Ma hétfő van. Múlthét szerdán voltam a nőgyógyásznál.
Ősszel megyek egy egynapos kivizsgálásra. A petevezetékemet vizsgálják
hogy nincs-e elzáródva. Valamilyen kontraszk anyagot nyomnak fel katéteren
keresztül, és utánna át kell sétálnom az ultrahangra, ahol megnézik hogy
minden rendben van-e.
Azt mondta az orvos hogy nem fáj, csak kellemetlen.
Ez már ismerős. Na persze. Nem fáj. Az ex sógórnőm elájult a vizsgálat alatt.
Persze ez még nem bizonyítja azt, hogy nekem is fájni fog.
Jó lenne már túlleni rajta.
Na mindegy az még odébb van egy kicsit. Addig is úgy döntöttem, hogy hőmérőzök.
Amióta szedem a Clostilbegyt-t azóta nem csináltam. Ami lehet hogy
hiba volt, mert a gyógyszer mellett talán beállt a dolog.
Na mára ennyi.

Ma megyek ha mindenigaz a dokihoz.
Van egy pár kérdésem. 4 hónapja voltam nála utoljára.
Szeptemberben úgyis mennem kell rákszűrésre, mégegyszer megcsináltatom
a clamidia tesztet. Biztos ami biztos. Eddig clamidiával kapcsolatban
egy pozitív és egy negatív eredményem van.
Mára ennyit.

Helló!
Most sem lesz baba. Megint megjött.
Kezdek letenni arról, hogy ez nekem menni fog.
A baráti társaságba újjabb bébi érkezik. Hurrá.
Most nincs kedvem többet írni.

Ma kedd van, és dolgozom. Semmi kedvem hozzá.
Ahogy hazajöttünk a nyaralásból, rögtön meg is fáztam, állandó hőemelkedésem van.
Sosem lázasodok be, már gyerekkoromban sem ment, ezért elég nehezen
lábalok ki a legkisebb megfázásból is. Tegnap a párom elment motorozni
a barátjával és én otthon maradtam egyedül. Mázesteát iszogattam és tévéztem.
Nem is volt baj egy kis magány. A keresztfiam ActionMen-nek varrtam ruhát,
mert kicsit rendetlen a lelkem, és játszás közben hogy-hogyhogynem elveszett
a ruhája szegénynek. Persze nem ő vesztette el. Mindegy, legalább elfoglaltam magam.
Megnéztem a naptárt és valamikor jövőhéten kell megjönnie. Babaruhavarrás
közben csak arra tudtam gondolni, hogy milyen jó lenne, ha most sikerülne.
De aztán megpróbáltam nem gondolkodni ezen. Már egész jól megy.
Na ilyen érdekes, fordulatokban gazdag és izgalmas kalandos napom volt.
Üdv holnap.

Megérkeztem a nyaralásból! Banyácska köszönöm az infókat, nagyon sokat segítettél.
Megpróbáltunk kikapcsolni a nyaralás alatt, ami nagyjából sikerült is.
Hazafelé a buszon volt időm gondolkodni, és azt hiszem folytatom a dolgot.
Persze azért leülök az orvossal még egyszer átvesszük a folyamatot. Szerintem a
páromat is megpróbálom elrángatni magammal. Nem fog örülni neki, mert
írtózik a gondolatától is, hogy orvoshoz kell menni. Képzeljétek el, hogy még a
fogorvoshoz is el kell vele mennem, nehogy félúton meggondolja magát.
Mindegy. Igazából nem nagyon tudom, hogy mit írjak, mert még csak négy
napja jöttünk haza. Ma jöttem először dolgozni a szabi után, és persze az első
kérdése az volt egy idősebb kolléganőmnek, hogy: - Na van már valami?- próbáltam
a tudtára adni korábban, hogy nekem ez nem annyira jó, ha minden nap felteszi ezt a kérdést.
Sajnos nem fogta fel. De már nem is érdekel. Bár mondtam neki azt is, hogy
ha sikerül a baba akkor úgy is megtudja, mert nem tudom magamban tartani.
Mindegy. Mondtam a páromnak, ha megérjük az öregkort, és ilyen érdekes leszek
inkább lőjjön le. Amikor hazajöttünk, anyósom újságolta, hogy a párom öccse
elvesztette a szüzességét, és hogy olyan balek volt, hogy nem védekezett, és
lehet hogy baba lesz belőle.
