A játék, és lélekre gyakorolt hatásai külön fejezetet töltenek meg a pszichológiai és fejlődéstani könyvekben. Csak a fejlettebb emlősökre jellemző tevékenység, melynek gyermekkori fejlődésünkben kulcsfontosságú szerepe van. Ha nem játszhatnánk – mindjárt látható lesz, hogy ez kivitelezhetetlen – akkor örökké megrekednénk a pelenkánkban, a kiságyban fekve, anélkül, hogy bármire is képesek volnánk. A játék a fejlődés alapja, hiszen minden ott kezdődik – csak kicsiben.
1. Az explorációs játék:
Ennek a tevékenységnek a baba abban a pillanatban nekikezd, amint a kezét és a szemét képes annyira kontrollálni, hogy megfogjon, megüssön, megérintsen tárgyakat. Először persze ezek pusztán a véletlen művei, azonban minden eseményt követ egy másik, biztosan történik valami. Például koppan a kiságyon a nekicsapott tárgy, vagy anya felsikkant, ha sikerül megragadni a haját.
Ezek először véletlenül szerzett, új tapasztalatok, melyeket később szándékosan ismételni kezd a csöppség. Ahogy ügyesedik, egyre nagyobb örömmel hajtja végre e felfedező tevékenységeket, boldog pedig attól lesz, mikor az eseménymintákat ismétlődni látja.
Ha például anya egyszer nem sikolt fel, amikor a hajába kapaszkodik, a baba tanácstalan, zavart arckifejezést ölt fel. Az ismétlődések segítik tájékozódni a világban, kitapasztalni az „új” működését.
Ahogy egyre öregszünk, egyre kevesebb lesz az újdonság, így ez a játékfajta kikopik az életünkből, bár – aki látott már férfiembert napokig bütykölni az új autórádiót, miközben nem is ért hozzá, az tudja – sosem tűnik el teljesen: vissza-vissza tér.
Hogyan találkozunk vele:
Amikor a pici baba apró kezével hadonászik, csörgőt ráz, markol, ütöget, szorongat és a válaszeseményekre reagál: mosolyog, grimaszol.
2. Gyakorló játék:
A felfedező játék magasabb szintű változata. A már megtapasztalt események ismétlése ez, vagyis képességek kialakítása.
A mozgásos és érzékszervi képességek gyakorlása, tökéletesítése a fontos, amikor már megtapasztaltuk: ha megrázzuk a csörgőt, mókás hangot ad. De vajon... mindig így történik? Erről meg kell bizonyosodni, ahogy arról is, hogy én csinálom azt a dolgot, amitől a csörgő csörög.
Az „én csinálom, tehát én vagyok” korszaka ez, amikor az alapvető érzékelést és mozgásmintákat a csecsemő – kisgyermek kidolgozza, és készségszintre emeli. Amikor egy képesség már unalmas: azaz teljesen felderített egy mozdulat, egy cselekedet, és annak folyományai, valamint már nem igényel figyelmet a végrehajtása, akkor lesz belőle készség.
A járás, hangosan odavert lábakkal, csak addig izgalmas, míg ki nem derítjük: minden alkalommal dobban-e a földre csapott lábunk.
Ezért dobja ki a kádból a kisgyermek újra és újra a kishajóját, mert anya vissza is adja, újra és újra. Ez a funkcióöröm, amikor mindig átéli annak élményét a gyermek, hogy ő okoz valamilyen változást a környezetében.
A kicsinyek így kezdenek képet alkotni a világban elfoglalt helyükről, így térképezik fel, melyik csavart mozgatják a gépezetben.
Hogyan találkozhatunk vele:
Amikor a kisgyermek vég nélkül ide-oda tologat egy autót, újra és újra végigszalad ugyanazon az úton. Amikor kukucsosat játszunk, bújócskázunk és mi már régen meguntuk, a csöppség pedig fáradhatatlanul kacag és boldogan húzza magára a takarót, függönyt.
Nagyobb korban ez úgy nyilvánul meg, hogy a gyermek ugyanazt a kérdést felteszi százszor és még tucatszor, csak hogy hallja: ugyanaz a válasz, amit ő is tud már, mert ekkorra az „én vagyok” szinonimája az „én tudom” lesz.
3. Szimbolikus játék:
Ennek több válfaja is van, és időben talán ezzel a típussal töltenek a legtöbbet a gyerekek a fejlődés folyamatában. Az első lépcsőfok, az átmenet a gyakorlójátékból, egyszerű ismétléssel, másolással kezdődik. Azonban a gyermek itt már nem csak egy mozdulatot ismétel, hanem valamely őt ért élményt, neki tetsző dolgot játszik újra.
A sémák még egyszerűek, ahogy az utalások – szimbólumok - is. Pl. mindenkinek „fagyit” ad, mert előző nap fagyizni voltatok.
Itt még fagyiskanál, pult és tölcsér nincs… egyszerűen összezárt marokkal odaszalad, az öledbe „keni” a képzeletbeli nyalánkságot és közli: fagyi. Miután az egész családot végigjárta, kezdi elölről, a játék örömét az ismétlés adja.
