Videóban köszönte meg az édesanya a támogatásokat
Hannáék történetét hónapokkal ezelőtt ismerhették meg az olvasók. A család nagyon nehéz helyzetbe került, és nemcsak Hanna betegsége miatt, aki már évek óta harcol a csontrákkal. 2,5 millió forintos tartozásuk gyűlt össze, amit ha nem fizettek volna ki, elárverezték volna a házukat.
A Családinet olvasóinak köszönhetően összejött a pénz, amiért nagyon hálás az egész család. Az édesanya egy videóban köszönte meg az eddigi támogatásokat. Azt mondta:
"Szeretnénk nektek megköszönni, hogy ilyen nagyon sokan segítettetek nekünk, és ilyen nagyon sok pénzt össze tudtunk gyűjteni a ti segítségetekkel. Minden egyes forintot arra használtunk, hogy meg tudjuk menteni a házunkat. Elárverezés előtt volt a házunk, sikerült minden tartozásunkat kifizetni, úgyhogy ez egy hatalmas segítség volt, és ezért örökké hálásak leszünk" - mondta az édesanya.
Köszönjük minden olvasónknak a támogatást! Gyűjtésünk folytatódik Hanna családja számára, a kislánynak ugyanis most egy újabb, költséges vizsgálatra lenne szüksége.
Ha szeretnél segíteni a családnak, alapítványunkon keresztül megteheted:
- Családi Háló Közhasznú Alapítvány
- Bankszámlaszám: 16200106-11697987
- IBAN számlaszám: HU81 1620 0106 1169 7987 0000 0000
- Közlemény: Zuckermann Hanna Luca
Cél: 500.000 Ft összegyűjtése
Egyszerű, bankkártyás fizetés pár kattintással SimplePay-en keresztül: Adomány Hannának
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)