A kardiológus igazolta azt, amit kb. 30 évvel ezelött kellett volna. Igen. veleszületett szívsövény rendellnessége van a Páromnak.
Nem kell vele semmit csinálni, de jó lett volna tudni ezt, hogy 5-10-15 éve mekkora volt a falvastagság, változott-e stb.
Azt hiszem, sőt bizots vagyok benne, hogy nem tett jót az anyósom terheség alatti dohányzása. Még ha akkoriban azt is mondták, nem árt....de ártott.
És bár teljesértékű életet élt, él a férjem, mégis a mai nappal beköltözött az otthonunkba valami...
Néha akaratom ellenére megbántok embereket. A brutálnőn belül igazság szerint egy kis nyuszi ül fogvacogva és őt bizony jól meg is védem mindig. (Az Ötödik Sallyből, kettő már tutira megvan itt bennem.) Éppen ezért sokan nem szeretnek, az a kevés, aki marad, az viszont nagyon.
Néha túlvédek és akkor tarolok is egyúttal, porcelánbolti elefántként észre sem veszem, hogy a nagy seggem leborítja a herendit. Utálatos tulajdonság, tudom jól. Böhönye néninek lenni nem könnyű.
Fiszságaimról a www.vadal...
Érdekesnek találom az embereket. Tulajdonképpen ha éppen nem szociopata pillanataim vannak, akkor tudom őket szeretni is. De most szociopata, vérmes pillanataim vannak, há-há, hajrá hormonok, meg minden. Én úgy vagyok vele, hogy akinek nem tetszik az álláspontom, az kerüljön ki. Nemdebár? Dedebár. A kötekedés nem az asztalom, de jól megmondom, ha kell. Nem hiába mondottam volt a családtagjaimnak is, hogy mindenkit ...
Helló!
Bocsi a sok nap kihagyásért, de csak most folytatódnak a dolgok ezzel a
témával kapcsolatban. Az már nekem is megfordult a fejemben, hogy igen! Mi
van ha egy kis béna felfázástól hegek alakultak ki, és ez a probléma.
De arra is gondoltam, ha az ultrahangon megtudták azt állapítani, hogy egyszerre
két petém is érik, akkor a hegesedéseket nem látják?
A kérdésekkel a fejemben összeszedtem minden bátorságomat, hogy majd
én utánnajárok a dolognak, és kérdőre vonom a dokit.
Az orvoso...
A Drága holnap megy és megnézeti a szívét.
Doktor úr, a maga szíve sose fáj?? Hát, fájni nem fáj neki, de állandóan vacak az ekg-ja. És ijesztgetik, mert évente töbször vizsgálgatják a munkahelyén szegényt.
Gyerekkora óta zűr van a ketyegővel Szinte biztos, hogy valami veleszületett másság rejlik meg a gépekkel kifejezhető eltérések mögött. De ő ezzel tökkkkéletesen elvan. Fut, kondizik, szexel, gitározik, sokat dolgozik, szaladgál a gyerekek után és úgy összességében ezerszer több energiája va...
Az asszony egy lépcsõn ült. Ott a fodrászüzlet ajtajában. Mögötte pici helyiség, a dauervíz erõs szaga kígyózott a résnyire hagyott ajtón kifelé. Az asszony szemlátomást csak félfenékkel helyezkedett el a lépcsõn, egészen pontosan a másodikon, az egyik lába felhúzva az elsõn pihent. Haja barnás vörösre volt színezve, benne a dauer kifésült boglya. Nem lehetett több negyvennél, talán harmincöt volt, mégis többnek látszott. Táskáját az ölében szorongatta. Rajta szürkés dzseki, valami p...
Éjjel rózsaszín felhőként láttam ellebegni a város felé a strandkendőmet.
A szél felkapta, vígan évődött vele és vitte-vitte...
Úgy szálltam volna vele..ahogy terpeszkedett a fák, házak főlé...
A lelkem kicsit vele, szívből elengedtem, legyen boldog vele valaki más...
Azért a buszon ülve figyelgettem hátha a Bosnyák-Móricz útvonalon felsejlik valahol ez a gyönyörű, kacér selyemnemű.... ...
Szabadságon lenni nem könnyű dolog.
Gyakorlatilag most ültem le az egész napos szaladgálás után. "Anyuka, anyuka...." dől a szó a kicsiből. pattogok, mint egy gumilabda.
Reggel kikecmeregtem ebédnek valóért, de mire visszaértem már mindenki menni akart. A párom munkába, a gyerekek az udvarra pancsolni. Hogy főzzek így??? Tiszta kétség és esés voltam hirtelen.
Aztán csak lementem a gyerekekkel és végülis ennél jobba...
Mivel Borka gyagyának nézett a kártyavető és társai miatt, így néhány plusz mondat a témában.
Kártyavetők, ingások és egyebek között is van kókler, és van vérprofi.
Az én vérprofi kártyavetőm a sikertelen terhességem utáni válaszkeresésemkor nem csak a majdan születendő gyermekem nemét mondta meg, de azt is, hogy ősszel terhes leszek, sima ügy lesz, sima szüléssel. Pedig nem sok esély volt rá a hormonszintem miatt. És főleg azért, mert egy hónap után már nem voltam hajlandó beszedni a hipofízise...
A férjem tíz perce ért haza egy terhességi teszttel. Negatív.
Tudom, hogy Isten adománya a gyermek, a kisfiamat is tőle kértem, és kaptam meg.
