Így készülnek a játékbabák
Kétségtelen, hogy a kislányok körében a játékbaba még mindig az egyik legkedveltebb játékfajta.
Kevesen tudják azonban, hogyan is készülnek az ilyen babák: most egy videón keresztül bepillantást nyerhetünk a gyártásuk folyamataiba. Elsőre akár ijesztőnek is tűnhetnek a babák ilyen állapotban - például szemek nélkül.
Az alkotási folyamat első lépése, hogy megtervezik a babák fejét, majd elkezdődik a sorozatgyártás.
Megfestik a szemöldöküket, a szemhéjukat és a szájukat, majd elhelyezik a szemüket is. Ezt követően pedig egy gép segítségével felvarrják a hajukat.
Érdekesség, hogy a játékbabák haja mindig az aktuális divatot követi.
Ilyen hatással van a gyerekekre, ha babáznak
A játékbaba egyébként kiváló fejlesztő játék is, hiszen gyakori, hogy a kicsik igazi társra, barátra lelnek személyükben, akivel mindent megoszthatnak és akivel önfeledten játszhatnak.
Ahogy pedig beleélik magukat a játékba, egyben üzennek is nekünk, felnőtteknek arról, hogy mik az aktuális félelmeik, nehézségeik, vagy hogy milyen gondolatok járnak a fejükben. Ezért érdemes néha "a távolból" megfigyelni, hogyan játszik, miről kommunikál a babájával gyermekünk.
Indexkép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)