Ma modern, felvilágosult szülőnek számít, aki hordozza babáját, holott maga a szokás szinte az emberiséggel egyidős, jóval a babakocsik feltalálása előttről származik – és talán jobb is lett volna eredeti, ősi formájában megtartani azt. Abból a szándékból, hogy a legjobb, legmodernebb dolgokat adja meg babájának, igen sok szülő emeli le a polcról az első szemébe ötlő, bájos mintájú kengurut, anélkül, hogy utánajárna, valójában mit vásárolt. Cikkünk a babahordozás témáját járja körbe, s talán neked is segíthet a döntésben, ha épp hordozóvásárlás előtt álltok.
Kenguru vagy hordozó – nem mindegy?
A két dolog, bár nem egészen külön műfaj, leginkább távoli unokatestvéreik egymásnak. Közös vonásuk mindössze annyi, hogy mindkét eszközzel a testedre tudod rögzíteni a babádat, de ezzel ki is merül a lista. Az elnevezés találó, mivel a kenguru lényegében egy zseb, melybe belehelyezed a babád, egy nagyobbacska övtáskához vagy hátizsákhoz hasonlatos. A hordozás metódusát ezzel szemben inkább ahhoz lehetne hasonlítani, ahogy a majmok hordozzák kicsinyeiket. A kicsi teljes első testfelületével hozzád ér, magzatpózban, épp csak kapaszkodnia nem kell, ez az érzet pedig jóval közelebb áll ősi ösztöneinkhez.
Mi a különbség?
A gerinc íve - A legfontosabb tényező, a baba testtartása ami minden hordozóban közel azonos és minden hordozónak sajátja. Az újszülött babák gerince ugyanis még C alakban meghajlott, ennek köszönhetik hason fekve azt a bizonyos összekucorodott, tündéri magzatpózt, melyben a legédibb újszülött fotók is készülnek. Számukra ez a legtermészetesebb, hiszen az anyaméhben is felhúzott lábakkal, hasonló testtartásban helyezkedtek el. Ahogy fejlődnek, gerinc körüli izmaik megerősödnek, fokozatosan egyenesednek ki, míg gerincük eléri a kívánt, kihúzott S-alakot, ebben azonban nem szabad siettetni őket. Mivel a kenguruk általában egyenes testtartásra ösztökélik a babákat - némelyikben még merevítő elem is van –, nagyon rossz helyre terhelik a baba súlyát a gerincen, olyan teher viselésére kényszerítve ezzel annak kis tulajdonosát, melyre még nem készült fel. Több fajtában kifelé fordítva kell hurcolni a kisbabát, amely testhelyzet pedig a kívánatoshoz képest pont az ellenkező irányba kényszeríti a pici gerincét.
Alátámasztás - A kenguruk általában csak kis ülőfelülettel rendelkeznek, a baba popsiját támasztó rész nem nagyobb egy pelenkánál, a kicsi lábai tehát lógni kényszerülnek és a teljes súly a medencén nyugszik. Ez a vérkeringésnek sem tesz jót, és hosszú távon rendkívül kényelmetlen, valamint a medencét teszi ki szükségtelen terhelésnek.
A jó hordozó térdhajlattól térdhajlatig alátámasztja a babát, így a testsúly nagyobb felületen oszlik el medencetájon, valamint fazonjától függetlenül a hordozót több ponton tudjuk meghúzni illetve lazítani, így elérhetjük, hogy mindenhol támassza a baba testét, tehát semelyik testrészére nem nehezedik extrém terhelés. Hogy megértsük a különbséget, képzeljük el, hogy lógunk valahonnan – miben lennénk inkább, egy testünket körül ölelő függőágyban, vagy egy bugyi formájú beülőben, melyhez két kötelet rögzítettek? Nem is kérdéses, melyik kényelmesebb.
![]() |
![]() |
A kényelem – Míg a hordozókendők vastag, erős, ám puha anyagát magunk húzhatjuk megfelelő feszességűre, és oda húzzuk, ahol kényelmes, a csatos hordozók pedig párnázottak, addig a kenguruk esetében kevés variációs lehetőségünk van. A - legtöbbször vékony - pántok fix helyen vannak, előbb utóbb vágni kezdik viselőjüket, kényelmetlenné válnak. A kenguru-fazonú eszközöket nem tudod maximálisan a testedhez rögzíteni, a legmodernebb darabbal is maradni fog egy kis bizonytalanság, amolyan „fityegés” érzet, minta a gyermeked himbálózna rajtad. Mivel a hordozásban lényeges tényező mindkettőtök komfortérzete, sokkal jobban jártok egy hordozóval, mely szinte a tested meghosszabbításaként idomul hozzátok és maximálisan kiszolgálja mindkettőtök kényelmét. Ezáltal a hordozás nem macera lesz, hanem igazi élmény babának és mamának (papának) egyaránt.
A babahordozó kendők fajtái - melyiket válasszam?
