Már megint fél kettő. És a rohanó időben egy lassan hömpölygő, majdnem megálló csomóban csücsülök és élvezem a hirtelen támadt szabadságot. Még ha pár mondat erejéig is él, mert az álmosság győz...
Annyi minden van, amit le akarok írni, de nem jön ki belőlem, mintha lepecsételték volna a "NE MOST..." pecséttel...
Valami közeleg, és vagy rettenetes lesz vagy dicsőségesen csodálatos.
És én csak pislogok Isten hatalmas, szeretetteljes tettein.