Meglehet, hogy korábban még sosem gondoltunk így rá, de kétségtelenül a pamut a világ legnépszerűbb textil anyaga. Éppen ezért a gyapottermelők mindent megtesznek azért, hogy lépést tudjanak tartani a kereslettel, ami a legtöbb esetben mesterséges eszközökkel, génmódosítással és vegyszerek túlzott használatával érhető el. A hagyományos pamut anyagok emiatt olyan káros anyagokat tartalmaznak, amik allergiás reakciókat okozhatnak a bőrünkön, sőt már az előállítás fázisában sem tesznek jót a környezetünknek és az iparágban dolgozó munkások egészségének sem.
Ezzel szemben az organikus pamut kíméletesebb a környezettel, a termelőmunkásokkal és a bőrünkkel is. Gyermekeinknek pedig igyekszünk mindenből a legjobbat nyújtani, ami nincs másképp a ruhatáruk összeállításánál sem. A klímaválság és a környezetvédelem magával hozott egy olyan szemléletváltást, amelynek részeként a család ruhatárát is a legtöbben más szempontok alapján állítják majd össze a jövőben, mint ahogyan azt korábban tették. Az organikus pamutot amellett, hogy olyan módszerekkel termesztik, amelyek csekély hatással vannak a környezetre, nem érintkeztek semmilyen káros vegyszerrel a gyártás során, így a jó minőségű és környezetbarát körülmények között előállított ruhákkal hosszabb távon jobban járhatunk. Ezekből a textilekből leggyakrabban kisbaba és gyerekruhák készülnek, hiszen bőrük jóval vékonyabb és érzékenyebb, mint a felnőtteké.
*Tudatosan előállított
Az F&F legújabb Kids Eco névre hallgató gyerek kollekciójának legtöbb darabja is 100%-ban organikus pamutból készült, amiből most hoztunk is egy válogatást! Imádnivaló ruhák babáknak és kisgyerekeknek egyaránt, amik között most új kedvencekre lelhetünk! A kollekció elengedhetetlen tavaszi darabjai a kislányok számára: fodros kisruhák, vidám blúzok, lenge nadrágok és pólók a legszebb tavaszi színekben pompázva varázsolják különlegessé a hétköznapokat. A fiú ruhadarabok a dínó- és állat imádóknak kedveskednek. Fedezd fel a márciustól elérhető organikus pamut Kids ECO kollekciót a Tesco áruházaiban.
Az árak tájékoztató jellegűek. Az elérhetőség üzletenként változó.
Feliratos póló, 1.790 Ft, F&F
Csipkealjú farmersort, 3.790 Ft, F&F
Szivárványmintás ruha, 1.290 Ft, F&F
Rózsaszín unikornis mintás ruha, 1.290 Ft, F&F
Mintás póló csomag, 3 db/csomag, 3.190 Ft, F&F
Rövidnadrág csomag, 3 db/csomag, 3.190 Ft, F&F
További információ: tesco.hu/ff-ruhazat/
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)