Számtalan hordozó létezik, mely a fent felsorolt fontos funkciókat mind képes betölteni. Hogy milyen rendszerűt választotok, főként az dönti el, hogy te melyiket kezeled a legkönnyebben. Ha a különböző csatokba gabalyodva fél óráig tart felvenned a babád, esetleg azt sem tudod biztosan, hogy melyik végét kösd melyikhez, a hordozás megint csak macerává válik, és a kicsi türelme egész biztosan elfogy. Érdemes több fajtát kipróbálni kölcsönzés útján, illetve hordozási tanácsadó véleményét is kikérhetitek, aki segít megtalálni a számotokra legmegfelelőbbet, tanácsaival segít megtanulni a legkönnyebb módon felvenni a babát. A legelterjedtebb típusok:
Szövött kendő - a legalapvetőbb típus
Erős, hagyományos, úgynevezett keresztsávoly technikával szőtt erős anyag, mely nagyjából 60-70 cm széles, hossza márkától, fajtától függően változó - a hordozó személy magassága, testalkata dönt arról, kinek melyik hossz a megfelelő, illetve az, hogy milyen kötést szeretnél alkalmazni. Az anyag statikáját gyengítő varrás nincs benne, az egész hordozó egy darabból áll. Előre, oldalra illetve a hátadra is felkötheted benne a babát, melynek több módja is van. A különböző kötések elsajátítása igényel némi gyakorlatot, mert a kendő anyaga nem ruganyos, pontosan kell megkötni, hogy mindkettőtöknek kényelmes legyen. Ugyanakkor az egyik legjobban használható, leguniverzálisabb, hiszen újszülött kötéstől - melyhez egész kicsiny kendők is léteznek, kifejezetten piciknek - az ülős, oldalsó kötésig bármelyikre használható, az első naptól akár az óvoda megkezdéséig.
![]() |
![]() |
![]() |
Szövött kendő |
Karikás kendő - a legkisebbeknek
A szövött kendő testvére, anyagát tekintve általában ugyanolyan, erős, szövött anyag, bár léteznek rugalmasabb típusok is. A különbség, hogy a kendő egyik végét egy karika fűzi össze, melyen a másik végét átbújtatva amolyan függőágy-szerű elrendezést kapunk, a testünkön átlósan. Kezelése könnyebb, mivel a karikában ide-oda csúsztatva az anyagot húzhatjuk-lazíthatjuk a kendőt, sávonként a megfelelő helyen, míg a kívánt szorosságot elérjük. Az újszülöttek “kisbéka” testhelyzetüket könnyedén fel tudják venni benne, de a nagyobbak is kényelmesen ücsörögnek anya csípőjén.
![]() |
![]() |
![]() |
Karikás kendő
Rugalmas babahordozó kendő - kezdőknek
Hasonlóan a szövött kendőhöz, egy hosszú darabból áll, anyaga viszont nem merev, hanem rugalmas, puha. Felkötése emiatt valamivel könnyebb, ajánlott olyan anyukáknak, akik a kötések technikáját szeretnék elsajátítani, és később szövött kendőre szeretnének váltani. Ebben a kendőben csak a picikéket szabad hordozni, súlyhatára a legerősebb típusoknak is 10 kg-nál húzódik. Elöl hordozásra kifejezetten alkalmas és könnyű a használata, viszont ha hordozósok akartok maradni, kalkulálj vele, hogy le kell cserélned, ahogy a babád növekszik. Sok szülő félelme, hogy rosszul köti fel a kendőt, azonban a hibák javíthatók gyakorlással, a viselés kényelmesebbé tehető - szemben a formázott kendőkkel, melyek ugyanolyanok maradnak és nem segít a gyakorlás, ha esetleg nem megfelelő a hordozó.
Rugalmas kendő
Rugalmas, varrott babahordozó kendő
Az előbbi közeli rokona, rugalmas hordozó kendőből készül, azonban olyan, mintha már meg lenne kötve - a megfelelő átkeresztezési pontokon varrással van rögzítve, hogy könnyen belebújhass, vannak viszont szabadon mozgó részei is, melyekkel magatokra igazíthatod. Súlyhatára szintén alacsony, ezért ezt a fajtát is idővel cserélni kell egy nagyobbaknak is alkalmas darabra.
Mei-tai babahordozó
Keletről átvándorolt hordozó fazon. Egy négyzetes “zseb”-részből áll, ahová a baba csücsül, és két-két pánttal megköthető a derékon, illetve a vállon. Használata egyszerű, elöl és hátul is hordozhatod vele babádat, viszonylag sokáig.
Mei-tai hordozó
Csatos - félcsatos hordozó
A leginkább profi kinézetű - és a kengurura a leginkább hasonlító, de azzal nem összekeverendő! - hordozók. A derék- és vállpántokat csatok rögzítik, hosszuk a hátizsákokhoz hasonló csúszócsattal változtatható. A teherhordó részeken a pántok párnázottak, és kisebb csatok segítik a pontos igazítást, hogy mindketten kényelmesen érezzétek magatokat. Több típus is létezik, mely újszülött betéttel is kapható, azonban legelső hordozónak általában nem ezt ajánlják a tanácsadók, mivel nem támasztja úgy minden milliméteren az újszülöttet, mint egy kendő.
![]() |
![]() |
![]() |
Félcsatos hordozó | Félcsatos és csatos hordozó | Csatos hordozó |
Bármely hordozót válaszd is, a legfontosabb szempont, hogy melyik a kényelmes és szerethető számotokra - neked és a babádnak egyaránt. Ha nincs a családban, baráti körben olyan személy, aki rutinos a témában, ne a bababoltokban kezdjétek a keresgélést. Mindenképpen keressetek fel hordozási tanácsadót, hordozó klubot, kölcsönzőt - egyszóval olyan segítőt, akinek nem fűződik érdeke ahhoz, hogy a drágább eszközt vegyétek. Az üzletekben ráadásul ritkán van mód a kipróbálásra, a megfelelő helyen ezzel szemben nem csak a csomagoláson lévő leírást tudod elolvasni, hanem ténylegesen megnézheted, megfoghatod, kipróbálhatod a kiszemelt hordozót. Ha pedig döntöttetek, fedezzétek fel együtt a hordozás csodás élményét - és apát se hagyjátok ki a jóból!
Indexkép: Suzanne Shahar / flickr
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)