Ezt a matematikai pókerjátékot a gyerekek nagyon évezik - mondja a játék egy tesztelője Suga László. A negyvenes éveiben járó matematika tanár élvezettel beszél arról, hogy miképpen szerettetheti meg a Scoolers a rettegett tantárgyat. Egy biztos az „osztó többszörös fogalmát” kiválóan elsajátítják a gyerekek - fejtegeti, amikor arról érdeklődöm, hogy miben segíthet nekik. Mielőtt ebbe belemennénk fontos megérteni a játék alapvetését.
A játék lényege ugyanis az, hogy gyorsan kell tudni fejben számolni. Alapvetően négy prímszám és azok szorzatai jelentik a lényeget. A kettes, a hármas, az ötös és a hetes kerül kulcsszerepbe. Minden kör elején ezek valamelyikét kihúzzák, az asztal közepére teszik. Mindenkinek osztanak 5 lapot, majd elindul a licit. Az nyer, akinek 100-ig bezárólag a legnagyobb olyan szám van a kezében, amelyikben maradéktalanul megvan a középre kitett szám. Mondjuk a 7-es esetén a 70-es az abszolút nyerő, hiszen 10x7 az 70. Természetesen lehet blöffölni, azaz mondjuk már 63-mal simán lehet nyerni, hiszen kit tudja, hogy van-e ennél magasabb héttel osztható szám a többieknél. De innen ez már tényleg merészség, blöff és bevállalás kérdése. Matematikai szempontból az a fontos, hogy gyorsan, fejben tudjuk kiszámolni a kezünkben lévő lapok oszthatóságát.
Kicsit bonyolult? Cseppet sem az - nyugtat meg Suga László. A falujában lévő általános iskolások is nagyon szeretnek a Scoolersel játszani a matekszakkörön. Igen, nem egy fővárosi elitiskolában folyik a tesztelés, hanem olyan közegben, ahol olykor az iskolába járás is gondot okoz. Szuhakálló ugyanis nem a világ közepe. Pár kilométerre található Kazincbarcikától. Az volt a legjobb, meséli a lelkes pedagógus, hogy egy idő után magukra lehetett hagyni a gyerekeket és nem kellett tanári segítség. Önállóan tudtak dönteni, és ami fontos, egymást ellenőrizni, hogy valóban az adott szám volt-e a nyerő lapon.
Természetesen a meglehetősen meghökkentő kísérleten túl szó esett még a matekoktatásról és a gyerekekről is. Az internet és plázák korában, ha a mindennapi megélhetési gondok nem szólnak közbe, bizony nem javul a gyerekek tanulási vágya. A játék fejlesztői, akik között neves matematikusok is vannak, most azt remélik, hogy kedvenc tudományuk egy piciny szegletét megszerettethetik a fiatalokkal.
indexkép: foter.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)