|
Nováky RitaSzülésznőMunkahelyem: a Kútvölgyi Kórház szülészete Elérhetőségem: Honlap: http://www.szuleszno.hu |
Kérdezz-felelek
Kedves László, ne haragudj, hogy nem válaszoltam azonnal, ahogy szoktam, de beteg vagyok és ágyban feküdtem idáig. A szülőszobán úgy mérjük, hogy a kobakja legtetejétől indulva végigsimítjuk a hajlatok mentén a centimétert a kisbabák a talpáig. Tehát innen adódhat a néhány centis különbség. Ez egy egyezményes mérésmód, lehetne a kinyújtott lábával is, de ebben állapodtak meg réges-régtől fogva a szakma képviselői. Akkor lehet még egy pici eltérés, ha a babának van egy kis fejdaganata, ami pár órával a születés után kezd felszívódni és egy nap után már alig észrevehető, de a születéskor a fejbúbjába belemérendő ez a múló elváltozás is. Azt gondolom, hogy Ti, otthon a saját módszeretek szerint mérjetek, mindig ugyanúgy, és akkor jól tudjátok követni a fejlődését. Amúgy én mamaként a súlyából és a rugdalódzók méretváltozásaiból jól észleltem a növekedést :-). Bocsánat a viccért. Remélem, kielégítő volt a válaszom. Növeljétek nagyra a Pindurt. Szeretettel:
Kedves Ildi, ez ugyan az orvosi kompetencia körébe tartozik, de tapasztalatból tudom, hogy nem egy baba a testvér szoptatása közben fogant, menstruáció nélkül. Szóval a szoptatást csak ezért abbahagyni, szerintem, nem kellene, mert amelyik baba jönni akar, az beugrik a mamája ölébe akkor is, ha az szoptat. Persze az összebújás is fontos dolog ehhez :-)))). Szeretettel üdvözöllek:
Kedves Anikó, Kérdése leginkább védőnői, de négyszeres anyaként a legjobb tudásom szerint válaszolok. Amíg a baba anyatejes, addig elő-előfordul, hogy ritkább a székletürítés a megszokott mindennaposnál. Sokszor csak az az oka, hogy az anyatejet maximálisan hasznosítja, a kevés salakanyag miatt kevés a "végtermék" is. Ez a két-két és fél hónapra megváltozik - általában. A gázosodásra - persze csak, ha a baba nem tudja kiüríteni - kapható szélcső, egy legömbölyített végű csövecske, azt lehet segítségül hívni. Anyaként hozzáteszem, hogy a szélcső a végbél legutolsó szakaszát tehermentesíti, a gázosodás pedig már a feljebb lévő szakaszokban indul. A végbél kézzel való tágítását egy barbár beavatkozásnak tartom, a végbél záróizmát lazíthatja, annak pedig életünk végéig jó kell működnie. Nem is értem, miért csinálnak ilyet. Az elmúlt időben másodszor hallok ilyenről és nem hiszek a fülemnek. Meg lehetne próbálni, hogy a mama nem eszik puffasztó ételeket, bizonyos gyümölcsök is okozhatnak puffadást, a tehéntej fogyasztását mellőzi. A baba szopizását nem kellene megzavarni tea adásával. Az anyatej több tízezer éve jó megoldásnak bizonyul. :-) No meg bízni kell a természetben, a babák jól működnek, néha felpuffadnak, "pukiznak" és a dolog megoldódik. Szeretettel üdvözlöm:
Kedves Bea, a hasszorító bugyiról nem tudok sokat, de azért a hatásáról, használatáról van némi fogalmam. A terhességek alatt a két hosszanti hasizom eltávolodik egymástól és lassan, egyénenként változó mértékben visszaáll egymás mellé. Az, hogy kinek milyen mértékben áll vissza megközelítően vagy teljesen a hasizomzata, az rengeteg dologtól függ. Edzettségtől, életkortól, előzményektől és a családi-familiáris adottságoktól. A hasszorító bugyit akkor szoktam ajánlani, amikor valakinek olyan mértékben laza a hasfala, hogy kellemetlenné válik a mozgás, ide-oda lötyög és gátolja a mamát a tevékenységében. Fekvéskor semmiképpen sem ajánlanám, kifejezetten akkor, amikor felkelsz, jössz-mész és komfortosabb, ha a hasszorító helyettesíti a természetes támasztást. És mindezek mellett érdemes egy gyógytornász segítségét kérni, hogy a gyermekágyas időszak végén milyen megerősítő gyakorlatokkal tudod a régi állapotát visszahozni. Tulajdonképpen kevés információt mondtál, hogy miben volt nehéz a felépülésed, de azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a kismedencei gyógyulás lehetett nehezebb a többedszer "megbontott" állapotok miatt és ilyenkor relatíve több az összenövés, ami nehezítheti a gyógyulást. Szeretettel üdvözöllek Téged, a pocaklakót a többi poronttyal együtt :
