Valaminek mégis csak illik történnie, ha az ember leül és naplóírásra adja a fejét. Legalábbis a legtöbb legendában mindig előkerül a raktárból egy kis csalódás, némi túlsúly, egy kis elhatározás vagy legalább csippetnyi becsvágy.
Magamról ez most nem mondható el igazán...fáradtság van, ami velejárója az egész napos festés utáni irodatakarításnak. Ugyan rájöttek közben, hogy milyen jó is, hogy nem nepáli kő...

Megjött a nagylányom a kirándulásról! Megint elbőgtem magam... amikor három nappal ezelőtt elindultak akkor is bőgtem, csak akkor bánatomban. Meg a tavalyi (akkor még ovis) anyák napján is bőgtem. És ilyenkor mindig csak én, a többi anyuka sosem. Pedig általában erős nő vagyok, nem tudom, mitől leszek cikimami. Egyelőre csak én hívom magam így, az én kis drágám még nem vette észre - remélem -, de erről akkor is le kéne szokni valahogyan. Meg mit fog érezni a kicsi, ha addigra megedződöm és az Ő a...

Hát igen. Most éppen akkora vagyok, mint egy disznó. Vagy egy kisebb búbos kemence. Esetleg, mint egy kistehén. Persze a nagyobbik fajtából.
A szülés után nem azért hízol nagyra, mert most már anya vagy. Nyavalyát! Azért, mert be vagy zárva, nem mész sehova, hulla fáradt vagy, és kikapcsolódásképpen zabálgatsz egy cseppet.
Amikor hazamentünk a kórházból már másnap tornáztam otthon, na persze csak szolidan. Szülés után egy hónappal ismét jól néztem ki, visszanyertem az eredeti súlyom. Nem is ért...