Reakció: nekem gombóc ki, szív összeszorul, páromnak pedig betorzult az arca.
Még nem tudjuk mi az eredmény ennek a kis akciónak.
A párom bátyja, aki eddig hallani sem akart gyerekről, most teljes fordulatot vett
és gyereket akar. Neki sajnos nehezebb a helyzete mint nekünk,
mert nála 3 éve találtak egy rákos daganatot a tüdején, amit szerencsére
eltávolítottak azóta, és tök egészséges.
Ezért még a kemoterápia előtt lefagyasztottak neki egy adag kisfickót, és
lombikprogrammal elvileg lehet baba.
Ilyenkor azért úgy gondolom hogy odafenn nem szeretnek minket.
Mára ennyi.

Helló!
Bocsi a sok nap kihagyásért, de csak most folytatódnak a dolgok ezzel a
témával kapcsolatban. Az már nekem is megfordult a fejemben, hogy igen! Mi
van ha egy kis béna felfázástól hegek alakultak ki, és ez a probléma.
De arra is gondoltam, ha az ultrahangon megtudták azt állapítani, hogy egyszerre
két petém is érik, akkor a hegesedéseket nem látják?
A kérdésekkel a fejemben összeszedtem minden bátorságomat, hogy majd
én utánnajárok a dolognak, és kérdőre vonom a dokit.
Az orvosom szabadságon van, úgyhogy semmire nem kaptam választ.
Legközelebb csak jövőhónapban tudok elmenni hozzá. Úgy döntöttem, ha ő szabin
van, akkor én is szabadságolom magam egy hónapra a gyógyszerektől. Megyünk hétfőn Görögországba, mert persze nászúton sem voltunk. Megpróbálok
minden problémát itthon hagyni és lazítani egy kicsit. Dokiváltásra azért nem gondolok
(nem is nagyon akarok rá gondolni) mert azt az egyet elhatároztam, mielőtt ide eljöttem,
hogy ez lessz az utolsó orvos akit megpróbálok. Tényleg sokan ajánlották.
Mindegy. A döntő az lesz, ha a kérdéseimre választ kapok. Ha lesz értelmes válasza erre, akkor majd megírom.
Tegnap volt számomra egy eléggé 'rosszul esős' eszmecserém a párommal erről az egészről. Az eredménye az volt, hogy ő nem akar ilyen áron gyereket,
mert ez nem természetes, és mi van ha valami gnóm lesz a gyerekből, vagy
gázfejű lesz stb. stb. stb. Na igen, de viszont ha nem csinálom tovább, akkor hogyan
számolok el a rohadt kis gombóccal a torkomban. Tudom ez egy kicsit önző
dolog részemről, de úgy érezném, hogy nem tettem meg mindent amit lehet.
Na ennyi mára. Nem tudom mikor írok legközelebb, majd egyszercsak.
Addig is köszönöm a jótanácsokat és az együttérzést.
Legyetek jók!

Helló!

A dokihoz visszamentem megbeszélni, hogy hogyan tovább. Hormongyógyszeres
kúrával kell kezdenem, felírt 3 adagot. Ez annyit jelent, hogy a kis üvegben
10 db tabletta van, amit a ciklusom 5. napjától kell szednem 5 napon át,
2 x 1/ nap.
Előtte még a páromat is megvizsgálták, megint kellett leadnia kis fickókat.
Nála is minden rendben van.
Az első gyógyszeradag után el kellett mennem ultrahangra, hogy megnézzék
rendesen működik-e a dolog. Állítólag, normál esetben egy db pete érik be
a jobb vagy a baloldali petefészekben. Nekem ebből kettő volt.
A doki mondta, hogy a gyógyszeres kezelést
fél évig csináljuk, ha esetleg így sem jön össze, akkor injekcióval folytatjuk,
ha ez sem válik be, következik a petevezeték átfújás, amit a lombikprogram követ.
Elég ijesztően hangzik, de ilyenkor az ember abban reménykedik, hogy még az elején összejön a dolog.
