A levél legfontosabb részlete a következő:
„Tisztelt Professzor Úr!
Több alkalommal leírta, hogy pl. a stressznek az endokrin-hormonális és immunrendszerre ártalmas hatása van. A kérdésem az, hogy fordítva is igaz e, az endokrin-hormonális rendszer jelentős hatással lehet-e a személyiségre (az endokrin betegségekhez gyakran társulnak akut pszichiátriai zavarok, szervezetünk "oktánszám" szabályzója a pajzsmirigy, ...).
Két éve élek párkapcsolatban élettársammal, aki 38 éves nő, még nem szült, édesanyja 61 éves és pajzsmirigy beteg, több mint egy éve kiderült páromról is, hogy elhalt göb van a pajzsmirigyében. Elmondása szerint gyermekkorától székrekedéssel küzd, folyamatosan szedi a Guttalaxot, Marvelon fogamzásgátlót szed tíz éve.
Párkapcsolatunk eleinte felhőtlen volt, de a pajzsmirigybetegségét követően folyamatosan egyre idegesebb, ingerlékenyebb, a kezdetben aktív szexuális élete passzívvá vált, orgazmust nem tud elérni, de nincs is igénye a szexuális életre. Zárkózottá vált és visszahúzódó, „engem senki sem szeret” életet él. Már a szakítás szélén állunk, de úgy érzem szervi betegség miatt változott meg a személyisége, kérdésem, hogy ez lehetséges e, mert ha igen, akkor segítségre szorul és nem szakításra, nem szabad magára hagynom.”
Ez valóban tabutéma, mivel a szakrendeléseken betegeim gyakran szemérmesen megemlítik, hogy valami baj van a libidójukkal. A libidó, a nemi vágy összetett biológiai folyamata, amelyet külső (kulturális, nevelési, társadalmi) hatások is motiválnak. A betegek egy jelentős részében valóban a pajzsmirigy gyulladása és következményes csökkent működése áll. A pajzsmirigy valóban sok anyagcsere, ill. energetikai folyamatért felelős. Ezen kívül ebben termelődnek a hangulatunkat, vitalitásunkat, szexuális vágyainkat meghatározó hormonok.
A pajzsmirigy hormonjai éppen ezen az úton javítják a libidót. A fent ismertetett esetben részletes immmuno-endokrin kivizsgálás után elkezdett kezelés nem csak a kísérő tünetek jelentős részét csökkentette, hanem a libidó javulását is sikerült elérni. Jelenleg a fő probléma, hogy még nem jutott áldott állapotba, de – miként sok betegemnél – a megfelelő immunmoduláns kezeléssel ennek esélye is javulhat és gyermekáldásnak nézhet elébe.
De mi van a hormonális fogamzásgátlókkal?
A libidó működésében a férfi hormonok szintje a meghatározó, paradox módon a nők esetében is. Figyelemre méltó következtetéseket vonhatunk le a tavaly közzé tett, „Aphrodite” nevet viselő tanulmányból. Az amerikai kollégák 2004 és 2006 között 65 klinikai centrumból 1359 hölgyet vontak be a vizsgálatba. A tesztoszteront, vagyis a férfi hormont, bőrre helyezhető tapaszon át 24 héten keresztül adagolták. Az egyik csoport tapasza egyáltalán nem, a másodiké 150, a harmadiké 300 mikrogrammnyi hatóanyagot tartalmazott. A harmadik csapat tagjainál a libidó és az életminőség jelentős javulását dokumentálták! A probléma nagyobb része, amely társadalmi problémának is tekinthető: a hormonális fogamzásgátlás. Több orvosi lapban megjelent közlemény alapján a nők szexuális vágyának csökkenése szoros összefüggésben van a fogamzásgátló tabletták használatával. Kétségtelen, hogy egyetlen gyógyszer sem változtatta meg úgy az életünket, mint a fogamzásgátló tabletta. Épp a nők számára változott meg sok minden, amióta a 60-as években a fogamzásgátló tabletta felbukkant a piacon: hirtelen úgy is élvezhették már a szexet, hogy nem féltek a terhességtől. Ennek köszönhetően több autonómiával rendelkeztek életük megtervezésében, s ezért sokan készek bizonyos mellékhatásokat is bekalkulálni. Korán kiderült ugyanis, hogy a tabletta nem csak túlsúlyhoz, trombózishoz és rákhoz vezethet, hanem jelentős mértékben csökkentheti a szexuális vágyat. A nők körülbelül 55-70 százaléka védekezik tablettával, több mint a felük 30 év alatti. „Paradox, hogy a nő bevesz valamit, amivel végre azt csinálhatná, amihez többé nincs kedve, s ezt követően a szexuális vágy csaknem fagypontig zuhan.”
