|
Dr. Németh TamásFül-orr-gégészElérhetőségeim: Honlap: http://www.maganorvosok.hu/drnemethtamas/ http://www.meditrex.hu/ |
Kérdezz-felelek
Hosszú kálváriám 2019 februárjában kezdődött, amikor hangszalag papillomával műtöttek a Honvéd Kórházban Budapesten. Sajnos a műtét nem sikerült, mert összenőtt a két hangszalag. Ezeket megpróbálták szétválasztani, szilikon éket helyeztek be, de az újból felsértette a hangszalagokat amik újra összenőttek (40%-ban). A doktor úr aki műtött azt tanácsolta, próbáljak meg bejutni Szegedre a professzor úrhoz, ha valaki akkor ő tud segíteni a problémámon. Szerencsére így is történt, több műtéttel de sikerült helyrehozni a hangszalagokat, legalábbis az összenövést megszűntetni. Csilingelő, tiszta hangom már soha nem lesz újra... az utolsó műtét után, ami 2019 októberében volt egy nap itthon úgy éreztem mintha a bal fülemben folyadék lenne. 2-3 nap alatt elmúlt. Rá egy hónapra ugyanez a fülem bedugult egy hétre. Rá 1-2 hónapra már három hétre, és így tovább. Amikor idén májusban voltam Szegeden kontrollon, kértem nézzék meg mi lehet a baja a fülemnek. A fülemmel mindent rendben találtak, ám az orrmandulám megnagyobbodott és krónikus gyulladásban volt, ezért újabb műtét következett orrkagyló szűkítéssel egybekötve... egy hónapig a füldugulás nem jelentkezett, de július közepe óta megint folyamatosan jelen van. Már nagyon nehezen viselhető és aggasztó. A dugulás mostmár sajgó, feszítő állkapocs és arc fájdalommal is jár néha, illetve néha néha olyan érzés van az arcomban, fejemben mintha fejjel lefelé lógnék és feszítene. Az lenne a kérdésem hogy ön szerint merre induljak? Mit csináljak hogy ez megszűnjön? Mi lehet a gond?
Nagyon szépen köszönöm válaszát.