Most kellene mennem a harmadik adag gyógyszert feliratni, de még cívódom
azon amit a férjem mondott. Ő úgy gondolja, hogy nem biztos hogy jó ötlet
ha gyógyszerekkel tömöm magam és kiteszem a szervezetemet különböző
kezeléseknek. Azt mondta, hogy 'odafenn' még nem úgy gondolják, hogy eljött
a mi időnk erre a dologra. Persze azért
ezt nem úgy kell ám gondolni, hogy mi olyan marhára vallásosak vagyunk,
de hiszünk a sorsban, és abban, hogy mindenre meg van a magyarázat és
mindennek meg van az oka.
Csak ez nagyon szar érzés.
Mi nem voltunk jól nevelve sajnos a testvéreimmel, anyámat nem nagyon érdekli
hogy mi van velünk. Pedig négyünk közül egyikünk sem drogozik, vagy iszik
és linkeskedik. Mindenkinek meg van a kis élete.
A báttyámnak két gyönyörű gyereke van, akik rögtön összejöttek az első
próbálkozásnál. A nővérem szintén így járt, neki már 12 éves a gyereke.
Úgy szeretném bebizonyítani, hogy mennyire jó anya lehetnék. Mindent
megtudnánk teremteni annak a kis kincsnek. Egyszerűen nem értem. Voltunk
welness hétvégén, gyógyfürdőben, most megyünk görögországba.
Úgyhogy most itt tartunk. Azt hiszem mégis elmegyek a dokihoz a következő
3 adag gyogyiért. Később az lenne a bajom, hogy nem tettem meg mindent.
Zárom soraimat, legközelebb csak akkor írok, ha történt valami az üggyel kapcsolatban.
Üdv, és jó nyaralást kívánok mindenkinek, és kitartást a velem
egy cipőben járóknak.

Helló!
Szóval. Ott tartottam, hogy a négy hét várakozás után, nincs semmi eredmény.
Hogy mennyire voltam elkeseredve az nem kérdés. Jelenleg úgy áll a helyzet,
hogy nem tudom van-e bajom vagy sem. Azt kihagytam az elején, hogy a család-
tervezőben kaptam egy kis mappát is. Ebben volt egy táblázat, ide kellett mindennap
bejegyezni a napi testhőmérsékletemet. Mindíg ugyanabban az időpontban kellett
mérnem. Mivel 6 órakor keltem hétköznap, így hétvégén is korán fel kellett kelnem.
Ez hosszú távon elég fárasztó, mert nem tudtam kialudni magam.
Na akkor folytatom,ahol abbahagytam.
Egy hónap után, a lehető legszarabbul éreztem magam. Lenőtt hajjal,
megviselt arcal. A tévében, az utcán, minden babát ábrázoló képnél, kiújjult
a rohadt gombóc a torkomban. Volt olyan, hogy elpityeredtem.
A barátnőm ezt nem nézte túl jó szemmel, és beajánlott a VIII. kerületben a
bőr és nemi gondozóba. A szomszédja ott dolgozott. Hát mondanom sem kell,
óriási különbség van SZTK és SZTK között. Mindenki nagyon kedves volt, előzékeny.
A doktornő mindent elmondott a betegséggel kapcsolatban, és hogy nem kell
annyira megijedni, mert nincs akkora baj.
Megcsinálta a tesztet, és egy hét múlva meg is volt az eredmény. Mindenre fel
voltam készülve. És csodák-csodájára kiderült, hogy makk egészséges vagyok,
és nem hogy Clamydiám nincs, de még egy ici-pici fertőzésem sem.
Na?! Akkor összecserélték volna a leleteket? Elég gyakori az asszony nevem,
és az ahogy az előző helyen bántak velem, könnyen meglehet.

Olyan boldog voltam, mintha azt mondták volna, hogy megnyertem a lottón a
főnyereményt. A változatosság kedvéért most az örömtől sírtam.
Otthon a férjemnek elmondtam, és mintha kisütött volna a nap a szobában.
Szegénykém ő is megkönnyebbült. Itt megfogadtam, hogy megpróbálok ezentúl
nem sírni minden reklámon. Hiszen van remény! Azonnal fodrászhoz mentem,
szolárium bérletet vettem, ruhákat. Újra a régi megszokott élet. Két hónap
próbálkozás után, a rossz érzések újra rám törtek. Akkor most mi van? Tényleg
olyanok vagyunk mint a nyulak, bár volt olyan nap, amikor még a sex is elég
fárasztó volt. Felkerestem egy nagyon jó szülész-nőgyógyászt, akit már többen
is ajánlottak. Időpontot kértem, persze magánrendelő és fizetni is kell, de úgy
gondoltam itt az ideje hogy szakemberhez forduljak.
