|
Kérdezz-felelek
2013. szeptembertől ismeretes pajzsmirigy túlműködésem! Metothyrint szedtem, szépen javultak az értékeim, 2015. márciusában abba is hagyhattam a gyógyszert, ellenőrzésre is csak nyáron kellett mennem, akkor is rendben volt minden. A következő kontroll most októberben volt, amikor is kiderült, hogy ismét rossz az eredményem. Metothyrint akart az orvosom felírni, de jeleztem, hogy a férjemmel babát szeretnénk. Azt mondta, hogy akkor a Propycilt írja fel, de az eső két hétben ne is próbálkozzunk a teherbeeséssel, mert olyan káros ez a gyógyszer, valamint a májkárosító kockázatára is felhívta a figyelmemet. Én ettől annyira megijedtem, hogy nem kezdtem el szedni a készítményt. Most itt vagyok rossz vérkép lelettel, gyógyszer nélkül, kisbabát akarva, teljesen tanácstalanul. Kezdjem el szedni a Propycilt???? Meddig várjunk a babával? Tisztelettel kérem a segítségét az ügyben!
Nagyon köszönöm részletes levelét. A helyzet az, hogy a túlműködés önmagában nem diagnózis, nem a túlműködést kell(ene) kezelni, hanem a beteget. A lényeg az, hogy a pajzsmirigy "túlműködés" okát kellene megtalálni.
Kicsit részletesebben:
A pajzsmirigy kicsi, 20-40 g nagyságú, jelentéktelen, különösebb törődést nem igénylő szerv – gondolják sokan, pedig helytelen működése minden alapvető életfolyamatunkra, és ezáltal az egész szervezetünkre kihat.
A pajzsmirigy a légcső előtt pajzsszerűen elhelyezkedő belső elválasztású mirigyünk, ami jód és fehérje felhasználásával hormont trijódtironint (T3-t) és thiroxint (T4-t) termel,. Ezek mennyiségét az agyalapi mirigy pajzsmirigyserkentő hormonján (TSH) keresztül szabályozza (fontos megjegyezni, hogy a TSH nem a pajzsmirigy által termelt hormon!). Ezek a hormonok felelnek a szervezet anyagcsere-bioenergia folyamatainak megfelelő működésért, a fehérje-szintézisért, szabályozzák a testhőmérsékletünket, oxigén fogyasztásunkat, a magzat idegrendszeri fejlődését csökkentik a koleszterinszintet, elősegítik a szervezet növekedését, felelősek a központi idegrendszer, a szív, a gyomor-bélrendszer és a bőr megfelelő működéséért, és nagymértékben meghatározzák lelki (pszichés)állapotunkat. Is. Fontos tudni, hogy jóllehet a T3 és a T4 , a TSH szintjét a vérből meg tudjuk határozni, azonban az egyes laboratóriumokban kapott értékek eltérést mutathatnak. További gond, hogy az un. normál (referencia értékeket) nem a hazai körülményekhez viszonyították, pedig azok jelentős földrajzi és genetikai különbséget mutathatnak az egyes kontinenseken. Fontos tudni azt is, hogy a hormonoknak a mennyiségét mérik, azonban azok funkcióját nem. Erre jó és gyakorlati példa, hogy a TSH (tehát az agyalapi mirigy által termelt hormon) szintje a vérben a nap egyes periódusában változik (legmagasabb éjfél előtt a hajnali órákban).A TSH biológiai „erőssége” is egyénenként, évszakonként is különböző lehet, ráadásul egyes gyógyszerek (szteroidok), betegségek (pl láz) is befolyásolják. A hormonok mérése tehát fontos, de mindig egyénenként, a beteg panaszainak függvényében kell értékelni.
A pajzsmirigy túlműködik (hyperthyreosis), ha a kelleténél több hormont termel. Ennek oka lehet a túl sok jódbevitel, a pajzsmirigy jóindulatú sok hormont termelő daganata, mérgezés, fertőzés vagy az agyalapi mirigy túlzott TSH-termelése. Leggyakoribb formája a Basedow-kór, amely egy főleg nőket érintő autoimmun betegség, és a pajzsmirigy megnagyobbodásával (golyva), valamint a hormonszint hirtelen megemelkedésével jár. A szem kidülledése, izmainak duzzadása és kettős látás kísérheti. A pajzsmirigy túlműködésének gyakori tünete a gyors mozgás, beszéd és gondolkodás, szapora pulzus, szívritmuszavar, ingerlékenység, idegesség és álmatlanság, jó étvágy mellett fogyás, hasmenés, izzadás, csökkent meleg tűrés, valamint a meleg nedves bőr. A túl sok pajzsmirigyhormon nőknél cikluszavart okoz, férfiaknál csökkenti a spermaképződést, így meddőséghez vezethet. TSH-receptor elleni antitest meghatározás szükséges, mivel ez az antitest felelős a betegség létrejöttéért (sajnos ennek meghatározása gyakran nem történik meg).
Különösen fontos az állapotának pontos felmérése, ha babát szeretnének.
További részletes vizsgálatot, konzultációt javaslok, ezt követően lehet a kezelésről dönteni.
(e-mail: szekelymelinda66@gmail.com Szekelym@vipmail.hu
Jó egészséget kívánok, tisztelettel: