A kis Chloe szülei tiszteletreméltó, tisztességes, rendes emberek. Környékükön mindenki ismerte és szerette őket, népszerűek voltak. Boldogan nevelgették cseperedő kisbabájukat - írja a Mirror.
Paul, a kislány apja munkába menet elfelejtett megállni a bölcsődénél, hogy beadja lányát. Elment dolgozni, s mivel Chloe csendben aludt a hátsó ülésen, a férfi a munkahelyén egyszerűen leparkolt, kiszállt az autóból és a kislányt otthagyta. Az ebédszünetben, 5 órával később jutott eszébe, hogy elfelejtkezett a kicsiről. Lélekszakadva rohant vissza a járműhöz, amelyben addigra olyan forróság uralkodott, akár egy sütőben. A kicsi eszméletlen volt, nem reagált semmire. Sürgősségi kocsi szállította a kórházba, azonban az orvosok hiába küzdöttek érte – Chloe hamarosan belehalt a hőgutába.
A szülők beleroppantak a veszteségbe, családjuk és barátaik segítségével próbálják feldolgozni, ami történt. Paul, az édesapa különösen zavart és megtört, ez látszott rajta, ahogy a temetésen az apró fehér koporsót vitte. Édesanyja szívszorító beszédben búcsúzott kislányától, „a különleges kis angyaltól, akire szükség van odafönt a mennyben”.
Miért olyan veszélyes az autó nyáron?
A válasz összetett, a gépjárművek sokkal, de sokkal jobban képesek felmelegedni, mint azt várnánk. Összehasonlításul: Chloe halálának napján mindössze 25 °C volt a külső hőmérséklet, ilyen időben még a legtöbben esetleg egy könnyű kardigánt is felveszünk. Az autó azonban – az üvegházhatás miatt – begyűjti a napsütés melegét. A belső elemek többnyire sötét színűek, könnyen felforrósodnak – ez sem újdonság annak, aki égette már meg magát a biztonsági öv fekete csatjával. Ráadásul a fémszerkezetben ott a motor, mely maga is termel hőt és meleg napokon sokkal lassabban hűl le.
E hatások összességéből kifolyólag egy napon hagyott autó belsejében akár percek alatt is 60 °C fölé szaladhat a hőmérséklet. Ez a hőfok már életre veszélyes, ezért gyermek és kutya sem maradhat az autóba zárva nyáron – sem napon, sem árnyékban. Sőt, még a babakocsit sem szabad letakarnunk a napon, mert ez is életveszélyes lehet a levegőhiány és a fülledt hőség miatt, ami kialakulhat így a kocsiban.
Sokszor hallani az üzletek elé leparkolt autókban ülő gyerekek szüleit: „Csak egy percre ugrottam be!”
Ennyi idő alatt talán még a kis Chloenak sem esett volna baja, azonban gondoljunk arra, mennyi idővé változhat az a pár perc, ha esetleg velünk történik valami. Nem kell becsapódó meteorokra gondolni, különösen a meleg napokon, egy egyszerű szédülés, ájulás bárkivel előfordulhat. Képzeljük csak el: rosszul leszünk a boltban, valaki mentőt hív és kórházba visznek. Órák telhetnek el és nincs a homlokunkra írva, hogy valahol arrébb ott parkol egy sütővé változott autó, benne a gyermekünkkel vagy kis kedvencünkkel. Arra sincs garancia, hogy lesz bátor járókelő, aki kockáztat és betöri az üveget – főleg, hogy gyakori látvány mostanában az autó hátsó ülésén telefont nyomkodó, szüleire várakozó kisgyermek.
Ne gondoljuk, hogy velünk ilyen úgysem történhet meg, a kis Chloe esete felhívja a figyelmet arra, hogy milyen veszélyeket rejthet az autó, ha nem számítunk a bajra. A legközelebbi parkolásnál talán eszünkbe jut a kis angyal, s hogy milyen értelmetlenség miatt kellett idő előtt meghalnia.
Kép: Facebook
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)