A rendelő gyönyörű volt, nem a megszokott kórház zöld falakkal, kovácsoltvas bútorok voltak,
stb. Kicsit meg is ilyedtem. Ki tudom én ezt fizetni? Sorra kerültem és behívtak.
Az orvos nagyon szimpatikus, kedves volt, és úgy mondta el a dolgokat, hogy
megértsem. Tehát egy orvosi szakkifejezés sem hagyta el a száját. Amit esetleg
nem értettem, azt türelmesen mégegyszer elmagyarázta. Elmeséltem neki a kis
tortúrámat is. Teljesen fel volt háborodva, hogy ilyen is van még. Tudnék még neki
mesélni - gondoltam magamban - de most nem ez a lényeg. Először elküldött
engem vérvételre, ami háromszori alkalom volt. Ezért egy kicsit már rosszul viselem
ha megszúrnak. Fél év alatt 5-ször voltam vérvételen. Csoda hogy vérszegény
az ember? A legnehezebb mégis az volt, amikor vártam, hogy végre sorra kerüljek.
Nem is a hatalmas sor miatt, hanem nagyon sok velem egykorú lány járt
ugyanebben a cipőben, és ez elég elszomorító. Tényleg kihal az emberiség?
A gyerekeink, ha lesznek, már sterilen fognak születni? Merre tartunk vajon?
Volt persze ugyanennyi pocakos csajszi is, akiket eléggé irigyeltem. A gombóc
itt is előbújt egy kis időre. De visszazavartam. Az eredmény két hét után megvolt.
A hormonszintemet vizsgálták, ami teljesen rendben van.
Hétfőn megint írok.
Remélem most már olvasható az írásom. Sajnálom, de nem vagyok gyakorlott
naplóíró.
Üdv.: Tündibündi.

Az 1 hónap várakozás még két vizsgálattal telt el. Nekem el kellett mennem egy nőgyógyászhoz, aki megcsinálta a rákszűrés, feltett egy csomó kérdést, amire már nem emlékszem, és kitöltött egy A/4-es űrlapszerüséget. Amikor az egy hónap letelik, akkor kell ezért is visszajönnöm. A második vizsgálat egy szájhigiéniai vizsgálat volt. Itt tudtam meg, hogy a szájban olyan baktériumok keletkezhetnek, amik a szervezetbe jutva, meddőséget okozhatnak. Na ez új! A vizsgálat végeztével elmentem az eredményekért, mert pont lejárt az egy hónap. Éppen indultak volna már haza, de még megkeresték az eredményeinket, hogy ne kelljen már mégegyszer visszamennem. Na ekkor ért az első trauma. Ugye mi 100 %-ig bizonyosak voltunk abban, hogy az égvilágon semmi bajunk nem lehet. Miért is lenne? Mind a ketten szigorúan vesszük a hűséget és védekezést amikor lehet. A már említett középkorú hölgy közölte velem, hogy a hemoglobin szintem nagyon alacsony. Mi van??? Én őszintén bevallom, hogy tök hülye vagyok az orvosi kifejezésekhez, főleg ha pánik roham tör rám minden rossz hír hallatán, még gondolkodni sem tudok. Meg kérdeztem a hölyet hogy ez mit jelent (még visszafojtva a kifakadásomat), a válasz ugyan az volt. 'Nagyon alacsony a hemoglobinszintje'. Persze ezt mind olyan drámai fejjel mondta el, mintha egy brazil sorozat egyik szereplője lenne. Ja és még hozzátette a hatás kedvéért, hogy ez bizony nagyon súlyos probléma, és keressem fel a háziorvosomat amilyen gyorsan csak lehet. A sok papírral és a maradék életkedvemmel ami nem sok maradt, elindultam hazafelé. A sarokig jutottam el, amikor kitörtem. Kb. olyan hisztérikus és kétségbeesett sírás tört rám, ami 8 éves koromban lehetett utoljára. Azt elmondanám, hogy nem vagyok egy szívbajos, ez a hír mégis úgy ért, hogy nem tudtam a hisztit visszafojtani. Amikor kicsit alábbhagyott, felhívtam a páromat és elmondtam neki mi történt. Persze amit értett belőle, mert mondanom sem kell, hogy amikor meghallottam a hangát, újabb kitörés következett. A buszon ülve már jobban voltam. Egész úton az járt a fejemben, hogy mi a