Aranyos történet. Attól, hogy kicsik, még lehetnek érző lelket. Nem bünti bogárnak lenni, valószínű egy út kezdete.... A mi cinkénk, lásd később, jól van, elment a többiekkel.

Örülök, h nem csak én vagyok ilyen megmentő-mániás. A múlt héten egy aprócska szálló valami kézmosásom közben a vízsugár felé repült, hát vizes lett. Tudod.. kimentés, szárazra tenni, és fújni, amíg magához nem tér. Az első bogaram, amelyik hálás is volt: Alig akart tovább állni. A fejem már fájta fújástól, mikor magához tért. Aztán mint egy kis hölgy, azéllel szemben kitejesztette egyik szárnyát, és várt. Néha megtisztította, s mindig széliránnyal szemben állt, bármerre is fújtam. Jött a fuvallat irányában. Aztán nagy nehezen sikerült a másik szárnyacskáját is kitárni, hosszú időbe telt. Aztán alig akart távozni. Majd gondolt egyet, az arcom felé repült, tett egy tiszteletkört, és elrepült. Ez az én történetem. A múltkor egy cinkét szerettünk volna megmenteni, de nem sikerült:(