A legtöbben azzal vigasztalódtak, hogy a vágy vissza fog térni, amint abbahagyják a készítmény szedését. A Bostoni Egyetem egyik kutatási laborjának a híre azonban megrázta a közvéleményt: a tabletta tartósan befolyásolhatja a nők szexuális vágyát – akár hathónapnyi szedés után is. Az Irwin Goldstein és Claudia Panzer által vezetett kutatócsoport szerint megeshet, hogy fél év tablettaszedés után a fogyasztó egész hátralévő életében a tabletta vágycsökkentő hatása alatt marad.
Mi okozza ezt a jelenséget?
A dolog hátterében a szexuálishormon-kötő globulin (SHBG) mértékének megnövekedése áll, amely a vér tesztoszteronszintjének csökkenéséhez, s így a libidó zuhanásához vezet. A 125 fiatal nőre kiterjedő vizsgálat szerint a tablettát szedők SHBG-szintje hétszeres értéket mutatott a tablettát sosem szedőkéhez képest. De még a tabletta szedését abbahagyó nők esetében is az SHBG- érték legalább egy évig három-négyszeres maradt a normálishoz képest. Szerencsére megfelelő kezeléssel a szervezet enzimjei a tabletta hormonjait a szedés abbahagyása után egy éven belül lebontja.
A szaporodásbiológia által vágyserkentőnek vélt természetes tényezők egyike - a pete kilökődése - a tabletta révén azonban tagadhatatlanul elmarad. A tesztoszteron- és ösztrogénérték az ovuláció előtt éri el a csúcsot. Ez fokozza a klitoriszban és a hüvelyben a véráramlást, és növeli a vágyat. Ezt az élményt ölik meg a hormonális védekező tabletták, mivel megakadályozzák a kilökődést. Több kutató felhívta a figyelmet arra, hogy a libidó csökkenése az erősen antiandrogén fogamzásgátló tabletták esetében tapasztalható elsődlegesen, amelyek a férfihormonok szintjét is csökkentik. E készítményekben a sárgatest-hormon (gesztagén) felelős a részben kívánatos - például a hajhullás és egyes bőrbajok enyhülése - és a nemkívánatos mellékhatásokért, így a súlygyarapodásért, vagy a trombózisveszélyért.
Trombózis, daganat veszély!
Ráadásul a kezdetektől kiderült, hogy a hormonális tabletták jelentős mértékben megnövelték annak a veszélyét, hogy szedőik trombózisban, szívinfarktusban és gutaütésben haljanak meg. Azóta jelentősen csökkent a tabletták hormontartalma, de mellékhatásoktól teljesen mentesnek a modern tabletták sem mondhatók. Növelik a méhnyak-, emlő- és a májrák veszélyét.
Marad a kérdés, hogy a védekezés túlnyomórészt miért a nők dolga még mindig?
A férfiak termékenységének átmeneti hatályon kívül helyezése eddig minden kísérlet ellenére kudarcot vallott. A kutatások szerint a férfiaknak szánt készítmények hatására csökken a libidó, az ego, a merevedés és a sperma mennyisége is. Ez utóbbi azért is gond mivel a terméketlennek mondott házasságok hátterében 50%-nál magasabb azok száma, ahol a gond a férfiak nemzőképességével függ össze. Ebben nagyon sok társadalmi tényező (pl. stressz) és környezeti faktorok, a hormonszerű anyagok (EDC) felelősek, amelyek megtalálhatók az ételekben, italokban egyaránt.
Mi a megoldás tehát?
- Visszatérni nagyanyáink hagyományos módszereihez?
- Óvszeres fogamzásgátlás?
- Vállalni a veszélyeket?
Erről várom kedves Olvasóim véleményét.
Kép: areeya_ann / shutterstock
Azt gondolom, sajnos ez a probléma nem is igazán egészségügyi kérdés, hanem nagyon is mélyen társadalmi probléma.
