Amikor először olvastam arról egy csoportban, a közösségi médiában, hogy egy férfi a mai napig együtt alszik a csecsemőkori plédjével, nagyon megdöbbentem. Igazából azért, mert ilyenről még soha nem hallottam. Aztán megnéztem a hozzászólásokat és akkor döbbentem rá, hogy az ő esetük nem is olyan egyedi. Sőt. Végül Judit volt az, aki készséggel válaszolt a kérdéseimre.
”Mindenki vitte magával mindenhova a párnáját”
Judit azt mondja, párja még születésekor kapta a párnáját a nagymamájától. Pontosan 58 éve. József pedig azóta is azzal alszik.
”Azóta már csak egy görcs, de ha utazik, akkor a párnája kerül elsőként a csomagba. Ezzel ő el is intézi a pakolást, a ruháját is nekem kell mindig bepakolnom. A párna bejárta vele a fél világot, volt Amerikában, Finnországban, Görögországban hajón, Svájcban és Németországban is.”
A képen jól látszik, hogy a párna már nagyon megviselt állapotban van.
Judit azt mondja, fiaik is ugyanúgy ragaszkodnak a kispárnájukhoz, mint az apukájuk.
”Mindkét fiúnak ki kellett venni a manduláját, a kórházba természetesen mindenki vitte a párnáját is. Nekik akkoriban még a huzat sem volt mindegy. Édesanyám varratott egy-egy huzatot nekik, sosem feledem kék fehér csíkos volt. Műtét után természetesen összekenték, véres lett. Anyósom le akarta cseréltetni velem a huzatot. Vettem Vizipókosat, macisat is, de mikor áthúztam a párnákat mind a ketten azt mondták "Anyuci ez nem az én párnám!" Vissza kellett húzni rá a véres huzatot, mert a doktor bácsi megmondta, hogy műtét után nem sírhatnak mert felszakadhat a seb. Ezek a párnák még most is megvannak és utaznak, bárhová is mennek a fiúk. Egyszer már tettem rá kísérletet, hogy lecseréltessem velük a "görcsüket" de hallani sem akarnak róla.”
Az anya-gyermek kapcsolat
Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta szerint ahhoz, hogy megértsük magát a jelenséget, tudnunk kell, hogy milyen jelentősége van az anya-gyerek kapcsolatnak bizonyos életszakaszokban.
”Az újszülött számára a legfontosabb az anya, vagy az őt pótló személy. A gyermek személyiségfejlődését és a magatartásának kialakulását alapvetően meghatározza az anyjával való kapcsolat.”
John Bowlby-t idézve azt mondja, hogy a késztetés a kötődésre velünk születik.
”A gyerek a születésétől kezdve szimbiotikus kapcsolatban áll az anyával. Egy függő viszonyba kerül, aminek védelmi funkciója van, ami a személyiségfejlődésében fontos szerepet játszik. Ez egyfajta összeolvadás, egy egység az anyával.” – hangsúlyozza Makai Gábor.
A pszichológus azt mondja, 6. hónap körül kezdi el érzékelni a gyermek, hogy ő másoktól különálló entitás. Ilyenkor kezd eltávolodni az anyától, elkezdi felfedezni a környezetét. A függőség ez által csökken, de a felfedezés veszéllyel is jár, hiszen minden ismeretlen, minden új, semmi sem kiszámítható.
”Anya-gyerek kapcsolatában meghatározó, hogy a gyerek mennyire éli meg a biztonságot, ha eltávolodik az anyától.”
Átmeneti tárgy: helyettesíti az anyát
Makai Gábor azt mondja, hogy éppen az eltávolodás kapcsán jelenik meg a gyerek életében az átmeneti tárgy.
”Legyen az párnacsücsök, plüssállat, vagy bármi, elszakíthatatlan társává válik ez a tárgy. Sokszor ez annyit jelent, hogy nem akar megválni tőle, ki sem lehet mosni például. Ez az átmeneti tárgy segíti az elszakadást, leválást.”