De harmincnyolc vagyok, tök egyedül egy elszigetelt házban, minden segítség nélkül. Nem merem, nem akarom vállalni már a következőt.
Pedig a tenyeremben benne van, két kártyavető is jósolta, még a kisfiam érkezése előtt, hogy készülődik egy kislány is. Talán ez utóbbi szabad akarat és nem eleve elrendelt.
Pedig problémamentes, örömteli kirándulás volt...
A férjem elnevezett viccből Anyarabszolga v2.0-nak (hogy az első verzió is miért nem én vagyok, fogalmam sincs )... ma rájöttem, amikor kinéztem a konyhába, hogy Háztartási robot is vagyok. Hol a garanciajegyem?
A kicsi most alszik, és végre kezd kijönni a második foga is... haladunk, haladunk!
Reggelizem... Motyógép moty, p...
Éjszaka negyed 2 van és én még mindig főzöm a lekvárt. Vettünk ma 3 rekesz epret (a zöldséges szerint 18 kg), Gábor a gyerekekkel és anyuval leszárazta, én mostam-főzöm közben és azóta is és még ki tudja meddig...
Fáradt vagyok már, de annyira élvezem, hogy ilyenkor én vagyok a hős!
Nálam a lekvárfőzés alapeleme, hogy nem teszek bele se tartósítószert, se zselésítőt, se semmi természetellenest. Persze v...
Muszáj mindennap megmenteni valakit....... muszáj???
A fene se érti ezt már... komolyan.
Reggel mimentem a piacra-racra-piacra. Gyors voltam, mint a szél. Nem ábrándoztam, nem kurizáltam a hentes fiúkkal, nem-nem istenugyse
Majsd hamarjában menetkészre cihelődtünk és átmentünk az unokahugiékhoz szülinapozni.. Útközben megálltunk felvenni a megrendelt tortát. A Párom parkolás mániás... csak tolat...tilat...és kérdez: jó ez így??? Jó-jó csak ha...
Amióta megszületett a kölök, azóta egy kicsit bepunnyadt a szexuális életünk. Van érzelem, meg van vágy is, de egyszerűen nem jutunk egymáshoz.
Két szomorúan nélkülöző apa-anya rabszolga.
Amikor én képes lennék beindulni, akkor ő dolgozik. Amikor ő fickós, akkor én vagyok zombi-tekintetű.
Mert ugye estére úgy levesz ez a kis gazfickó, hogy az erőm már csak arra elég, hogy megvacsiztassam őket, fürdés, csicsi, gud báj.
Szexuális energiáinkat petárdaként fecséreljük el a semmibe.
Pedig jó l...
A Főnök belerúgott a lenyírt fűhalomba, ahogy áthaladt a pöpec villa kertje mögé. Egy nagy medence ásított a közepén, benne tiszta, kék és hívogatóan hűvös vízzel. Égetett a nap, forró volt a levegő, alig bírta elviselni az ember ezt a fojtogató nyarat, ami a nyakra tekeredett, mint egy kígyó. "Na, jobb hasonlat is eszembe juthatna" - gondoltam, de ehelyett valahogy mégse, viszont a Főnök, a Főnök haladt az események felé.
- Mink van? - vetette oda a Srácnak, aki épp egy mozdulatlan, vérben tocsog...
Jó nyár van. Hála Istennek, azt hittem június elején, hogy belefagy a valagunk a nagy bedes valóságba, és tessék, láss csodát, immáron egy hete szikrázó napsütés vagy sötét felhők, de meleg van, meleg van, meleg van... Csak én örülök ennyire? Szegény...
Itt van nálunk anyu. Tegnap jött, holnap megy. A párom most van azon a bizonyos tréningen. Megnyugtatott, náluk ez nem IHB (iszunk, hányunk, b.., akarom mondani egyebek). Siófokon vannak, mondtam neki, hogy próbáljon lazítani is, mártózzon meg a Balcsiban, menjen el a kollégákkal sörözni, egyszóval használja ki, hogy nem maceráljuk a gyerekkel. (Azért a biztonság kedvéért előző este még elkaptam a grabancát )))
Most, ho...
Nem ölünk meg senkit.
Nálunk a bogarak, rovarok, százlábúak, csúszó-mászó férgek, a csípős eszelősök mind-mind biztonságban vannak.
Célszerszámainkkal felszerelve remek csapatmunkában mentjük ki barátainkat az erkélyre.
Szerintem tudják, nem törünk életükre, kaladvágyból jönnek be a nappaliba, izgalmat hozva házaséletünkbe.
Ma utójáték gyanánt kitessékeltünk egy méretes pókot. Ehhet kellett egy papírtörlős henger+kartonlap. Aztán jött valami repülő, szitakötőszerű... őt üres műanyagflakonba c...
Kint játszunk a gyerekkel az udvaron. Miközben az iraki háborúból látott katonai helikopterek cikáznak a Pilisben.
Hiába mutatom a kicsinek ál-lelkesen, hogy nézd csak, ott a helikopter, ő befogja a fülét és kiabál.
Talán rajtam érzi a feszültséget, mert ez az egész megijeszt. Rosszul vagyok attól, hogy az otthonom fölött néhány száz méterrel katonai helikopterek repülnek el. Gondolom csupa tuti cuccal. Hő- meg lézerkamera, extraéles mikrofonok, hogy hallják, amint G. B. belét szidom.
Nyilván ...