|
Dr. Németh TamásFül-orr-gégészElérhetőségeim: Honlap: http://www.maganorvosok.hu/drnemethtamas/ http://www.meditrex.hu/ |
Kérdezz-felelek
Eléggé el vagyok keseregve. Már fél éve szenvedek ezektől a tünetektől amik július és augusztusban voltak a legerősebbek. Igaz most már enyhébbek de hullámzóan visszatér és erősebb.
Az elején úgy kezdődött, hogy egyre gyakrabban fájt és görcsölve fojtott mikor beszéltem (később rájöttem, hogy talán az odakerült nyák okozza ami talány, hogy honnan jön). Aztán eldurvult az egész és a nyakamtól a tarkómig éreztem a feszülést belülről és a gombóc érzetet, hullámzó nyelési nehézséget és olyan helyeken fájt és mint ha magától mocorgott volna bent a garatnál valami "alkatrész" amit eddig soha nem tapasztaltam (42 éves vagyok).
Aztán a második hónap vége fele egyszer csak éreztem egy elpattanás szerű érzetet nagy fájdalommal társulva a nyakam bal felén az állkapcsom alatt ahol a mirigyek vannak vagy annak környékén. kívülről egy érezhető dudor keletkezett ami azóta is kitapintható és érzékeny 4 hónapra rá is, (az érzékenysége csökkent de még van és a fizikai megterhelésre fájdalommal reagál és jó ideig érződik és kicsit fojtó és fájó...ez is csökkent "de marha lassan gyógyul") A seb belül is érezhető volt és nagyon rossz komfort érzetet adott és ad az amúgy is rossz érzethez. Utána ha öblögettem akkor éreztem és fájt belül is nagyon ahogy rácsurgott a gyógytea. Július és augusztus szinte a túlélésről és vegetálásról szolt és persze nem beszéltem mert akkor rosszabb volt . A nyakam minden részénél éreztem a kevésbé sűrű, a sűrű és a ragasztó szerű nyákot ami fojtott. Néha sikerült felkrákogni olyan sűrű slejmet, hogy olyan volt mint amit a boltban lehet kapni és a falhoz vágni, hogy szépen legördüljön. Ma már ritkább de még van néha. Nagyjából már megtanultam ki gargalizálni, kiöblögetni, kiköpni (gyógyteák, sós víz ), most kezdek újból kicsit beszélni és hanggal gargalizálni (talán a hangszálakról is felszakad a letapadt nyák és nem fojt beszéd közben). Voltam gégésznél aki kistükörrel nem látott semmi eltérést. A teljes ultrahang nem mutatott semmit (ott se ahol elpattant valami - szerintem összefügg a sok nyáktól), a röntgen az arcüreg nyálkahártya megvastagodást mutatta. A vér kép semmilyen eltérést nem mutatott. Vérből allergia vizsga 54 elemre semmit sem mutatott. A pajzsmirigy negatív. A gasztrós valószinűsiti a garatrefluxot, viszont járok reflux specialistához aki a gyomromat vizsgálva semmi gyulladást nem állapít meg (talán a záróizom gyengült amit kezelünk gyakorlatokkal, de azt mondja hogy ilyen durva tünetegyüttes nincs refluxnál. Még hátra van egy melka-medence ct kiértékelés (sajnos a teljes nyak nincs benne), még tervezek egy 3d cbct-t vagy egy nyaki ct-t amit megbeszélek az orvossal. Tudom hogy gégetükrözést is kéne de az a mumusom. nem birom ha turkálnak a számban (öklendezek). Ha minden kötél szakad akkor megpróbálom altatásban valahol. Még annyi, hogy a mandulámon az elmult hónapban volt egy egy fehér pöty ami kiesett és egy lyuk maradt utána..Talán az is egy-egy napra megfájdul...de egyszer sem volt lázam ezalatt az időszak alatt. Nyáron szedtem 3 napos Sumamed, pár hétre rá egy hetes Augmentin duo antibiotikum kúrát. Utána lett rosszabb talán. Mostanában hullámzó az állapotom. Egyik nap gyengébb, másik nap erősebb a fojtó érzet és a nyák termelődés. Valamikor jobb valamikor bal oldalt fáj a garatomban. Ezüst kolloiddal is fertőtlenítek be-be fújva....kicsit akkor jobban érzem de gondolom akkor dolgozik a szer. Szóval nagyjából itt tartok fél év elteltével alapvetően azért jobban de nem tünetmentesen, és hullámzó állapottal. Lehet ez egy elhúzódó arcüreg gyulladás vagy mandula gyulladás vagy fogban góc stb. ami kitart fél éven át láztalanul, tiszta vérképpel? Egyszerüen nem értem ezt az egészet....ennyire durva tüneteket és elhúzodóan! Nem tudom, hogy a Doktór úr találkozott-e ilyennel de jó lenne egy vélemény!
Üdvözlettel!
Zoli