A Homeinfo Kedvezmény Hetek akcióit már most hatalmas várakozás övezi. Az érdeklődők több mint fele – közel 57 százalékuk – tervez felújítást, csaknem 17 százalékuk építkezik, vagy építkezés előtt áll, több mint 13 százalék pedig a lakás berendezéséhez szükséges termékek beszerzésénél használná a kedvezményeket. A válaszolók 12 százaléka még nézelődik, keresgél és a választék, valamint az elérhető kedvezmények függvényében dönt a vásárlásról.
Az érdeklődők jelentős része lakberendezési termékekre (71,05%), építőanyagokra (57,89%), kerti (36,18%), illetve wellness termékekre (28,29%) szeretné a kedvezményeket felhasználni.
A kuponokat igénybe venni szándékozók több mint 40 százaléka tervezi, hogy élne a 2021. januártól bevezetett állami támogatás (Felújítási támogatás) előnyeivel, 11 százalékuk a CSOK, közel 10 százalék pedig a Babaváró hitel előnyeit használná ki. Az állami kedvezményekre, támogatásokra jogosultak körében tehát különösen erős érdeklődés mutatkozik, de a kedvezményezetti körből kiszorulók is jelentős megtakarításra tehetnek szert a Homeinfo Kedvezmény Hetek kuponjaival.
A Homeinfo Kedvezmény Hetek keretében a kormányzati támogatások optimális felhasználásához az építkezők és felújítók 2021-ben első alkalommal, egy helyen több száz lakberendezési termék és építőanyag márkák által kínált kedvezményekből válogathatnak. Az ajánlatok között ajtó/ablak, bútor, hideg- és melegburkolatok, design termékek, fürdőszobai termékek, konyhabútorok, fűtés, gyerekszoba, kert, klíma, lakberendezési termékek és szolgáltatások, kert, világítás, valamint otthoni wellness termékek találhatók.
A kedvezményes ajánlatok a https://www.homeinfo.hu/homeinfo-hetek/ weboldalon érhetők el.
Nyitókép: Ivan Samkov fotója a Pexels oldaláról
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)