Ez az előszobája a későbbi, kidolgozott, aprólékos szerepjáték-jeleneteknek: amikor a kis Bagaméri már egy doboz (pult) mögött, kötényben és sapkában áll, nagy kanállal keveri egy fazékban a fagylaltot – melyet helyettesít valamilyen anyag, gyurma, homok, vagy bármi –, majd poharakba adagolja; elvárja, hogy sorba álljunk, rendeljünk és játékpénzzel fizessünk is a fagylaltért.
Erre a szintre időbe telik eljutni a gyerekeknek, s amikor egy szerepjáték már ilyen kidolgozott, az valójában a szabályjátékot is súrolja. Hiszen itt már kiszabott feltételei vannak a játéknak – ha nem fizetünk játékpénzzel, nem kaphatunk fagyit, vagyis nem lehetünk részesei a fantáziavilágnak.
Előfordul azonban, hogy nem csak kellemes élményeit éli újra egy gyermek a játékában. A képzelőerő csodája ebben is segít nekik.
Ilyen esetben egy kisgyerek két dolgot tehet. Kompenzáláskor a fájdalmas emléket hivatott megjavítani a képzelt helyzet: kórházból hazatérve az ő történetében is orvoshoz viszik a macit, de a macinak nincs szüksége keserű orvosságra, vagy injekcióra.
A másik lehetőség, hogy likvidáláshoz folyamodik a gyermek, vagyis addig játssza újra, ismétli az adott rossz élményt - változtatás nélkül -, míg az már nem okoz számára kellemetlenséget.
Ezek az egyszerű sémáktól a bonyolultabb jelenetekig bármely szimbolikus játékban megjelenthetnek. A lelki élet, az érzelmi fejlődés időszakában fontos ez a játéktípus. Iskoláskorra aztán a szerepjáték már nagyon kiforrottá válik, és a szimbolikus játék veszít jelentőségéből.
Hogyan találkozhatunk vele:
A gyermek óvodás korában lépten - nyomon szembejön, különböző fejlettségi formákban. Nagyon lesarkítva: minden játék szimbolikus, amely a „mintha-élményt” hordozza magában.
4. Szabályjáték:
Iskolás korban lesz igazán jelentősége a szabályjátékoknak. Ekkor már a gyerekek képesek kompromisszumokra, megegyezésre, alkalmazkodásra és minden olyasmire, amire a játékban szükség lehet.
A mozgásos és érzelem-kezelési területek után ezzel a játéktípussal a szociális készségek kerülnek főszerepbe a fejlődés színpadán.
Ekkor már a szerepjátéknak is szabályai lesznek, a szimbólumok pedig kikopnak, mert a gyermek minél inkább a valósághűségre törekszik. Egyre kevésbé halljuk, hogy „játsszuk azt, mintha…”, helyette azonban napokig tartó stratégiai társasjátékok, hetekig készülő építmények lépnek színre.
A közös időtöltés fontossá válik, értéke az együtt írt szabályoknak, csapatban készített produktumoknak lesz, ezek pedig már az első lépések a felnőtt világ felé.
Hogyan találkozhatunk vele:
A szabályjátékok óvodás kortól egészen a felnőtt korig elkísérnek bennünket, hiszen közösségformáló erejük, szórakoztató mivoltuk a vesztés, kiesés kockázatmentessége miatt ezt a játéktípust sohasem nőjük ki igazán.
Minden játéktípus összefügg a többivel, egymásból építkeznek és alakulnak ki. Némelyik vissza-vissza kacsint az életünkbe, még felnőtt fejjel is. Például amikor idegesen pukkasztgatjuk a buborékfóliát, valójában gyakorlójátékot játsszunk, az ismétlődő minta az, ami megnyugtat bennünket, de ide sorolható az is, amikor pusztán az öröm kedvéért sütünk az új sütőnkben vég nélkül, anélkül, hogy észrevennénk: a süti már az egész utcának is elég lenne.
Ha igazán elmerülünk egy jó könyvben, vagy bolondozunk a párunkkal, gyermekeinkkel, a szimbolikus játék emléke villan fel, ahogy az önként vállalt szerepeknél is. A szabályjátékok pedig velünk maradnak.
Nekünk felnőtteknek a játékok már csak kis kirándulások a gyermekkorba, azonban épp azért vannak ránk oly jó hatással, mert a gyermekkorhoz tartoznak, attól nem elválasztható emlékek elevenednek meg általuk.
Ahhoz, hogy gyermekünkből kiegyensúlyozott felnőtt váljon, aki szívesen tesz rövid időre kirándulást gyermekkori játék-emlékei közé, minden játéktípuson végig kell haladnia. Néha csak üljünk le, nézzük őt és tűnődjünk el: mennyit fejlődik ettől az apró dologtól! Elengedhetetlenül fontos ez, mert a játék nem csak játék!
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)