Mi az az intelligencia?
Az intelligencia egy olyan komplex képesség, ami a problémamegoldásra irányul. Beletartozik többek között a gondolkodás gyorsasága, az összefüggések átlátása, és az emlékezőképesség is.
Az intelligenciát részben örököljük, de alakulása függ a környezettől is, ahol élünk.
Az intelligencia mérése gyerekkorban
A gyerekek intelligenciáját könnyű mérni, hiszen a képességek terén vannak olyan sarkallatos életkori szintek, amik alapján meg lehet ezt határozni. A mentális kor és a valós kor hányadosából lehet kiszámítani a következőképp:
- Ha egy négyéves például a saját szintjén tart a beszédben, a kézügyességben és a számolási képességben, akkor 100 az IQ-ja, viszont ha egy 6 éves gyerek szintjén áll, akkor már 150.
Hozzá kell azonban tenni, hogy a későbbiekben ez változhat, hiszen nem mindenki fejlődik azonos ütemben: később lehet, hogy lelassul a fejlődése, miközben beérik a kortársai, vagy fordítva is megtörténhet, hogy valaki lassabban fejlődik, de később utoléri, sőt akár túl is szárnyalhatja a kortársait.
A Mensa egy nemzetközi egyesület, melynek célja, hogy összefogja a magas intelligenciájú, vagyis a Mensa által elfogadott intelligenciateszten kiemelkedő eredményre képes embereket. Teszi mindezt kortól, nemtől, származástól vagy társadalmi helyzettől függetlenül. A Mensa szakemberei szerint a végleges intelligencia 17 éves korra alakul ki. A jó hír pedig az, hogy addig ez folyamatosan fejleszthető.
A kutatások azt mutatják, hogy az IQ már három éves kor körül mérhető, de a legstabilabb és megbízhatóbb eredményeket általában hat éves kortól érhetjük el.
Közismert IQ-tesztek
Az IQ mérése különböző standardizált tesztekkel történik, amelyek az életkornak megfelelően különböző feladatokat tartalmaznak. Néhány ismert IQ teszt gyerekek számára:
- Wechsler gyermek intelligenciateszt (WISC): Ez a teszt széles körben használt és megbízható eszköz a gyermekek kognitív képességeinek mérésére, a 6 és 16 év közötti korosztály számára.
- Stanford-Binet intelligenciateszt: Ezt a tesztet szintén széles körben használják és adaptálták különböző életkorokra, beleértve a kisgyermekeket is.
- Raven progrisszív mátrixok: Ez a non-verbális teszt különösen hasznos olyan gyerekek számára, akik még nem tudnak jól olvasni vagy beszélni.
Így tudod növelni a gyereked IQ-ját
Bár az IQ részben genetikai adottságokon alapul, számos környezeti tényező és tevékenység segíthet növelni a gyerek intelligenciáját:
-
Korai oktatás: Azok a gyerekek, akik korai oktatásban részesülnek, gyakran magasabb IQ-val rendelkeznek. Az óvodai és előkészítő programok segítenek fejleszteni a kognitív képességeket.
-
Olvasás és beszélgetés: Az olvasás, a történetmesélés és a beszélgetések gazdagítják a szókincset és serkentik az agy fejlődését. A szülőkkel való rendszeres beszélgetés különösen fontos a nyelvi képességek fejlesztésében.
-
Játék és kreatív tevékenységek: A gyerekek számára a játék a legfejlesztőbb tevékenység. Az építőjátékok, puzzle-k és kreatív tevékenységek, mint a rajzolás és a kézműveskedés, fejlesztik a problémamegoldó képességeket és a térbeli gondolkodást.
Szajli Claudia pszichológus a Családinetnek azt mondta, gyakran látja azt, hogy a gyerekek a különórák tengerében nagyon leterheltek és fáradtak - és kevés idő marad arra, ami még a különóránál is fontosabb: a szabad játékra. Egy jó társasjáték, egy kis esti bábozás, mesemondás fejből, otthon készült hangszerek, rajzolgatás, homokozás, természetjárás mind-mind különösen fejlesztik a gyereket. Sokszor még jobban, mint maguk a fejlesztő játékok. -
Testmozgás: A fizikai aktivitás elősegíti az agy egészségét és fejlődését. A sport és a szabadban való játék javítja a koncentrációt és a kognitív képességeket.
Vekerdy Tamás sokszor hangoztatta a mozgás és a szabad játék fontosságát. Szerinte egy gyerek úgy fejlődik a legjobban, ha naponta több órát tölt szabad levegőn és közben billenő pallókon mászkál, szaladgál, fára mászik, egyszóval szabadon játszik és mozog. -
Zene és művészetek: A zenei oktatás és a művészeti tevékenységek pozitív hatással vannak a gyerekek agyfejlődésére és kreativitására.
-
Egészséges táplálkozás: Az egészséges, kiegyensúlyozott étrend, amely gazdag omega-3 zsírsavakban, vitaminokban és ásványi anyagokban, szintén hozzájárul az optimális agyfejlődéshez.
Indexkép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)