Négy ország összefogásával, 25 cirkuszművész részvételével zajlik szeptember 17-23 között a Together! című kortárs cirkuszi előadássorozat, melynek egyediségét adja, hogy az előadások az adott térre komponálva, a közönség bevonásával jönnek létre. Az előadásoknak - a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program részeként – Veszprém város kultikus helyszínei adják a díszletét, így az Óváros tér és környéke, a FOTON Audiovizuális Centrum, valamint a várfal, a Függőkert, illetve a Tűztorony. A Jutasi lakótelepen - a Jutasi Piknik keretében - pénteken egész délután zajlanak majd cirkuszi programok, a Nagy Finálén pedig a Kossuth utcai programok fénypontja lesz, amikor Veszprém ikonikus épülete, a Lordok Háza 22 méter magas homlokzatán, egy lélegzetelállító produkció keretében táncolnak, szaltóznak majd az artisták. A program szervezője a budapesti Inspirál Cirkuszközpont csapata, akik a kortárs cirkusz, az „újcirkusz" hazai terjesztése terén vállalnak immár 20 éve kimagasló szerepet. A veszprémi előadássorozat nemzetközi csapatában - a hazai művészek mellett – részt vesznek majd a Kijevi Cirkuszakadémia cirkuszművészei, valamint görög artisták a Monokyklo stúdió szervezésében. A művészeti munkát pedig a francia Albin Warette, a toulouse-i cirkuszegyetem dráma tanára, színész és színházi rendező vezeti.
„Az előadásokat közterekre alkottuk; lesznek nyilvános próbák is az esti fellépések előtt, és a járókelőket is bevonjuk. Különösen fontos számunkra, hogy a látogatók tanúi és résztvevői lehessenek a művészi alkotásnak, ezzel is kapcsolódva az Európa Kulturális Fővárosának Közösségi Cirkusz koncepciójához. A cirkuszi mozgás – a légi- és talajakrobatika, egyensúlyozás, zsonglőrködés – nyelvén szólunk, a különböző látványos függesztések, szerkezetek, szerelések és azokon bemutatott produkciók által mutatjuk meg magunkat" – meséli Gallyas Veronika, az Inspirál Cirkuszközpont vezetője, aki hozzátette, hatalmas lehetőség a kortárs cirkuszművészek számára, hogy a VEB2023 teret ad a bemutatkozásra. Gallyas kiemelte azt is, hogy a Creative Europe program támogatása pedig azt tette lehetővé, hogy a független művészek egy nemzetközi, multikulturális együttműködés keretében valósíthassák meg álmaikat, egyfajta hidat képezve a különböző kultúrák között.
Szeptember 17-én már Óváros teret és környékét, valamint a Tűztornyot birtokba vehették a cirkusz szerelmesei, ahol az artisták az előadást a tér hangulatára komponálták, a közönség pedig testközelben élvezhette a produkciót és válhatott annak részesévé.
Fotó: Vámosi Patrik, VEB2023 EKF
A Together! sorozat következő előadása szeptember 20-án, szerdán bukkan fel a városban. A Rendhagyó cirkuszi Városnézés hasonlóan izgalmas kihívás lesz a művészek számára, s ezúttal az Óváros térről indulva és a FOTON Audiovizuális Centrumot körbejárva a várfalon, a Tűztoronynál és a Függőkertben találkozhatunk majd az artistákkal. Az előadás során a közönség egy vonuló csoportként éli át a történetet és fedezi fel a tér izgalmas pontjait a cirkuszi produkciók által.
Szeptember 22-én, pénteken a Jutasi parkban délután zajló cirkuszi produkciók záróakkordjaként látható majd az egyedülálló Eleven cirkuszi múzeum, ahol a „festmények", a művészeti alkotások elevenednek meg és a cirkusz nyelvén, a cirkuszi akrobatika, a zsonglőrködés, és az egyensúlyi helyzetek formájában kelnek életre. „Mint minden múzeumban, itt is lesz arra idő, hogy a néző elidőzzön egy-egy alkotás előtt, visszatérjen a kedvenceihez és esetleg újra, más nézőpontból is megnézhesse" – meséli az Inspirál Cirkuszközpont vezetője.
A Nagy Fináléra szombaton, 23-án kerül sor a Kossuth utcán, a Lordok Házánál, ahol az artisták legnagyobb „dobására" és ugrására kerül sor, hogy elnyerjék a veszprémiek és az ide látogatók szívét. „A Together! sorozatnak ez lesz a kiemelt eseménye, melyre a legtöbb érdeklődőt várjuk, hogy velünk együtt váljanak a csoda részéve, amit az emberek közössége, a cirkuszművészet egyedi, összetartó ereje jelent" – mondta Gallyas Veronika. „Talán eljött az ideje egy olyan világnak, ahol a művészet mindig és mindenhol jelen van. Mi, alkotók ilyen köztéri, a helyszínre szabott előadásokkal tudjuk a művészetet a helyiek számára leginkább elérhetővé tenni" – tette hozzá Albin Warette, az eseménysorozat művészeti vezetője.
Cirkollektív – Tiéd a tér! néven fut immár második éve az a komplex program, amelyet a Magyar Zsonglőr Egyesület szervez a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében. A Cirkollektív célja, hogy a közösségi cirkusz, mint alternatív pedagógiai és szabadidős forma meghonosodjon Veszprémben. Ehhez rendszeres zsonglőr klubok, animátor képzések, táborok és a Jutasi Piknik eseménysorozathoz való kapcsolódás képezik a projekt elemeit. Az Európa Kulturális Fővárosa által indított és harmadik éve sikeres Jutasi Piknik és Olimpia szeptember 22-i eseménye a közösségi cirkuszé, melyet a Magyar Zsonglőr Egyesület az Agóra Veszprém Kulturális Központtal közösen szervez a Deák Ferenc Általános Iskola előtti parkban. Ehhez csatlakozik most kiemelt attrakcióként a Together! program nemzetközi csapatának kortárs cirkuszi produkciója.
Az Inspirál Cirkuszközpont weboldala: www.inspiralcircus.hu
Nyitókép: Vámosi Patrik, VEB2023 EKF
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)