Kezdem az elején. Nagyon fiatalon, nagyon rövid ismeretség után mentem férjhez és egyből jött a gyerek. Akkor jó megoldásnak tűnt, menekültem otthonról, de csöbörből vödörbe. Nem úgy alakult a férjemmel a kapcsolat, ahogy azt én szerettem volna. Ő akkor szállt ki egy hosszabb kapcsolatból, de mindig az volt az érzésem (és még ma is az), hogy megbánta és amikor velem van, akkor is az előző nőre gondol.El akart hagyni, de akkor már meg volt a gyerek és miatta végül nem ment el. Tudom, hogy nem szép dolog a gyerekre hivatkozva megtartani a társunkat, de arra gondoltam, hogy csak idő kell és minden jóra fordul. Persze nem így lett. A nagy nyomás még az volt a vállamon, hogy kifelé semmit sem mutattam, de már attól tartok, hogy én nem tudok szeretni.
Még nem volt 1 éves a gyerek, mikor összepakolt és csak erővel tudtam visszatartani.Aztán pár év múlva megszületett a második fiunk. Addigra már eléggé kivertem a másik nőt a fejemből, nem arra gondoltam, mint az első gyereknél, hogy ha a férjem nem gondol "közben" a másikra, akkor össze sem tud jönni a gyerek...
Aztán szépen belefásultunk a kapcsolatba. Én otthon voltam a gyerekekkel, a háztartást vezettem, a férjem pedig dolgozott. Egyre többet volt állítólag a munkahelyén, na meg Olaszországba is sokat járt.. Az egyik kapcsolata komolyabbra fordult, elköltözött itthonról és összeköltözött a nőjével. Pár hónap után visszajött hozzánk. Hogy miattam, vagy a gyerekek miatt, nem tudom biztosan. Azóta is mondom neki, hogy rajtam kívül senkinek sem kell, minek ugrál. Mára már belátta hogy így van. Annyi előnye volt az egész elköltözésnek, hogy bármit kitalálok, megveszi. Előtte is sok mindent megvetettem vele ami megtetszett, mindent fizetett, bárhová elvitt.
Mindig bizonytalan voltam a kapcsolatunkban, úgy éreztem hogy ott leng a kasza a fejem fölött. Ezért, főleg mikor közösen nyitottunk egy boltot, elkezdtem gyűjtögetni egy kis pénzt. Hol a zsebéből, hol a kasszából, mikor honnan. Nem akartam kiszolgáltatva lenni neki és úgy érzem, nekem is jár valamiféle fizettség a munkámért, még ha otthon is végzem.
Tavaly nagyon rosszra fordult a kapcsolatunk. Leköltözött a földszintre, alig jött haza. Gondolom hogy megint van valakije, de nincs rá bizonyítékom a mai napig. De egy nő megérzi az ilyesmit. A laptopját jelszóval védi, de a telefonjaihoz hozzáférek. Ki is írtam belőle pár "gyanús" számot!! Mikor elalszik, átnézem a ruháit, árulkodó jelet kutatva. Eddig semmi.Egyszer már addig fajult a helyzet, hogy öngyilkos akartam lenni. Bezárkóztam a fürdőszobába, de rám törte az ajtót. Akkor mégis szeret??? Már nagyon összezavarodtam. A két gyerek már felnőtt, kirepülnek, a férjem ha elválik, vagy megint elköltözik, egyedül maradok. Talán ezért nem jövök ki a fiaim barátnőivel, mert úgy érzem, elveszik a fiaimat és nem lesz senkim.
Nagyon nehéz egy középkorú nőnek párt találni, amikor annyi csinos és szingli huszonéves rohangál az utcákon, nem utánam fognak kapkodni a férfiak. És tudom, hogy csúnya dolog, de arra is gondolnom kell, hogy miből fogok élni és hol? Még munkahelyem sincs évtizedek óta!!
Nem akarok egy garzonban segélyből tengődni vagy az öreg szüleimet ápolni vidéken, úgyhogy mindenképpen helyre kell hoznom a kapcsolatomat.
Kérlek, segíts, hogy milyen praktikákkal tudom visszaédesgetni magamhoz. A régebben közösen vett fehérneműben pózolás már meg volt, eredménytelenül. Valami komolyabb, átfogóbb stratégiát szeretnék kérni tőled.
Köszönöm segítségedet! M.