A legutóbbi, 2022-es PISA kutatás szerint Magyarországon a 15 éves diákok 25 százaléka funkcionális analfabéta, vagyis nem képes értő olvasásra. Az olvasás a kreativitás és a kritikai gondolkodás fejlesztésének elengedhetetlen eszköze, amely segíti a világ árnyaltabb észlelését, mintákban és modellekben való elmélkedésre ösztönöz, vagyis elengedhetetlen feltétele a hálózatos gondolkodásnak.
Ez hatással van az iskolai eredményekre is, hiszen a tanulási problémák hátterében az esetek többségében megfigyelhető valamilyen, az anyanyelvhez, az olvasáshoz, a szövegértéshez, a beszédhez kapcsolódó elakadás vagy zavar, a szókincs fejletlensége. A 6–14 évesek korosztályában pedig egyértelműen kimutatható, hogy csökken az elolvasott könyvek száma, az olvasás intenzitása, az erre fordított idő. Az olvasással kapcsolatos problémákon pedig csak olvasással lehet segíteni. Evidenciának tűnik, mégis ennek a gyermekkorban történő elősegítése a XXI. század egyik legégetőbb kihívása.
A BOOKR Kids ezért már évek óta azon dolgozik, hogy a gyerekeket a hozzájuk oly közel álló digitális térben szólítsa meg, és az interaktív történetek segítségével fejlessze az olvasási és nyelvi készségeiket, a kínált oktatási programokat több százezer gyermek tapasztalatai alapján alakították ki. Az angol nyelvtanulási program már negyedik éve szerepel a hivatalos tankönyvlistán, hatékonysága többször is bizonyítást, szakmai elismerést nyert: reprezentatív kutatás alapján az egyedi könyvformátum 20%-kal képes fejleszteni a szövegértést. A BOOKR Class alkalmazás egy interaktív digitális könyvtár, amely az angol nyelvfejlesztést és az idegen nyelvű olvasásra való nevelést tűzte ki célul. Az alkalmazás számos modern technológiát felhasználva segíti és támogatja a tanulókat az idegen nyelvi szövegértésben és az angol nyelv elsajátításában. Az alkalmazás nem csupán animált, interaktív hangoskönyveket kínál, hanem számos egyéb készségfejlesztési lehetőséget is a tanulókártyák kiejtéselemző funkciójával, illetve a különböző edukációs játékokkal. Ezáltal egy komplex és szórakoztató tanulási élményt nyújt, amely segíti a tanulók nyelvi fejlődését és a 21. századi kompetenciák elsajátítását. A mesterséges intelligencia által támogatott megoldásai, mint a szövegértésmérő teszt, a generálható szódolgozat vagy a szépkiejtés ellenőrzés, lehetővé teszik a tanulók hatékonyabb támogatását és fejlődését. A következő tanévtől pedig elérhetővé válik a BOOKR Schule, az alkalmazás német verziója, amely lehetővé teszi, hogy a német nyelv tanulása is új szintre helyeződjön, a készítőktől megszokott modern tartalmakkal és formátummal.
Videó:
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)