Tejes puliszka.
Ilyen egyszerű dologgal is örömet lehet szerezni a gyerekeimnek. Ki gondolta volna, hogy a génekben ennyi minden információ elfér?
Attilának mondogattam, amikor együtt vásároltunk, hogy talán kellene vennünk kukoricadarát, de azt mondta, tévedek, ha azt gondolom, hogy a puliszkát rajtam kívül bárki megeszi otthon. Rajta kívül mindenki megette és a végén azon vitatkoztak, ki kaparja ki az utolsó kanállal a fazékból.
Igazából én csak ezt a fajtáját fogadtam el annak idején a nagymamámtól. A juhtúrós változatnak nem bírtam a szagát, de hát akkoriban az ételek nagy része gusztustalannak tűnt nekem. Nem is tudom, min nőttem fel igazából? Egy kis krumplin és tejfölön, lekváros buktán és brióson. Csoda, hogy nem nőttem meg?
Mondjátok meg Ti, akik már régebb óta viselitek az élet terheit, mint én, az ember soha nem múlik el vágyakozni a gyerekkora után? Ha bemegyek a „belső szobámba”, a legbelső hagymaréteg alá (amennyiben az emberek olyanok, mint az ogrék – Shrek), gyerek leszek újra.
Ma a püspök kocsijában utaztunk (Merci és én) egy közeli tóhoz a Fiatal Nőkkel és a Fiatal Férfiakkal közösen és csak fáradt voltam, semmi más. Behunytam a szemem és ahogyan a Nap átszűrődött a fák lombjai között, narancsvörös fények jelentek meg a szemhéjam belső oldalán. És éreztem, hogy utazom, de az egész olyannak tűnt, mint egy repülés, vagy egy száguldás valahová, ahol a cél nem is fontos, csak maga az út és annak az élménye. És egy pillanat alatt gyerekké változtam. Gyerekké, akinek nincs felelősség a vállán, csupán a dolgoknak az évezete egy teljesen ártatlan szinten, amelyiken az ember nem válik rabjává semminek, mert a kíváncsisága nem hagyja, hogy leragadjon egy bizonyos dolognál. És eszembe jutnak a hétvégi kirándulások a nagymamához vidékre, aminek végeztével Apu vállán bóbiskolva kerültem az autóból az ágyamba. Feleszméltem, amint a kocsi megállt, de olyan jó volt tettetni, hogy alszom és Apunak muszáj volt fölvennie engem, míg Hugit Anyu cipelte be. Mert volt az egészben valami Családi Kör szerű meghittség, valami különleges hangulat, ami sokkal inkább megragadt bennem, mint bármi más abból az időből. Az ilyen pillanatok hiányoznak; amikor a test fáradt a lélek pedig beleolvad egy szépségesen fájdalmas, melankolikus harmóniába.