A baba eleinte még nem látja jól a színeket, az éles ellentéteket azonban hamar felismeri. A kivágható fekete-fehér kontrasztkártyákkal már újszülöttkorában lekötheted a figyelmét, és gyönyörködhetsz abban, ahogy csendben rácsodálkozik a világra.
Mik ezek?
Kis papír képecskék. Fekete színnel készült minták, képek, fehér alapon, vagy épp fordítva. Le is tölthető, de kreatív anyukák maguk is rajzolhatják. Egyszerű, gyors, olcsó és teljesen megfelelő és elegendő játék/kellék a babának a kezdetekhez, a látás fejlődéséért.
Miért kellenek?
Kis újszülöttjeink még nem látnak színeket, csak úszó árnyak villannak, majd ők is álomba merülnek. A második héttől azonban megfigyelheted, babád rohamosan fejlődik ebben is. Napról napra ügyesebb, azon kapod, hogy rád néz, észrevesz, fókuszál, követ. Mindezt megközelítően 15-20 cm távolságban. (Körülbelül ennyi a karon ringó gyermek és az anya arca közti távolság, valamint az anya mellkasa és arca közötti távolság, azaz, a mindent megtervező és nagy kivitelező természet segíti a mellkason fekvő, vagy aludni ringó gyermeknek, hogy édesanyja arcát lássa, tanulja, befogadja. S majd jön a mosoly (is)).
A babák még nem tudnak különbséget tenni a színárnyalatok között, de az élesen elkülönülő színek, mint például a fekete fehér, már felkelti az érdeklődésüket. A kontraszt kártyákat észlelik, megnézik, fókuszba állítják, a geometriai minták lekötik és fejlesztik a figyelmüket és látásukat egyaránt. Így az egyre többszöri éber állapot alatt is aktívak maradnak. Csodálatos dolog, hogy ébren van, nem sír, csendes és figyelemmel tanulja a köré fonódó nagyvilágot. Mi meg vehetünk egy nagy levegőt!
Mikortól?
Már az első naptól kezdve, ha kellően motivált vagy, s készítesz/vásárolsz/letöltesz/kinyomtatsz ilyen kártyákat.
Hova? Hogyan?
- Teheted a kiságyba.
- Pelenkázó jobb és bal oldalára.
- Babád jobb és bal oldalára, feje fölé háton fekvéskor, játszószőnyegen;
- Babád elé, mikor épp hason fekvő helyzetben van. (Arra figyelj, hogy kezdetben még fejét nem tudja emelni, ezért a kártyák legyenek az ő szemmagasságában!)
- Ragassz képeket a testvér(ek) olvasandó könyveinek hátoldalára is! Így amíg a nagyobbnak olvasol, a kicsi is foglalatoskodhat!
- A kocsiban a csörgő, zörgő és nem ritkán balesetveszélyes tárgyak helyett rakj az ülésre is kártyákat! Amíg utazik, s nem alszik el azonnal a motor beindítása után, lesz mit vizsgálnia.
+ egy tipp: ha azt szeretnéd, hogy gyermeked jó fotóalany legyen, s belenézzen a kamerába, ragassz fel egy ilyen kontraszt kártyát (arcot, non figuratív mintát, állatot) a telefonod hátlapjára. Garantáltan sikeresebb, mint a mosolyogj, és idenézz felszólítás. :D
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)