Való igaz, hogy a nők szabadabbá lettek a fogamzásgátlótól, de ugyanakkor ez a szabadság sajnos szabadosságba is átment, a férfiak sem érzik már emiatt a felelősség súlyát, a média gyakran "cikinek" állítja be a házasságot. Így aztán nem csoda, hogy az emberek elkezdenek halogatni, a párkapcsolatok nagyon nehezen épülnek fel olyan szintre, hogy a gyermekvállalás valós igény lenne. Most szándékosan nem szeretnék semmiféle politikát és anyagi kérdéseket belevonni a véleményembe, mert aki nagyon szeretne gyermeket, az nem érzi úgy, hogy leküzdhetetlen akadály lenne a kicsit kevesebb anyagi háttér. Az viszont baj, hogy az emberek mindig azt mondják, majd ha ez lesz, akkor lesz gyerek, meg ha az lesz, akkor lesz gyerek, addig is a nők szedik a fogamzásgátlókat, míg aztán a végén végzetes hormonális eltolódást okoz és lehet menni valamely meddőségi intézmény karmaiba. Szedik a nők, mert rettegnek teherbe esni, mert mi lesz, ha nem lesz pénzem, munkám, elhagy a társam, stb.
Az arany középutat nagyon nehéz megtalálni. Ehhez meg kell tanulni megfelelően kommunikálni is egymással, meg kell tanulni kompromisszumokat kötni, mert ez a végén igenis, megtérül. Nem kell, hogy az legyen az indok, hogy nem szülök (még), mert pl. mi lesz, ha nem lesz pénzem milliós külföldi egyetemre a gyerekemnek? Erre azt tudom, mondani: miért kell feltétlenül az a milliós külföldi egyetem? Enélkül a gyerek nem lesz boldog, tényleg csak ettől lesz ember valaki? Meg aztán ki tudja, mi lesz 18 év múlva? A magyar amúgy is egy rendkívül pesszimista nép, sokan csak a rosszat látják.
Hogy mi lenne a jó megoldás? Az embereknek fel kell ismerni, hogy a jelen értékrend nem feltétlenül üdvözítő hosszú távon, ez a dolog nem egy emberen múlik, de minél többen ismerik fel, hogy sajnos nagyon nagy károkat okozunk magunknak a folytonos jobbra várás miatt, akkor már elindulhat valami folyamat. Ha a család visszakapja a társadalmi értékét, igazi érzelmi közösség lesz. Ha a kapcsolatok nem lesznek felszínesek.
Sajnos a környezeti hatások is sokat rontanak a termékenységünkön, sok "szemetet" eszünk meg és már fogamzásgátló nélkül sem sikerül egykönnyen teherbe esnünk, akkor sem, ha már nagyon akarunk. Ez a sok káros anyag már genetikai szintig eljutott sajnos.
Amúgy, ha az embereknek (főként nőknek) megtanítanák, hogyan ismerjék fel a saját termékeny napjaikat, már működhet akár nagyanyáink módszere is, esetleg némi helyi, nem hormonális fogamzásgátlást lehet alkalmazni.
A sort még nagyon sokáig lehetne folytatni, de azt látom, sajnos a probléma egyre súlyosabb, igazán "ütős" és mindenki számára elfogadható megoldás valójában nem is létezik.
Üdv.: Timi
A Professzor Úr Válasza:
"Tisztelt Timi!
Nagyon köszönöm észrevételeit. Teljes mértékben egyetértek az Ön által leírtakkal. Bizonyos dolgokat természetesen férfinak nem illik megírnia és köszönettel veszem, hogy ezt megtette. Abba is igazat adok, hogy ez valóban nem "egyszerűen orvosi, ill. egészségügyi" probléma, ez mindannyiunk, egy nemzet problémája. Nem kívánok arról értekezni, hogy lényegében minden orvosi probléma egyben társadalmi is, mivel ha az orvosi munka nem társadalmi, nem az embert szolgálja, akkor felesleges, öncélú tevékenység.
Egész életemben a megfigyelt tünetektől, a betegágytól indultam ki, elméleti kérdésekkel csak azért foglalkoztam, hogy visszajussak a betegekhez és segíteni tudjak. Erre talán egy egyszerű példa, hogy amikor fiatal orvos koromban Assisben voltam, akkor este a csodálatos fekvésű domb oldala fénylett. Vajon miért? Kiderült, hogy millió és millió szentjános bogár világított. Hazaérkezésem után kerestem a ennek a fénylésnek az okát. Sikerült megfejtenem, hogy ennek a magyarázata egy olyan folyamat, ún. bioluminszcencia, amelyért egy sajátos enzimrendszer, a luciferin-liciferáz a felelős.