Kedves Évi, Igazán örülök, hogy ilyen jól alakulnak a kis Évi "dolgai". Bizonyára nagyon klassz csapat vigyáz rá és jó, hogy van szerető mamája és papája, akik sokat gondolnak rá. Ez is a fejlődéshez fontos "Kellékek". Bocs a kicsit bolondos válaszért, de nagyon jó hallani a Tiétekéhez hasonló sikertörténeteket. Rengeteg szeretettel:
Tisztelt Kérdező Kismama, a tenyésztésből kiderülhetne, hogy mely baktériumtörzsek okozzák a fertőzést és az antibiotikum-választást is segítené a tenyésztés antibiotikum-gramja. Az az a lista, amelyik megmondja, hogy a kórokozó melyik antibiotikumra reagál jól, melyikkel lehet a fertőzést megszüntetni. Ezek között minden bizonnyal talál az orvos olyat is, amelyiket szedheti várandós kismama. Azt gondolom, hogy egy ellátatlan húgyuti fertőzés sok galibát, bajt tud okozni, tehát ezzel foglalkozni kell. Szerintem az orvosával beszéljen és kérje a további kivizsgálást és kezelést. Az említett készítményeket nem ismerem, tehát véleményt sem tudok mondani, de a gyógyszerésztől kaphat felvilágosítást, hogy az utasításában találni-e kismamáknak szóló tiltást. Ha nem, akkor saját belátása szerint, de mindenképpen ki kellene kérni a szülész tanácsát is. Üdvözlettel:
Kedves Kérdező! Szabadságon voltam, csak most olvastam leveledet, de gondolom azóta kaptál már választ a kérdéseidre. Remélem, sikerült az inszeminálás . Szeretettel üdvözöl:
Kedves Csilla, sok víz lefolyt azóta a Dunán, mióta Te az eü-be jártál. Nem kell kamillával mosogatni a babákat. A szemüket egyáltalán, ha pedig gyulladt lenne, de miért lenne az, akkor a gyerekorvosoddal kitaláltok valami megoldást rá. A köldökére alkoholos törlést ajánlanak és fertőtlenítős hintőport. Nem ördöngösség. Szeretettel:
Kedves Andi, azt gondolom, hogy minden asszony meg tudja szülni a babáját. Te is. És a szülőszobán nem kell viselkedni, add át magad a szülés élményének, fájdalmainak, csöndességének. A légzéstechnikát, ha egyáltalán van ilyen, el tudod sajátítani a könyvekből, nyomni pedig fogsz tudni. Ha nem kotyog bele egy orvos, hogy: " mostmár nyomjon, kismama!" , mert ha neki kell szólni, akkor a méhszáj már eltűnt ugyan, de a koponya még nem kezdte meg az útját. Azt gondolom, hogy válassz egy olyan orvost, aki nem akarja a Te szülésedet az utasításaival uralni, átvenni az irányítást, mert ott te vagy a "főszereplő", meg a párod meg a babád. És senki más. Ha engednek felállni, megvárják, míg a buksija elindul, akkor magad fogod érezni az ellenállhatatlan nyomási kényszert-vágyat és akkor ez egy kellemes érzés lesz, nem lesz bevérezve a szemed és semmid. Kitoláskor tartsd nyitva a szád, hogy a szájad kinyitásával egyidőben minden kaput kinyiss. És ne feledd: ez a te szülésed, nem az orvosé, te tudod, mi kell neked, senki más. Bocsánat a néhányak szemében megbotránkoztató hasonlatért, de a hálószobába sem megy senki veletek, hogy megmondja, neked hogy lesz a legjobb. Vannak az interneten más szüléssel kapcsolatos portálok is, ott ezekről is tájékozódhatsz pl. a Bábaszövetség honlapján is találsz infot, olvasnivalót. Nagyon jó szülést kívánok Neked:
