|
Tóth SándorAsztrológus - tanárElérhetőségeim: Telefon: 06-70/450-77-97 E-mail: asztros@yahoo.com Honlap: http://www.asztrologiaelemzes.hu |
Kérdezz-felelek
A tavalyi évben kérdeztem Öntől.
Születési időm: 1963. szeptember 30. 22. 20 óra Szeged.
Férjem, János: 1961. május 28. hajnali 4 óra Szeged.
Szeretnék visszajelezni Önnek, hogy minden úgy lett, ahogy Ön látta. Férjemnél veszteséget látott, anyagi nehézséget. Ez pontosan így lett, mert a fizetését egy nagyobb összeggel le akarták csökkenteni, Ő ezt nem fogadta el felmondott a munkahelyén. Sajnos előtte hónapokig már a fizetést sem kapták rendesen. A Cég az elmaradt munkabérét, és a további juttatásokat sem fizette ki ez év tavasza óta, arra hivatkozva, hogy nincs a Cégnek pénze. Munkaügyi Bíróságra adta az ügyet, majd ősszel lesz a tárgyalás. Anyagilag nagyon tönkrementünk az utóbbi időben. Hiába foglalkoztunk itthon a ház körül egyéb tevékenységekkel, olyan kevés abból is a bevétel, az árak pedig folyamatosan nagyon emelkednek.
Most férjem kiment külföldre, egyelőre még konkrét munkát nem talált. Azt szeretném Öntől kérdezni, mi látható a képlete szerint, sikerül Neki kint elhelyezkedni, hosszabb távon lesz majd kint, vagy csak egy rövid időt tölt el? Esetleg itthon sikerülne neki munkát találni? Melyik lenne a jobb?
Köszönöm szépen válaszát: Anikó
A férjének nem látom harmonikusnak a külföldi munkát. Sajnos jövő évi születésnapja után következő periódus lehet komolyabb áttörés a munka területén. Talán megoldás lehetne, ha társulna valakivel. Sok sikert.