Érdekesnek találom az embereket. Tulajdonképpen ha éppen nem szociopata pillanataim vannak, akkor tudom őket szeretni is. De most szociopata, vérmes pillanataim vannak, há-há, hajrá hormonok, meg minden. Én úgy vagyok vele, hogy akinek nem tetszik az álláspontom, az kerüljön ki. Nemdebár? Dedebár. A kötekedés nem az asztalom, de jól megmondom, ha kell. Nem hiába mondottam volt a családtagjaimnak is, hogy mindenkit megrendszabályozok. Rettegnek is tőlem! Én vagyok a három terror. Pedig belőlem egy is elég. Azt hiszem, felnőtt vagyok ahhoz, hogy ne hagyjam magam. Hát nem hagyom. És ha kell, anyázok. Vagy elázok. De nem, mert most idebent ülök, kint meg eshet-fújhat, tőlem világvégézhet is az idő. Akkor sem hagyom magam. Engem nem lehet elnyomni, nem vagyok én se cigarettacsikk, se Gyalog galopp parasztja...