"Mindig boldoggá tesz, amikor látom, ahogy minden reggel elmosolyodik a tükörben"
2020 nyarán írtunk arról a 6 éves kisfiúról, Bridger Walkerről, aki a kishúgát mentette meg egy megvadult kutyától, miközben ő maga is megsérült.
A gyereknek akkor kedvenc színészei üzentek, hogy sok erőt kívánjanak neki, és elmondják, milyen nagy hős valójában. Chris Evans, a kisfiú egyik kedvenc színésze például ezt írta:
"Szia, Bridger, itt Amerika Kapitány beszél. Hogy vagy, öcsi? Biztos vagyok benne, hogy rengetegszer hallottad az utóbbi napokban, de engedd meg, pajtás, hogy én legyek a következő, aki elmondja: valódi hős vagy. Igazán bátor és önzetlen dolgot cselekedtél, a kishúgod szerencsés, hogy ilyen bátyja van. Biztos vagyok benne, hogy a szüleid nagyon büszkék rád.”
A CBS News arról számolt be, hogy
a bátor kisfiú fejében az járt, hogy ha meg kell halni, akkor kettőjük közül inkább ő legyen az, ne pedig a kishúga. Ezért állt a németjuhász és a testvére közé.
A gyerek annyira súlyosan megsérült akkor, hogy az arcát 90 öltéssel tudták csak összevarrni.
Az évek alatt azonban mostanra szépen begyógyultak a hegei:
A poszt mellé a szülők azt írták, ahogy a hegek elhalványulnak, úgy az összetört szívek és a sebzett elmék is meggyógyulnak idővel, hiszen mindig van remény.
"Úgy tűnik, Bridgert még mindig nem zavarja a sebhelye. Az első naptól fogva egyszer sem panaszkodott. Számomra ez önmagában csodálatos. Mindig boldoggá tesz, amikor látom, ahogy minden reggel elmosolyodik a tükörben."
Indexkép: Bridger Buddies / Youtube
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)