Az egyik legnépszerűbb hazai bőrfertőtlenítő szer, a köztudatban „piros ecsetelőként” emlegetett Merbromin, vagy másik nevén mercurochrom legtöbbször gyógyszertári üvegben kerül a szülők kezébe, miután elkészítették a patikában. Csecsemőknél és nagyobb gyerekeknél egyaránt szokták használni. A készítmény világszerte elterjedt bőrfertőtlenítő volt, elmaradott országokban pedig napjainkban is elterjedt, legfőképpen azért, mert olcsó.
Ha velem tart, felesleges gyógyszerek nélkül, a legmodernebb terápiával gyógyulhat gyermeke:
Egyrészt színe miatt sem javasolják használatát, hiszen a piros színű oldat a kezdődő sebgyulladás, fertőzés, bőrpír felismerését nehezíti. De is nem ez a fő baj, hanem a szer kémiai képlete: C20H8Br2HgNa2O6 - Hg-t, azaz higanyt tartalmaz, ez a mérgező szer pedig bőrön át felszívódhat. A higanymérgezéstől való félelem miatt sok fejlett országban kivonták a forgalomból: az USA-ban 1998 óta, Németországban 2003 óta, Franciaországban 2006 óta nem elérhető. Mielőtt bárki pánikba esik, hogy biztosan higanymérgezést kapott a gyermeke: a higanytartalom ellenére nem tudunk tömeges mérgezésekről szerncsére. A félelem azonban jogos, pláne, hogy vannak hatásosabb és biztonságosabb készítmények – ezért én is azt javaslom, a piros ecsetelőt ne használják a jövőben. Több tudományos közlemény
Azonban volt három közlemény, esetbemutatás is 1980 tájáról (részletek alul a forrásokban), amelyek azt mutatják, a piros ecsetelő használatakor a bőrön át bizony felszívódik a higany. dr. Bűdi Tamás magyar gyermeksebész is leírta már, hogy a fentiek miatt nem ajánlott a merbromin használata.
De mit használjunk akkor a piros ecsetelő helyett, és milyen gyakori hibákat követhetünk el a sebfertőtlenítés során? A teljes cikket, és a válaszokat megtalálja dr. Novák Hunor honlapján.
Forrás:
https://en.wikipedia.org/wiki/Merbromin
Gyermeki bibik - amit a gyermekek sebkezelésről tudni kell – dr. Bűdi Tamás
http://gyermeksebeszdoktor.hu/gyermeksebesz/babamagazin/99.html
David G Armstrong, DPM, MD, PhD, Andrew J Meyr, DPM. Basic principles of wound management – UpToDate.com
A case of merbromin (Mercurochrome) intoxication possibly resulting in aplastic anemia.
[Mercury poisoning caused by topical treatment of burns with merbromine (mercurochrome)]
Increased toxic mercury concentrations following postoperative wound treatment with merbromine
Első fotó: kdshutterman © 123RF.com
Indexkép: en.wikipedia.org
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)