/Kiemelt képünk illusztráció: Ekaterina Dyachenko (Oroszország) és Olena Khomrova (Ukrajna) 2012 április 13, Ukrajna/
Megdöbbentő bejelentést tett az olimpiai vívó: hét hónapos terhesen versenyzett Párizsban
Nada Hafez, az egyiptomi vívó, aki a hétfői párizsi olimpián a nyolcaddöntőben esett ki, megdöbbentő hírt közölt a világgal: hét hónapos terhesen lépett pástra. Hafez, aki már a harmadik olimpiáján versenyzett, elárulta, hogy az első meccsét az amerikai Elizabeth Tartakovsky ellen megnyerte, majd a koreai ellenfelétől vereséget szenvedett. A 26 éves sportoló ekkor vallotta be, hogy már a terhessége harmadik trimeszterében jár.
"Úgy tűnhetett, hogy ketten vagyunk a páston, de valójában hárman voltunk: én, az ellenfelem és a születendő kisbabám”
– mondta Hafez, akit a BBC idézett. "Ez egy fizikailag és érzelmileg is kihívásokkal teli időszak volt, de a sport és a magánélet egyensúlyáért vívott küzdelem teljes mértékben megérte. Szerencsés vagyok, hogy a férjem és a családom bízott bennem és támogattak.”
Szalka Andrea személyi edző szerint a vívás nem javasolt terhesen, mivel a sérülésveszély folyamatosan fennáll, még a védőruházat ellenére is.
"Terhesen megváltozik a test súlypontja, sokaknak romlik az egyensúlyérzéke, ami kifejezetten nehézzé teszi az ilyen jellegű sportokat. A stresszhelyzet miatt pedig fennáll a koraszülés veszélye is, ráadásul ha egy kismama izgul, akkor megemelkedhet a vérnyomása is, ami szintén kockázatos. Bár Hafez élsportoló, és így a veszélyesség tompul, az edzők is nagyon odafigyeltek rá.”
Hozzátette, hogy az egyiptomi sportolónőre természetesen lelki teher is nehezedik, hiszen folyamatosan vigyáznia kell magára és a babájára. "Azok, akik elsőre elborzadnak Hafez döntésén, gondoljanak bele, hogy ő régóta sportol, és ez más helyzet, hiszen mögötte egy komoly edzettségi állapot van. Az edzettebb szervezet jobban alkalmazkodik a terheléshez, és a sportolói múlt tompítja a veszélyeket.”
Az élsport veszélyei terhesen
A terhesség és a test reakciója mindenkinél más, ezért az első és legfontosabb dolog, hogy konzultáljunk orvosunkkal, szülésznőnkkel. Ha eddig nem sportoltunk, ne most kezdjük el! – tanácsolja Csermely Gyula szülész-nőgyógyász.
Hozzáteszi, hogy általánosságban a mozgás mérsékeli a legtöbb terhességi panaszt, különösen a vízvisszatartást (ödéma) és az emésztési zavarokat. Azonban vannak sportágak, amelyeket kerülni kell a terhesség alatt, ezek a következők:
- Lovaglás és biciklizés: a lehetséges esések miatt.
- Síelés: az esések mellett a magaslati levegőt is nehezebben viselik a várandósok.
- Harcművészeti sportok: a fizikai kontaktus miatt.
- Futás: főként a terhesség vége felé az ízületek magas terhelése miatt nem ajánlott.
A sport hatása a magzatra
Csökkent méh véráramlás: Terhelés során csökkenhet a méh véráramlása, de a magzat oxigénellátottsága kompenzálódik.
Glükózellátás csökkenése: Az anya vércukorszintje csökkenhet, de ez nem jelent veszélyt rövid távon. Azonban az elnyújtott intenzív edzés nem ajánlott.
Túlhevülés: A megemelkedett testhőmérséklet káros lehet a magzatra, különösen az első trimeszterben.
Mit és hogyan ajánlott mozogni terhesen?
Első trimeszter:
Az első hetekben várjuk ki a terhesség hatásait, majd orvosi konzultáció után enyhe intenzitással sportolhatunk. Kerüljük az intenzív megerőltetéseket.
Második trimeszter:
Ebben a fázisban általában fittek vagyunk, és a megszokott sport folytatható, de a mozgáskiterjedést a has méretéhez kell igazítani. Különösen javasolt a gátedzés.
Harmadik trimeszter:
Az utolsó trimeszterben fokozatosan csökkentsük a sportterhelést. A has növekedése és a test súlypontjának változása miatt korlátozni kell a mozgáskiterjedést.
Alapgyakorlatok:
- Guggolás: Normál alapállás csökkentett mozgáskiterjedéssel jobb választás.
- Kitörés: Korlátozza a mozgáskiterjedést, kerüljük az aszimmetrikus gyakorlatokat.
- Hanyattfekvésben végzett gyakorlatok: A 4. hónaptól kerülendőek a vena cava kompresszió szindróma miatt.
A szakértők szerint a terhesség alatt végzett sportolás számos előnnyel járhat, ha figyelünk a testünk jelzéseire és a megfelelő iránymutatásokra. Mozogjunk tudatosan, hallgassunk a testünkre, és tartsuk szem előtt a biztonságot mind saját, mind a magzat egészsége érdekében. Íme néhány további jótanács, hogy a várandósság időszaka boldogan és egészségesen teljen:
- Pihenjünk eleget: A terhesség alatt a testünk sok energiát igényel. Adjunk magunknak elegendő időt a pihenésre és az alvásra.
- Táplálkozzunk kiegyensúlyozottan: Az egészséges étrend segít a megfelelő tápanyagok bevitelében, amely mind nekünk, mind a babának jót tesz.
- Hidratáljunk megfelelően: A megfelelő mennyiségű víz fogyasztása különösen fontos a terhesség alatt.
- Kerüljük a stresszt: Próbáljunk meg relaxációs technikákat beiktatni a mindennapjainkba, mint például a meditáció vagy a légzőgyakorlatok.
- Kérjünk segítséget: Ne féljünk segítséget kérni családunktól és barátainktól, különösen, ha úgy érezzük, hogy túlterheltek vagyunk.
Minden kismama egyedi, és mindenkinek más és más tapasztalatai vannak a terhességgel kapcsolatban. Bízzunk magunkban és abban, hogy képesek vagyunk a legjobbat nyújtani magunknak és a babánknak. Mindenkinek boldog és egészséges várandósságot kívánunk!
Indexkép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)