Spencer Selover fotója a Pexels oldaláról
Ha a gyerek eltávolodik az anyjától, megijedhet és sírhat. Ezt szeparációs szorongásnak nevezik.
”A gyerek például bizonytalan abban, ha az anya kimegy a szobából, akkor vissza fog-e jönni. Ez a szorongás akkor is felerősödik, amikor már ő is ki tud menni a szobából.”
A szakértő szerint ezek a tárgyak az anya pótlására kellenek, hiszen ezek akkor is ott vannak, amikor az anya nincs. Vagyis ezekkel az átmeneti tárgyakkal a gyerek az édesanyját tudja helyettesíteni, így biztonságban érzi magát és meg tudja magát vigasztalni.
”Ez a tárgy egy szimbolikus erővel bír, ami fölött a gyerek dönt, amikor szüksége van rá, akkor odaveszi magához, amikor nincs, akkor pedig eldobja magától. Az átmeneti tárgyhoz való kötődés akkor tud kialakulni, amikor stabil a kapcsolat anya és gyermek között. A természetes személyiségfejlődés része, hogy az életünkben jelen vannak ezek az átmeneti tárgyak.”
Tárgyakhoz való kötődés felnőttkorban
Makai Gábor azt mondja, egyes tárgyakhoz való ragaszkodás az egész életünket végig kísérheti. Fontos látni azonban, hogy az adott tárgy milyen funkciót tölt be az életünkben.
”Ha ő a helyén tudja kezelni ezt a tárgyat és nem úgy kezeli ezt a mágikus erővel bíró tárgyat, mint gyerekkorában, akkor ez egy elfogadható, megmosolyogtató, de semmi patológia nincs benne.”
Susanne Jutzeler fotója a Pexels oldaláról
De mit is jelent pontosan az, hogy a helyén tudja kezelni?
A klinikai szakpszichológus szerint, ha a felnőtt tisztában van azzal, hogy már nem ezen a tárgyon múlik a biztonságérzete, egyszerűen csak jó érzéssel tölti el, hogyha a közelében van a tárgy és gyerekkor emlékeket idéz fel benne, az teljesen elfogadható.
”Olyan ez, mint a kabala. Amikor például vizsgázunk, és úgy gondoljuk, hogyha ezt a bizonyos tollat visszük, akkor sikerül a vizsga. Bizonyos tárgyakat mágikus erővel ruházunk fel és úgy gondoljuk, hogy ezért fog sikerülni valami. Vagy épp ellenkezőleg, azért fog baj történni velünk, gondoljunk az olyan babonákra, mint például a fekete macska. Amikor a tárgyban hiszünk, akkor egy kicsit újra gyerekké válunk. Akárcsak a vallásban, itt is a segítségbe vetett hit jelenik meg.”
A pszichoterapeuta szerint akkor kell szakemberhez fordulni, ha a felnőtt ugyanúgy kezeli ezt a tárgyat, mint gyerekkorában, vagyis ha nem aludhat vele, akkor retteg, vagy fél, ha nincs vele a tárgy, vagy ha a félelmét felnőttkorában is csak egy ilyen tárggyal tudja csökkenteni.
”Egy kívülálló számára megmosolyogtató lehet ez a helyzet, kinevethetik ezeket az embereket, de mindig az a fontos, hogy az adott ember életében milyen funkciót tölt be ez a tárgy. Ne nevessük ki ezeket az embereket, mert minden emberben ott van a babonás hiedelem, gondoljunk az újévi fogadalmakra, a macskára, a kabalákra. Gyerekkorban egy nagy jelentőséggel bíró átmeneti tárgy volt, és egy kabalatárggyá nőtte ki magát felnőttkorára.”
Judit egyébként két lelkileg kiegyensúlyozott fiú édesanyja, és egy nagyszerű férj felesége. Mint mondja, ha ehhez egy életre szóló kispárna kell, ám legyen. Nem vagyunk egyformák. Így szép a világ.
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)