Rejtett kamerás felvétel: összesen egy ember volt kész segíteni az elrabolt gyereken
Érdekes kísérletbe fogott egy orosz férfi, aki sergei.7.7.7.by készít videókat a TikTokra. Többféle rejtett kamerás felvételt is készített már, melyeken az utca emberének reakcióit figyelte: például eljátszotta, hogy rosszul lesz, és arra volt kíváncsi, hányan sietnek a segítségére - de könnyedebb témákban is forgatott már, például amikor virágcsokrot nyomott vadidegen lányok kezébe, majd elviharzott.
A gyerekekkel kapcsolatos videói azonban megdöbbentő eredményeket mutattak.
Az első felvételen az látható, ahogy látványosan elrabol egy kisfiút: először mögötte sétál, majd hirtelen felkapja a gyereket, befogja a száját, és berohan vele egy lépcsőházba.
Az első videón minimum 5 ember észlelte a történteket, mégsem tett semmit - egy kisgyerekes anya volt az egyetlen, aki utánuk rohant.
@sergei.7.7.7.by ♬ оригинальный звук - 🦁🦅Sergei 7.7.7.by💪
A második felvétel talán még szomorúbb. Ott két férfi kapja fel a gyereket, az elrablás tehát még feltűnőbb, ráadásul forgalmasabb helyszíneket választottak: például egy éttermet, ahol rengeteg embernek kellett volna észrevennie, mi történik.
Nem elég, hogy a minimum 8 emberből, aki láthatóan felfigyelt a történtekre, senki sem segített, de előfordult olyan is, hogy egy férfi ugyan a gyerek után indult, de a barátnője szó szerint elrángatta onnan.
@sergei.7.7.7.by ♬ оригинальный звук - 🦁🦅Sergei 7.7.7.by💪
A kísérlet rengeteg kérdést felvet. Tényleg annyira közömbössé váltunk, hogy képesek vagyunk továbbmenni, ha az orrunk előtt rabolnak el egy gyereket? A felvételeken sokan tűnnek bizonytalannak, például megtorpannak, benéznek a lépcsőházba, és gondolkodnak azon, mi történhetett - végül azonban legyintenek egyet és továbbmennek. De ha már csak a gyanú is felmerült, miért nem rohant szinte senki leellenőrizni, mi történt a lépcsőházban?
A rejtett kamerás felvételek fájdalmasan világítanak rá arra, hogy sokszor a félelem, a közöny vagy az egyéni érdekeink előbbre valók a segítségnyújtásnál. De hogy történhet ez meg még akkor is, amikor egy védtelen gyerek kerül veszélybe?
Mit érezhet az a szülő, aki egy tragédia után azzal szembesül, hogy több felnőtt is megakadályozhatta volna a szörnyűséget, mégsem tett semmit?
Indexkép: sergei.7.7.7.by / TikTok
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)