Családinet.hu

Családinet Közösségek



A közösségről: Bruno Gröning Egy különleges ember, aki nem orvosi értelemben gyógyított. A betegekről és a betegségekről semmit sem akart hallani. Gyógyító hatása hitvalló előadásain nyilvánult meg. 1906-ban született Danzing-Olivában, 4. gyermekként. Már gyerekkorában gyógyító hatással volt emberekre, állapotra. Az I. világháború miatt az elemi 5 osztályát végezhette csak el, különböző szakmákban dolgozott. A II. világháborúban fogságba esett. Először 1949-ben került nyilvánosságra gyógyító tevékenysége, mivel Németországban meggyógyított egy fiút, akiről az orvosok lemondtak. Ezután világra szóló feltűnést keltett azzal, hogy előadásain tömeggyógyulások történtek. 1959-ben halt meg. Gyógyító képességeit szellemi úton kapta, tanítását előadások keretében adta tovább. Előadásain hangsúlyozta a gondolatok, az emberekre ható szellemi erők fontosságát. Előadásai alatt gyakran bibliai gyógyulások történtek: a vakok újra láttak, a bénák újra jártak. A gyógyulások híréről és tartósságáról több újságcikk jelent meg. Bruno Gröning mondta: "A gyógyáramnak Isten az adója és az ember a felvevője." Ami a legfontosabb, ma is hat ez a gyógyáram. "Minden embernek meg kell halnia, nekem is, de én nem leszek halott. És ha valaki hív engem, jövök és segítek továbbra is, ha Isten is úgy akarja." - jelezte előre.

nyílt - 2 tag

Legfrissebb fórumtémák

Tagok


Csoportadmin: ghosta

Legújabb tagok:

Képek


Nincs még kép feltöltve.

Tovább a képekhez