Mit hasznosíthatunk ebből?
Tettem fel a kérdést. Sok év munkája után kiderült, hogy ezzel a technikával, majd ennek módosításával lehet a hormonokat meghatározni (tehát nincs szükség izotópos meghatározásokra), másrészt az emberi szervezet is kibocsájt energiát, amelyen az hő-térképezés alapul.
Munkám során a legkiválóbb munkatársaim nők (orvosok, vegyészek, asszisztensek) voltak, akikről megtudtam, hogy milyen nagyszerű dolgokra képesek. Mégis a legnagyszerűbb azt tartottam, amikor nem a karriert hajszolták, hanem gyermekeikkel kerestek meg. Amikor a gyermekek felnőttek, akkor nagy empátiával folytatták a munkájukat, sőt tudományos tevékenységüket.
Éppen tegnap kaptam kézhez kolléganőm kitűnő cikként, amely rövidesen megjelenik a legrangosabb magyar orvosi lapban, az Orvosi Hetilapban. Ugyanakkor nem akarom eltagadni gondjaimat és aggodalmaimat sem.
Minden nap tapasztalom, hogy szolgáltatássá silányítják, silányították az egészségügyi munkát. A jövőben már csak "pedagógiai-, orvosi-egészségügyi-, papi szolgáltatás" lesz, azonos szintre süllyesztve bennünket a prostituáltak "szolgáltatásaival". Vallom azt, hogy tevékenységünk nem szolgáltatás, hanem *szolgálat*. Miként szolgálatnak tekinti munkáját a tanár, a pap, a közgazdász, az író, művész, a vadakat terelő juhász, a kenyérért izzadságával fizető földműves, a hajnal sötétjében dolgozó pék, a hazáját mindenkor védelmező katona és sorolhatnám tovább a becsületes hívatással végzett munkásokat. Közigazgatássá válik, vált a gyógyítás.* *Az orvos munkaidejének többségében űrlapokat tölt ki, a beteg helyett a számítógépet nézi. Meghatározzák neki, hogy hány akut és krónikus beteget láthat el, milyen gyógyszerből mennyit és melyiket írhatja fel. A "Nagy Testvér" erről havonta jelentéseket készít és küld ki azzal a fenyegetéssel, ha nem követed, amit mondok, akkor felfüggesztelek. Az evidenciák álságos világába egyetlen úr van a finanszírozó érdeke és nem a beteg élete, egészsége.
Ebben a "Szép Új Világban" a jelszó "régi dolgok el vele így jutunk csak felfele", "szoma ha mondom, segít a gondon, egy köbcenti helyre biccenti" (de napjainkban mi a szoma: kábítószer? pénz?).
A helyzet valóban drámai: Thorndyke könyvére utalva korábban az volt a kérdés nálunk, hogy *"tohave or not to have" *legyen-e birtokunk, családunk, hazánk*, a közeli jövőben pedig sajnos ez úgy vesz drámai fordulatot, hogy "*to be or not to be" *lenni vagy nem lenni, elpusztulni, s eltűnni a történelem hatalmas temetőjében*, *hiszen, ha így haladunk 200 év múlva már kihal az utolsó magyar!
E szomorú helyzetből van kitörés, soha ne adjuk fel! Ebben sokat segítenek azok a több gyermekes anyák, akik a legnagyszerűbb hivatással segíthetik munkánkat.
Mai aktuálisak a költő szavai:
"Ezt minap egy jámbor magyar énekelte
S benne a huszadik századot képzelte.
Ne is félj, óh magyar, talán akkorára
Boldogabb nap jön fel reád valahára:
S aki mérget forral hazádnak ellene,
Megveri a magyarok Istene"
(Csokonai Vitéz Mihály: Magyar hajnal hasad)
Tegyünk róla, egy nemzet összefogásával, hogy ne csak legyünk, megmaradhassunk, hanem ismét birtokba vehessük azt, ami a miénk.
Köszönettel és tisztelettel: Prof. Dr. Balázs Csaba"
.jpg){kind=small}