Ott hagytam félbe, hogy hagymás bácsi... ja, igen, aztán jött férj és rámtelepedett, sőt bele is kontárkodott az írásba.
A bácsim szívében minden NŐnek páholyt bérel. Nekünk kijáró tisztelettel, de huncut félmosollyal kezel bennünkett.
Én, a lassan 40, a "kislányom" megszólítást kaptam, míg a 70-es fejkendős néni az "drága hölgyem" nosztalgikus dallamárara kapkodta a hagymákat a kosarba.
Könnyű meglátni a nőcit a harisnyás lábakban, a kitett cickókban nap, mint nap! De mekkora művészet a csatakosra ázott, talpig esőkabátban toporgó pinvinekben felfedezni!!!
Na, ezért imádom a hagymás bácsit. Ő, amolyan hétköznapi Casanova.

Miután hazaevickéltem, a férjem kijelentette, hogy ezek után ne főzzek semmit, de bennem nyoma sem volt a fáradtságnak, rántott sajt lett az ebéd.
A délután tartalmas leírásával, kultúrális élménybeszámolóval este jövök, miután a porotyaim békésen elszenderedtek. Pá!