A Főnök belerúgott a lenyírt fűhalomba, ahogy áthaladt a pöpec villa kertje mögé. Egy nagy medence ásított a közepén, benne tiszta, kék és hívogatóan hűvös vízzel. Égetett a nap, forró volt a levegő, alig bírta elviselni az ember ezt a fojtogató nyarat, ami a nyakra tekeredett, mint egy kígyó. "Na, jobb hasonlat is eszembe juthatna" - gondoltam, de ehelyett valahogy mégse, viszont a Főnök, a Főnök haladt az események felé.
- Mink van? - vetette oda a Srácnak, aki épp egy mozdulatlan, vérben tocsogó test mellett térdelt, és egy lapos hőmérőt szúrt a jobb bordák alá.
- Hullánk - felelte csak úgy frappánsan a Srác, felnézett rá és folytatta: - Ahogy nézem, a mája 3 órai halálbeállásról énekel.
- Hú, jó sok a vér - fintorgott a Főnök, de oldalról sandán nézte, mit reagál erre a Srác. Már régóta ugratták egymást, mivel vevők voltak rá, de ez másokat zavart. A Főnök 50-hez közelített, a Srác viszont alig múlt 26. Sokan a szemükre vetették, hogy ne játsszanak apás-fiúst, mert ez nem illik a szerepükhöz. De mit tehettek volna? Apa-fiú voltak. Pechjükre Főnök-Beosztott is.
- Már szóltam a vámpíroknak... Naplemente után jönnek - vigyorgott a beosztottja.
- Oké - emelte fel kezeit a Főnök -, mesélj, mi van?
Most már ő is lehajolt, hogy jobban szemügyre vegye a holttestet. Igyekeztek nem lépni, nem térdelni a vérébe, ami nem volt egyszerű, tekintve, hogy mind az öt liter életnedve az erein kívül pihent.
- Az áldozat egy fiatal nő, iszonyat gyorsan elvérzett. Bal oldali halántékán lőtt seb, lőpornyom az arcán, agyvelőmaradványok a jobb oldalon, ahol a golyó is távozott... Kezében a fegyver, úgynézem hagyományos 45-ös... Csúnya öngyilkosság.
- A szuicidum sohase szép - motyogta kántálva a Főnök, elmerengve, s a Canon 300D-s digitális kameráját szeméhez illesztve befókuszált a merev , majd kioldott, vaku villant.
Felálltak, a Srác még elrakott valamit előírásszerűen egy kis zacskóba, amit benyálazott, majd lezárt.
- Önkéntes DNS-adás? - hunyorított rá a Főnök.
- Bocsi, de elfogyott a ragasztó - hebegett a Srác, majd idegesen próbálta letörölgetni a nyálat a zacskóról.
- Hát ne szívj annyit, fiam - bólogatott rá a vicceskedvű apa, majd érezve, hogy csatát nyert, így szólt:
- Vihetik a hölgyet... Indulhat a terepszemle.
A Főnök a profizmus precizitásával átadta a halott nő testét a halottkémnek, addig a Sráccal együtt bementek a bizarr helyről, ahol a gazdag gondtalanság ötvöződött a halállal és a fájdalommal. Az elszállítás után fogták helyszínelő táskájukat, kinyitották, és számukra elkezdődött az izgalmas "kincskeresés", a nyomok kutatása, listázása, címkézése...