Tóth Dániel pszichológus vagyok, digitális nevelés szakértő – de sokan csak Pszichológus Pasiként ismernek.
Lassan 20 éve foglalkozom azzal, hogyan formálja a gyerekek (és családok) életét az internet, a videojátékok, az okoseszközök világa. Nem kívülállóként beszélek erről a világról, ugyanis fiatal korom óta aktív gamer, szakemberként évek óta ismeretterjesztő-szemlélet formáló influencer, ma pedig immár négygyermekes édesapa vagyok. Az így szerzett tapasztalatokat mind bevetve segítek emberek ezreinek.
A digitális világ nem „jó" vagy „rossz" – érteni kell. A problémák többsége nem az eszközöknél kezdődik, hanem ott, hogy a felnőttek sokszor tanácstalanok, akár vakok a fiatalok digitális dolgaira miközben a gyerekek már rég egy másik valóságban élnek.
Szakmai munkám középpontjában az áll, hogy:
- segítsek a szülőknek eligazodni a digitális nevelés kérdéseiben
- érthetővé tegyem a videojátékok, közösségi oldalak és online jelenségek pszichológiáját
- ne félelmekben és tiltásokban, hanem tudatos szabályokban és kapcsolatban gondolkodjunk
Az elmúlt években több száz családdal dolgoztam együtt, rendszeresen tartok előadásokat, képzéseket pedagógusoknak, védőnőknek, jogi szakembereknek és szülőknek. Hiszem, hogy a digitális nevelés nem technikai kérdés, hanem kapcsolati és önismereti feladat.
Abban segítek, hogy a családok ne elszenvedői, hanem tudatos felhasználói legyenek a digitális világnak – úgy, hogy közben a gyerekek és a szülők között ne fal hanem híd legyen.
- Nyitány, avagy nyuszika és az önsorsrontó csodakoktél
- Gyors kaja testnek és léleknek
- Tabletet vagy mesét az óvodás gyerekeknek?
- A videójátékokról szakszerűen egy gamer pszichológustól
- A selfie-től az önbecsülésig
- Batman pszichológiája, és amit tanulhatunk tőle
- A Disney 50 árnyalata, és azok pszichológiai hatásai
- A videojátékok okosítanak? Úgy fest. :)