fene lehet ez? Persze aztán eszembejutott és mások később meg is erősítettek a "tudományomban" (ami az orvosi kifelyezések világában ez ki is merült), hogy tök egyszerűen csak vérszegény vagyok, ami vastablettákkal és vérképzőkkel kezelhető és a terhességet ez nem gátolja. Azért másnap elmentem a háziorvosomhoz, aki nagyon kedves volt, és elküldött a kerületi ESZTK-ba vérvételre. A kedvem visszatért, és már csak nevettem a hülye kitöréseimen. A vérvételen mindent megvizsgáltak: Aids, Hepatitis A-B, Clamidia, stb. Négy hetet kellett várnom a beigért kettő helyett. Éppen a munkahelyemen voltam a számítógép előtt, amikor jött a háziorvosomtól egy telefon, hogy be kéne mennem, mert nincs túl jó híre. A hír az volt, hogy Clamidiám van. Persze ez megint egy olyan dolog, amit csak a TV reklámokból ismertem, és hogy meddőséget okoz a nőknél, nincs semmilyen előjele és ha időben nem veszik észre, akkor annyi a gyereknek. A monitor elhomályosodott előttem, forgott velem a szoba és csak arra tudtam gondolni, hogy bűnös vagyok és hogy hogy mondom ezt meg a férjemnek, és hogy őt is megfertőztem, meg ilyenek. A főnökömmel beszéltem, és hazaengedett szerencsére. A könnyeim patakokban folyt. Gyalog mentem haza, mert képtelen voltam emberek közé menni. A 40 perces út óráknak tüntek. A férjemet most is felhívtam, és valahogyan el tudtam mondani neki a dolgot. És ez is bizonyítja azt a kijelentésemet hogy ő tökéletes, mert a hír hallatán a büdös kurvázás helyett csak annyit mondott: 'Nincs semmi baj Drágám, ezt is megoldjuk, biztos nem komoly és majd mind a ketten együtt járunk majd a kezelésre. Nyugodj meg'. Na félreértés ne essék, nem csaltam meg soha és nem is tervezem. Nem az a fajta nők közé tartozom. Mint már említettem, volt egy elég rossz kapcsolatom, amiben a pasi nem a hűséges fajta volt. Előfordult egyszer-kétszer, hogy nem védekeztünk. Persze akkor még sejtésem sem volt hogy nem bízhatok meg benne. Az én hibám az, hogy amikor kiderültek a turpisságai, nem mentem el kivizsgáltatni magam. Hazudnék ha azt mondanám hogy nem fordult meg a fejemben az is, hogy a férjem járt mellékvágányon. Persze ez a gondolat nem volt beszéd tárgya. Visszatértem a háziorvosomhoz, teljesen összetörten és a sírásoktól kissé már kimerülten. A doki elmondta hogy a Clamidiának két változata van, az egyik ami nem nemi úton terjed, hanem cseppfertőzéssel és tüdőgyulladáshoz vezethet, a másik pedig nemi úton terjedő és meddőséget okoz. Szerinte ez az előbbi változat, de hozzá tette, hogy ez nem az ő szakterülete, és hogy menjek el a tüdőgondozóba. Hát mit mondjak. Nem lettem boldogabb. Szorongva és minden rosszra számítva elmentem ismét a helyi ESZTK-ba a tüdőgondozóba. 1 óra várakozás után bejutottam, ahol a tüdőgyógyász professzor tudatta velem, hogy ez bizony a nemi úton terjedő dolog, és hogy az én orvosom miért mond hülyeségeket. Elküldött a nőgyógyászatra. Mivel pénzem nem volt és már a végére akartam járni a dolognak, úgy döntöttem helyben elintézem a dolgokat, és a saját nőgyógyászom helyett az éppen ügyeletest választottam. Ami életem egyik legnagyobb hülyesége volt. A fickóról, mert orvosnak nem nevezném, olyan szinten sugárzott a munkaundor és a nagyképűség vegyesen, ami még bunkósággal és durvasággal volt megfűszerezve, hogy azt szavakba foglalni még én sem tudom. Itt megkaptam a magamét rendesen. A fickó tuti kurvának nézett, és teljesen porig alázott. A lényeg az, hogy a vizsgálat után dőlt belőlem