A bántalmazás kézjelével kért segítséget egy nő Kaporváron
A TikTokon indult útjára és villámgyorsan terjedt el az egész világon az a bizonyos kézjel, ami arra utal, hogy az illető veszélyben van, de nem mer vagy nem tud szóban segítséget kérni - ezért csak a kezével jelez.
A kézjelről a magyar rendőrség is készített egy rövid bemutató videót abból a célból, hogy itthon is bevezessék a köztudatba ezt a kézmozdulatot, és az áldozatok így kérhessenek segítséget - a környezetük pedig fel is ismerje a jelzést.
2021-ben arról írtunk, hogy egy 16 éves lányt sikerült megmenteniük a hatóságoknak az elrablójától, aki egy autóban ülve jelezte a kézmozdulattal, hogy bajban van.
Most pedig egy kaposvári ruhaüzletben sikerült megóvni egy fiatal nőt, miután az egyezményes kézjellel kért segítséget - számolt be róla a Somogy vármegyei rendőrség.
Az esetet az üzlet biztonsági kamerája is rögzítette. A felvételen látható, ahogy egy fiatal nő egy 23 éves férfi kíséretében tér be a boltba, majd az eladó közelébe érve leadja a jelzést. Az ott dolgozó hölgy azonnal felismerte a jelet és amint elhaladt mellette a pár, azonnal hívta a rendőrséget.
A videót itt lehet megnézni.
"Ez az aprócska mozdulat, ami egyszerre láthatatlan, de jól látható, néma, de mégis égbekiáltó, és képes arra, hogy két, akár vadidegen embert egy pillanatra összekössön, életet mentsen, vagy egy elkeseredett sorsot fordítson meg"
- olvasható a Somogy vármegyei rendőrség Facebook-oldalán.
Mint írják, a riasztás után a rendőrök pár perc alatt megérkeztek a helyszínre, a 23 éves férfit elfogták, kapcsolati erőszak megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, valamint a megelőző távoltartásról is intézkedtek.
Miből áll a segélykérő jelzés?
A segélykérő jelzés a videón látható kézjel, ami segíthet az áldozatoknak abban, hogy némán, hang nélkül is segítséget tudjanak kérni, ha esetleg nem tudnak segítségért kiáltani, mert a bántalmazójuk a közelben van.
A kézjel három egyszerű lépésből áll: felemeljük a kezünket úgy, hogy a tenyerünk kifelé nézzen, az ujjaink pedig felfelé álljanak (mintha inteni szeretnénk valakinek), majd a hüvelykujjunkat a tenyerünk közepébe hajtjuk, a többi ujjunkat pedig rácsukjuk.
Tanítsd meg a gyerekednek!
Fontos, hogy a gyerekek tisztában legyenek a jelzés jelentésével, így nem csak használni tudják, ha esetleg bajba kerültek, de fel is tudják ismerni, ha valaki segítséget kér! Tanítsuk meg, mi a teendő, ha látják, hogy valaki használta a jelzést: ne essen pánikba, ne kezdjen el kiabálni, de azonnal szóljon egy felnőttnek, aki értesíteni tudja a rendőrséget!
Indexkép: Somogy vármegyei rendőrség Facebook oldala
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)