"Most már örökre a Mennyországban lesz, ahol nincsen fájdalom és szenvedés"
Korábban mi is bemutattuk annak a 21 éves lánynak a történetét, aki bakancslistát írt, hogy élete utolsó álmait megvalósíthassa.
Csire Zsuzsi már majdnem a listája végére ért, amikor a szíve feladta a harcot. A lánynak két szívátültetése is volt, de a harmadik szívet sem fogadta be a szervezete, és több műtétre már nem volt lehetősége.
Pontosan tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért legnagyobb álmairól bakancslistát írt - és az egész ország összefogott, hogy a lány kívánságai még a halála előtt teljesülhessenek.
A listán szerepelt például, hogy megsimogathasson egy lovat, hogy utazhasson repülőn, úszhasson a tengerben, találkozhasson a Halott Pénzzel vagy hogy eljuthasson az Operaházba és a Nemzeti Színházba.
Rengetegen segítettek Zsuzsinak, aki Rómába és a Kanári-szigetekre is elutazhatott, és végre láthatta az óceánt is.
Decemberben a Blikknek így nyilatkozott:
"Az év végére sikerült több mint a felét kipipálnom a bakancslistámnak. Sosem gondoltam volna, hogy a történetem ennyi embert megmozgat, végtelenül hálás vagyok mindenkinek, akik ezekben az élményekben segítettek engem!"
Zsuzsi halálának hírét édesanyja osztotta meg a közösségi médiában:
"Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk. Hálásan köszönjük szépen mindenkinek, aki a legnagyobb empátiával Zsuzsikánk és kis családunk mellé állt ebben a szörnyű harcban. Köszönjük a sok szeretetteljes törődést, élményeket, amivel bearanyozták Zsuzsikánk és családunk életét. Rövid élete utolsó időszakát igyekezett mosollyal és vidámsággal megtölteni, azt szerette volna, hogy így emlékezzenek rá" – írta édesanyja.
"Most már örökre a Mennyországban lesz, ahol nincsen fájdalom és szenvedés, onnan fentről vigyáz ránk és mindazokra akik őszintén szerették Őt. Nyugodj békében Édes kicsi Angyalkánk!"
Indexkép: Peggy und Marco Lachmann-Anke képe a Pixabay-en
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)