a vér. Szóltam, hogy legalább egy papírtörlőt adjanak, a nővérke jóindulatánál fogva, hozzá is jutottam egyhez. Nekem eddig még egy vizsgálat sem volt fájdalmas, de itt volt benne egy kis részem. Igazából a megaláztatotság volt az, amit rosszul viseltem. Hazafelé a villamosról egy megállót tudtam menni. Le kellett szálnom, mert nem bírtam ki sírás nélkül. Otthon a párom kérdezte hogy mi volt, de csak annyit mondtam neki, hogy csak megvizsgáltak és megcsinálták a Clamidia tesztet és állítólag két hét múlva mehetek érte. Nem mondtam meg neki a történteket, mert nem vagyok benne biztos, hogy tudta volna magát türtőztetni. Így is nehezen viselte hogy férfi volt a nőgyógyász. Egy heti szótlanság után (ami nálam bajt jelez) kiszedte belőlem. Most mondjam a reakciót? Szerencsére a gyilkosságról le tudtam beszélni. Nem mentem vissza többé oda. Négy hét múlva betelefonáltam az eredmény miatt, ami nem volt értékelhető és hogy menjek vissza és megcsinálják újra. Ezt nem gondolják komolyan, hogy én oda beteszem mégegyszer a lábam!- mondtam a hölgynek a telefonban, aki szegény nem tehetett semmiről. Persze bocsánatot kértem tőle, de nem részleteztem az idulatom okát.
Most zárom soraimat, holnap újra írok.

Helló! Megint itt vagyok. Szóval a az egész úgy kezdődött, hogy a baráti társaságban az egyik pár bejelentette, hogy babát vár. Mondanom sem kell, hogy én küszködtem a gombócokkal a torkomban. Már évek óta bennem van a vágy egy baba után, de mostanra ez a vágy már eléggé kiélesedett. A párom eddig nem foglalkozott vele, mert mint tudjuk a pasiknál ez később kapcsol be. Persze mindíg vannak kivételek. Alig vártam hogy hazamenjünk, és a fürdőszobát magamra zárva kisírjam magam. Egy tipp. Ha nem akarod, hogy a párod észrevegye hogy sírtál, fürödj meg, legalább 100x mosd meg az arcod, és tegyél fel arcpakolást+ 1-1 uborkaszeletet a szemedre. Mire ezek a dolgok lekerülnek az arcodról, nyoma sem lesz a sírásnak. Csak ezen a napon volt egy kis probléma. Mivel lelkitársak vagyunk, persze, hogy észrevette rajtam. Lazán ennyit mondott (a végén persze elcsuklott a hangja): 'Asszem gyereket akarok'. Na itt már nem volt szükségem arra, hogy praktikákhoz folyamodjam. Sírtam ami belefért. Ettől a naptól kezdve nem védekeztünk. Én gyógyszert sosem szedtem, így maradt az óvszer. Ezt kb. 3-4 hónapig tartott, annak reményében, hogy persze azonnal teherbe fogok esni. Természetesen ez nem így lett, különben most teljesen másról írnék. Szóval. Amikor csak tudtam, az internetet bújtam, és minden cikket elolvastam a meddőséggel kapcsolatban. Egy újabb baráti összejövetelen (persze a rohadt gombóc ilyenkor mindíg kiújjult a torkomban), az egyik pár, akinek már van gyereke, elmesélte, hogy két évig nekik sem jött össze. Megemlítették azt is, hogy persze minden követ megmozgattak amit csak lehetett. Amit megjegyeztem ebből, az egy családtervező program fogalma volt, ami egyfolytában neonreklámként lebegett a szemem előtt (persze csak az én okos kis fejemben). Teljesen biztos voltam benne, hogy ez a megoldás a problémánkra és mindenképpen részt kell vennünk ebben az egészben. Megbeszéltük , és közös beleegyezéssel kértem időpontot májusban, és kaptam augusztusra. Mint ez lenni szokott, simán beleéltük magunkat, hogy fél év múlva már tervezhetjük a pici szobáját. Neveket nézegettünk, stb. Minden olyan dologgal foglalkoztunk, amire mások azt mondták, hogy ne csináljátok és ne éljétek bele magatokat. Eljött a nagy