Kedves Kérdező Kismama, Sajnos nem tudom felmenteni, a dohányzás nagyon káros a babára. A nikotin sejtméreg, ami a lepényen is átjut. Bár a pontos adatokra nem emlékszem, de a dohányzó mamák babái intelligencia hányadosa is elmaradhat a többiekétől. A méhlepényen már a második harmad végére, harmadik harmad elejére megjelenhetnek olyan meszes gócok, amik a lepény működését csökkentik, rosszabb ellátást kap a baba, ami koraszüléshez is vezethet. Gyakran látja az ultrahangos vizsgálatot végző orvos ezeket a meszes gócokat, rákérdez a kismamánál és kiderül az elhallgatott dohányzás. A dohányzás elhagyására buzdítom azzal, hogy sokszor a kismamáknak nem is "ízlik" ilyenkor a dohányzás. Szeretettel üdvözlöm:
Kedves Anyuka! Bár nem vagyok szoptatási tanácsadó, "csak" anya magam is a szülésznőség mellett, de azt gondolom, hogy a babád minden valószínűség mellett jól "működik". A babák fél éves korukra meg kell, hogy kétszerezzék a születési súlyukat, egyéves korukra pedig a születési súlyuk háromszorosát érik el. Ha 2,9 kilóval született, akkor a féléves ideális súlya 5,6 kiló. Azt látom, hogy ezt már majdnem megközelítettétek. Nem lehet minden héten 20 dekákat hízni, mert akkor...számold ki hány kilós lenne az első szülinapjára. A tejjel most SINCS SEMMI GOND! Jó hangosan írtam, majdnem kiabálva, mert egy szopó baba mindent megkap a tejjel. Mindenki teje jó, nincs jó vagy rosszabb tej! Szerintem a vitaminkészítmények is teljesen feleslegesek. Fejni szerintem nem kell, ha ő jól szopik. Elképzelhető, hogy hamar megszopizza a magának való adagot. Ha pedig kicsit emelni akarnád valamilyen okból a tej mennyiségét, akkor szoptass gyakrabban. A babád szeintem jól eszik, a tejed teljesen elég neki. Ne engedd, hogy kétségbeejtsenek. Egyébként az interneten találsz szoptatási tanácsadókat, keress rá nyugodtan, és ők még jobban megnyugtatnak ott, még több kérdésedre tudnak válaszolni. Semmiképpen se izgulj, a tejed jó, jól fejlődik a babád, lehet, hogy néha, egy-egy héten kevesebbet gyarapodik, aztán behozza. Nyugi, mindent jól csinálsz, ne engedd, hogy elbizonytalanítsanak és letérítsenek a saját utadról egy másik ember saját útjára. Nagyon klassz dolog, hogy szoptatsz és az is, hogy ragaszkodsz a szoptatáshoz, gratulálok hozzá! Szeretettel üdvözöllek:
Kedves Erzsi, azt kérdezed, mitől lehet az, hogy begörcsöl a hasad. Sajnos nem tudom. Nem hinném, hogy feltétlen összefüggésben van a súlyoddal és a koroddal. Tulajdonképpen nem tudok a "véres vizelet"re sem magyarázatot adni, mert nem tudom a körülményeket, nem láttam. Lehet, hogy egy kis hüvelyi vérzés volt, aminek rengeteg oka lehet, szerintem a kezelőorvosod ad rá szívesen választ, mert ő tudja. Általában a szülészeti osztályokon valóban nincsenek asztmás gyógyszerek, úgyhogy ha bármikor kórházi ellátásra szorulnál a későbbiekben, mindig vidd magaddal a gyógyszereidet. Remélem, mire elolvasod ezt a levelet, akkora már mindent megtudtál a kórházadból, kezelőorvosodtól. Ennek reményében kívánok nagy nyugalmat és jó pocakosodást:
Őszintén sajnálom, ami Veletek törént. Szorítok, hogy a babátok jól legyen, elkezdjen gyarapodni és össze tudja szedni magát. Kérlek, ha van kedved, írj. Szeretettel:
Drága Bea, ki kell ábrándítsalak, nem orvos vagyok, hanem szülésznő. Nagyon szívesen beszélek veled, írj nyugodtan a privát címemre és akkor át tudjuk "beszélni" a dolgot. r.novaky@gmail.com Szeretettel:
Drága Évi, majd drukkolok Nektek és a kicsi Évinek, hogy jól át tudjon állni a kinti életre. Igazán a szakemberek mindent megtesznek, ami tőlük telik, de a döntést a küzdelemre a pindurnak kell megtennie. Sokat légy mellette és akár suttogva is, de mondd meg neki sokszor, hogy mennyire szereted és várjátok, hogy jobban legyen. Szeretettel:
