A teniszklub elnöke is tudott róla, mégsem tett semmit, mert az edző címeket hozott a klubnak
Angelique Cauchy, egykori francia teniszező részletes vallomást tett arról, hogy volt edzője, Andrew Geddes naponta többször is megerőszakolta. A férfit egyébként 2021-ben 18 év börtönre ítélték négy, 12 és 17 év közötti lány megerőszakolásáért és szexuális zaklatásáért.
Vallomásásban úgy fogalmazott a 36 éves nő, hogy volt, hogy naponta háromszor, két év alatt pedig nagyjából 400-szor is megerőszakolta őt az edzője.
12 éves volt, amikor megkezdte a közös munkát a férfivel, aki szinte azonnal rávette őt bármire.
"Mondtam neki, hogy nem akarom, de azt felelte, ez gyakran megesik edző és tanítványa között. Volt egy kis füzetem, amelyben PSG-játékosok autogramjait gyűjtöttem. A lapok közé azt írtam: «Nem bírom!» Annyiszor gondolkodtam azon, hogy megölöm magam” - fogalmazott.
Hozzátette, hogy 13 és 18 éves kora között abban a tudatban élt, hogy AIDS-es, hiszen a férfi ezt állította magáról. Egy szűrés végül igazolta, hogy valójában sosem volt fertőzött.
A nő szerint a teniszklub elnöke tudott a történtekről, mégsem tett semmit. Azzal védekezett, hogy ez edző címeket hoz a klubnak.
Angélique Cauchy egy tavaly júliusban megnyitott parlamenti vizsgálóbizottság előtt tett vallomást, melynek célja, hogy jóvátegye a sportszövetségek és a sportvilág irányító testületeinek működési kudarcait.
A vizsgálóbizottság eredményét előreláthatóan 2023. december közepén hozzák majd nyilvánosságra.
"Me violaba tres veces al día"
— elDiario.es (@eldiarioes) September 13, 2023
El testimonio de la tenista Angélique Cauchy contra su entrenador que ha sacudido a Francia https://t.co/44Xh9n0A3j pic.twitter.com/XBPHLfqOQ1
Indexkép: hansmarkutt képe a Pixabay-en
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)