nap. Elmentünk a szervezethez. Azt tudni kell, hogy az itt dolgozók szülészek, nőgyógyászok, ápolónők, védőnők. A váróterem televolt gyerekfényképekkel. Nehogy a haverom a gombóc otthon maradjon. Bementünk a rendelőbe. Egy középkorú hölgy ült az íróasztal mögött. Felvette az adatainkat, adott egy csomó beutalót, és tanácsokat osztogatott. Azt persze hozzátette, hogy igazából nekünk még nincs ott keresnivalónk, mert egy év próbálkozás után foglalkoznak csak párokkal. Na mindegy. Egy hónap múlva kellett visszamenünk vérvételre és a páromnak kellett leadnia kisfickókat egy üvegben. Na ezt elmesélem! Nem tudom hogy a többi pasi hogy van ezzel, de az én párom nem tud reggel 6 órakór parancsra produkálni. Megpróbáltuk, mert nagyon elszántak voltunk. Előszőr nem sikerült, aztán elvonult a fürdőbe és elintézte egymaga a dolgot. Máskor ezt zokon venném, de most még sajnáltam is egy kicsit. A kisfickók szállítása filmbeillő volt. A hőmérsékletüknek, testmelegnek kellett lennie, amit úgy oldottunk meg, hogy lazábbra vettem az övemet és beszorítottam a hasamhoz. Kiakartunk állni az autóval, az óra közben ketyeget, mert fél órán belül a város másik felén kellett lennünk, amikor egy munkásbrigád a kocsifeljárónk előtt parkolt, benne egy úriemberrel. Mondtuk neki, hogy legyen szíves álljon el az útból, mert ki kéne álljunk az autóval. A válasz az volt, hogy nincs nála a kulcs, kérjük el az utca végén dolgozó kollégátol. Na itt kezdett elmenni a kishajó. A hasamhoz szorított üveggel, elsiettem a sarokig, hogy szóljak a kollégának. Végre odaértem, amikor azt mondta, hogy a másik utcában a brigád másik felénél van a kulcs. Itt kezdtem kicsit kiborulni. Visszanéztem az autóra, amikor látom hogy az én drágám nem várt tovább, és az autóban ülő emberrel arrébb tolták az autót. Indulhattam vissza. Ez is csak velünk történhet meg. Elment 10 percünk erre a hülyeségre. Talán ez volt az első jele annak, amire egyikünk sem számított. Végül odaértünk időben, persze nem 50 km/órás sebességgel. A váróban még két pár várakozott. Elég nyúzottak és fáradtak lehettek. Most már tudom hogy igazából már minden reményt feladtak. Mi persze jól éreztük magunkat a kis fickókat szorongatva. Dőltek a hülyébbnél hülyébb poénok. Aztán sorra kerültünk és lecsapolták a vérünket. 1 hónap múlva megyek vissza az eredményért.
Most be kell fejeznem. Holnap folytatom.

1.
Helló!
Szeretném leírni, illetve kiírni magamból a "gyerekcsinálás" által okozott traumákat. Egy kicsit magamról. Három testvérem van, 1 nővérem, egy bátyám és egy öcsém. Egyedül hugom nincs, amit egy kicsit sajnálok. Az apámat 2 éves koromban láttam utoljára, anyám pedig egy külön fejezet, amibe most nem kezdenék bele, mert akkor soha nem hagyom abba. A lényeg, hogy két éve nem láttam. Két éve vagyok férjnél. A férjem egy csodálatos ember. Néha azt hiszem, hogy ő az egyetlen normális ember a földön. Igen, mindenki jól értette, imádom a férjem. A mi történetünk 4 éve kezdődött. Volt egy elég húzós szakításom egy fiatalemberrel, aki nem a rendes emberek közé tartozik (5 év kellett hogy erre rájöjjek). Tehát összejöttünk. A munkatársam volt, úgyhogy egy ideje már ismertük egymást. Biztos vannak köztetek olyanok, akik amikor találkoztak a nagy Ő-vel, azonnal tudták, hogy egymásnak vannak rendelve. Tudom ez így elég nyálas, és én sem hittem az ilyen tündérmesékben, de létezik a dolog. Most sajnos abba kell hagynom, de holnap vagy még ma este folytatom. Sziasztok.