Kedves Évi, Ha jól értem, akkor ez csupán egy "esztétikai" probléma és ezzel nem akarom lekicsinyíteni a kérdésedet. Nem tudom, hogy hány kiló vagy, de az a helyzet, hogy a párnázottabbaknál lassabban lesz látható a pocaklakó megléte. Attól is függ, hogy látszik-e hamar a másállapot, hogy mennyire izmos, feszes a hasa a kismamának. Ez azt jelenti, hogy a hasizmok takarásában a méh nem tud "érvényesülni". Azt mondom Évi, hogy várakozz még néhány hetet és senki sem fogja megkérdőjelezni a pindur meglétét. Ha nem jól értettem a kérdésedet, kérlek írj újra! Sok boldogságot kívánok:
Kedves Kismama, a 28.hetes ultrahangos szűrésnél a későn kialakuló fejlődési rendellenességeket szűrik, pl. a vesék fejlődését, az agykamrák esetleges elváltozásait, megnézik, hogy a magzatvíz mennyisége átlagostól eltér-e, a lepény állapotát nézik meg illetve azt, hogy a magzat a terhességi hétnek megfelelő méretű-e, nincs-e méhen belüli sorvadás. Azt gondolom, hogy az orvosa ezeket mind megnézte, hiszen ez az ultrahangos szűrés protokolljához hozzátartozik, és csak Veled közölt keveset. Nyilvánvaló, hogyha talált volna valami eltérést, akkor szólt volna. Szeretettel:
Kedves Zoltán, Már a kérdése más úton is elérkezett hozzám /Bábaszövetségen keresztül/ Sajnos annyira nem ismerem a Máv Kórház orvosi csapatát, régen dolgoztam velük, de sokat változott a világ... Az az ötletem támadt, hogy kérdezzétek meg Schöneck Gabit, egy ott dolgozó szülésznőt, aki segít nektek a döntésben. Remélem segítettem.
Kedves Kérdező! A kérdésére egy szülész-nőgyógyász tudja megadni a kompetens választ, ez az én szülésznői kompetenciámon kívül eső probléma. Mindenképpen leírom, amit egy szülésznőnek tudnia kell a kérdésről és aztán, ha gondolja, levelezhetünk magánban is még... A streptococcus B fertőzés tünetmentesen az anyák 15-20 %-ában megtalálható, de ez a kórokozó sejthető a koraszülés okozójának, többek között. éppen ezért a kikezelése jó volna még a terhesség előtt. Nem írta, hogy hova jár orvoshoz, a hüvelyváladékból is kitenyésztették-e a kórokozót. A vesehomokhoz ennek nincsen köze. Ha még további, személyes kérdése volna, magánban szívesen válaszolok! r.novaky@dpg.hu Üdvözlettel:
Kedves Kérdező Kismama!
A kérdésed megoldása nem a szülésznői kompetenciába tartozik, de leírom, amit tudok a dologról ill. a mi kórházunk gyakorlatából merítek.
A B csoportú streptococcus fertőzések nagy része tünetmentesen zajlik. Szűrés ezért is fontos annyira. A szülés körüli antibiotikus-kezelés az egyik megoldás, mely nemcsak penicillin lehet, de orvosa meg fogja találni a penicillin érzékenységének megfelelő antibiotikumot.
Kikezelni nemigen lehet, mert tünetet nem okoz, veszélye abban rejlik, ha a méhszájon átjut, esetleg idő előtti burokrepedést, koraszülés elindulását okozhatja, a szülőcsatornákon átjutó magzatot fertőzheti. A szülés körüli antibiotikum a placentán átjutva a magzatot védi a szülőcsatornai fertőzéstől. Ha a szülés olyan gyorsan zajlik, hogy a megfelelő mennyiségű antibiotikus kezelést a szülőanya nem tudta megkapni, az újszülöttet vizsgálják meg és ha benne találnak kórokozót, akkor ő is antibiotikus kezelésben részesül. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a megszületés után az orrából, füléből ill. a gyomorváladékából tenyésztést küldenek le és ennek ismeretében kezdenek el antibiotikumot adni neki.
Azt javaslom, hogy ülj le a szülészeddel, és beszéld meg az osztály erre vonatkozó szokásait, rendjét. Ő tudja a neonatológus /újszülöttes gyermekorvos/ kezelési protokollját is.
Kérem, ha lehet, értesíts, mi történt végül.