|
Kérdezz-felelek
Már 2 éve küzdök a hirtelen jött túlsúllyal, több háziorvos által vizsgált laborom (Tsh) és ultrahang lett normális 2 év alatt. Ezért nem küldtek további vizsgálatokra. Édesanyámnál pajzsmirigy alulműködést állapítottak meg kb. 6 éve.
A nőgyógyászom javasolta, hogy kérjek egy időpontot endokrinológushoz, a fokozott szőrnövekedés, és túlsúly miatt, fél évre kaptam is egy időpontot.
1 éve próbálkoztam a teherbeeséssel, míg végül sikerült és mit ad Isten? pont akkor mikor mennem kellett az endokrinológiára.
Ebből kifolyólag csak pár hormont tudtak nézni:
sTSH: 10880
ft4: 12.1
ft3: 4.7
Anti-Tpo AAt: 2415.2
Kortizol8-10: 161.3
17-OHP: 5.3
Eközben kórházba kerültem erős vérzés miatt és sajnos elvetéltem 7 hetes terhesen, ezt műtéttel fejezték be. Egy hétre rá megkaptam az előbbi értékeket levélben, amiben visszahívtak, hogy megfigyeljék a terhességet.
Visszamentem, de sajnos helyettesítés volt és azt mondták, hogy nincs teendőm mivel hogy elvetéltem, jók az értékeim. (Ebbe én nem nyugodtam bele)
6 hétre a vetélésem után újból terhes lettem, amiért meg is kaptam a letolást a nőgyógyászaton, és sajnos másnap már a mentő vitt a kórházba mert elöntött a vér, és újból elvetéltem kb. 3 hetesen.
Ma erőt vettem magamon, hogy visszamenjek az endokrinológushoz, hogy elregéljem a történetem, elküldött újabb vérvételre
(FSH, LH, ösztrogén, 17 OHP, prolactin, makroprolactin, SHBG, tesztoszteron, DHEAS, androsztendion, éhgyomri insulin és glucos), ezen kívül Haemostasis szakrendelésre!
A státusz: a Jo. lebeny kissé nagyobb, durván egyenetlen felszínű, nem nyomásérzékeny.
A vérvétel ma megtörtént a ciklusom 5. napján ennek 4 hét múlva lesznek meg az eredményei, a haemostasis szakrendelésre december 10.-re kaptam időpontot.
Addig is írtak fel Euthyrox 50 ug-t egy hétig fél utána pedig 1 szemet.
Professzor Úr szerint mire gyanakodhatnak? Tudom, hogy akkor lesz pontos az eredmény, ha már meglesz a vérvétel, de iszonyatosan ideges vagyok!
Nem akarok újból elvetélni, és már nagyon szeretnék babát.
Igaz védekezünk, de ha véletlenül becsúszna egy újabb terhesség, abból lehet baj a gyógyszer szedése mellett is?
Őszinte köszönettel!
Tímea
(25 éves)
Számomra is elkeserítő, ami Önnel történt. Érthető módon felelősségteljes véleményt csak vizsgálat után mondhatok, de eddigi tapasztalaim szerint teljes remény van a gyermekáldásra. Természetesen a tervezett vizsgálatokon kívül immunológiai vizsgálat is szükséges.
• A pajzsmirigy csökkent működésének is több fázisa van. Az egyik a már feltűnő tünetekkel járó forma (ún. manifeszt hipotireózis). A másik a még lappangó, ún. szubklinikus hipotireózis. Erre az a jellemző, hogy csak „véletlenül” derül ki, amikor valamilyen ok miatt, pl. meddőségi vizsgálat során laboratóriumi tesztet végeznek. Ilyenkor még a vérben lévő pajzsmirigyhormonok (T4 és T3) még a teljesen normális tartományban vannak, de az antitestek pozitívak, a TSH értéke pedig emelkedett (a koleszterin szint is magasabb!). Anélkül, hogy a TSH meghatározások sok és kényes részletére itt kitérnék (fontos: a TSH nem pajzsmirigy-hormon, hanem az agyalapi mirigy termeli!!)) azt le kell szögeznem, hogy ez egy fontos, de napszakonként, évszakonként, gyógyszerektől, módszerektől függően változó adat, amelynek értéke a hazai laboratóriumi értékektől eltérő (0,4-2,5 mU/l!!). Lényeges, hogy ezek az ún. normál értékek változnak a terhesség idején (3 havonta), továbbá kísérő súlyos, senyvesztő betegségekben. Ezért fontos a TSH mérése, de tudni kell értékelni a kezelést irányító orvosnak és a kezelést egyénileg meghatározni.
A tanulmányból a legfontosabbak emelem ki:
• A kimutatott (manifeszt) és szubklinikus hiportireózis lényegesen növeli a meddőség és a spontán vetélések kockázatát
• Az autoimmun gyulladás, a pajzsmirigy elleni antitesteknek meghatározó szerepük van a meddőségben és a korai vetélésekben
• A terhesség alatt a pajzsmirigy 50%-kal több hormont termel, mint előtte A terhesség idején a pajzsmirigy térfogata 10-20%-kal növekszik. A pajzsmirigyhormon relatív hiánya fokozza a magzat szellemi fejlődésének kockázatát. Az alkalmazott hormonpótlás dózisa változik a terhesség ideje alatt (!)
• A pajzsmirigy hormonjainak és az agyalapi mirigy által termelt TSH un. normál értékei a terhesség alatt, három havonta eltérőek, ezért nem szabad ezeket összehasonlítani a nem terheseknél találtakéval!
• A terhesség alatt a csökkent pajzsmirigy működésének (hipotireózisnak) a veszélye lényegesen nagyobb, mint a nem terhesekének.
• A magzat saját pajzsmirigye a terhesség első három hónapjában fejlődik ki, addig az anya által termelt hormonra van utalva (ezért a terhesség első 3 hónapjában az anyai pajzsmirigyműködés fokozódása élettani folyamat,TSH alacsony!)
• A fokozott jódbevitel a terhesek számára (akik nem szenvednek pajzsmirigy betegségben!) alapvetően fontos, ugyanis a hormon képzéséhez erre az anyagra feltétlen szükség van. Ez a mennység egészségesekben 250-300 mikrogram naponta. Az autoimmun pajzsmirigybetegségben szenvedők anorganikus jódot nem fogyaszthatnak! Ennek oka az, hogy az autoimmun folyamat fellángolását válthatja ki.
• A már korábban csökken pajzsmirigy működésű terhesekben a tiroxin dózisát feltétlen célszerű emelni a kiindulási érték 50%-val.
• A terhesek egy részének szelénhiánya is van, ezért ennek pótlására célszerű törekedni.
• A szülések után 2-4 hónap múlva az esetek 8-18%-ban autoimmun pajzsmirigygyulladás alakulhat ki.
Jó egészséget kívánok: