nem szex és nem nyújork 125
nem szex és nem nyújork
Az udvar hátsó végében gyakorlatilag kiírthatatlannak tűnt a burgying. Tavasszal nekiestem fűrésszel, meg metszőollóval, miközben a kicsi odébb dúrta a homokot. A kemény fizikai munka tökéletes terápia volt az akkor baromi depressziós énemnek.
Később meg a levágott nyesedék monoton, napokon át tartó összeaprítása kívánt baromi nagy alázatot a munka iránt. Jót tett és tanított.
A burgying visszanőtt, de most kertész segít tövestől kiírtani.
Kárpátaljai magyar. Magyar. Már ahogy bejött, láttam, jószándékú, tisztességes ember.
Idejár dolgozni. A család otthon. A tizenhat éves lánya, csak éjfélig bulizhat, azt mondja az apja, a legnehezebb túlélni ezeket a diszkós szombatokat. A kisfia hétéves.
Meséli, az asszony kétszáz üveg paradicsomot főzött be a nyáron, sokat adott ki a kert. Gombát is szednek, legutóbb húsz kilót dolgoztak fel.
Azt mondja, itt, az anyaországban van számlája.
Kérdezte mi a véleményem a mostani helyzetről. Szó esett közöttünk december ötödikéről is. Azt mondta, fájó, amivel kábította az országot a kormány. Miért jöttek volna ide? Ott 200 négyzetméteres háza van, akkora terasszal, hogy a múltkori családi rendezvényen ötvenen elfértek rajta. Mondjuk eladta volna, de itt úgysem tudott volna súlyos milliókért másik hasonlót venni.
Így most itt van és írtja a burgyingot. Nem az anyaországban él, mégis azt mondta: sértette, ahogy Gyurcsány a hazáról beszélt.

Új hozzászólás írásához be kell jelentkezni!

babygirl30