(A fotó csak illusztráció)
A kisfiú, Sloan két pléddel volt betakarva: egy szürkével, amelyhez születése óta ragaszkodott, és egy másikkal, amelyet a dédnagymamája készített neki. Édesanyja szerint a tragédiát az okozta, hogy a kisfiú a fejére húzta a takarót, amely aztán beszorult a kiságy rácsai közé.
Az összetört szívű asszony most azért osztotta meg a világgal az esetet, hogy mindenki figyelmét felhívja rá: kis csecsemő ágyába senki ne rakjon plédet. „Most biztosan úgy gondolod, veletek ez nem fordulhat elő. De kérlek, ne adj takarót a babádnak! Kérlek. A kisfiam 7 hónapos volt. Mászott, egyedül felállt, én ezért gondoltam, hogy elég idős már hozzá.”
DeRosier posztját természetesen megtalálták azok is, akik egyből a védőoltásokat tették felelőssé a gyermek haláláért. Őket arra kérte, fejezzék be az erről való kommentelést.
Biztonságban a kiságyban
Sloan édesanyja sajnos nincs egyedül a szomorú történetével. Csak az Egyesült Államokban évente 3500 kisbaba hal meg valamilyen, az alvással összefüggő ok miatt – legyen az baleset vagy bölcsőhalál. A szakemberek már régóta figyelmeztetnek arra, hogy néhány – amúgy aranyos és divatos – tárgyat jobb, ha száműzünk a babaszobából.
Kapcsolódó cikkünk: Lehet, hogy a te babád kiságya is életveszélyes? - orvosok figyelmeztetnek a veszélyre
A következő pontok betartásával biztonságosabbá teheted kisbabád alvását:
- Ne adj neki takarót egyéves kora előtt! Kényelmesebb és biztonságosabb a hálózsák.
- Csak olyan lepedőt teríts alá, amelynek szélei gumival rögzíthetőek a matrachoz. Ellenkező esetben azt is magára csavarhatja.
- A matrac, amin alszik, ne legyen túl puha. Nem jó, ha két centiméternél mélyebbre süpped benne a kicsi.
- Kerüld a párna használatát. Még évekig nem lesz rá szüksége a kényelmes alváshoz, viszont fulladásveszélyes.
- Ne teríts vízhatlan fóliát a lepedő és a matrac közé. Sokan azért teszik ezt, hogy egy esetleges „baleset” után felfogja a vizeletet, és ne legyen nedves a matrac. Kisbabáknál azonban ez indokolatlan, és a fólia akadályozza a gyermek levegőhöz jutását.
- Szintén ne teríts a baba alá bolyhos takarót, állati szőrmét. Belélegezheti az apró szöszöket, szőröket.
- Ügyelj rá, hogy ne melegedjen túl! Elég, ha 20 fok körüli hőmérséklet van a babaszobában, és ne öltöztesd túl a kicsit. Ha a nyaka kellemesen meleg, jól érzi magát, függetlenül attól, hogy a keze és a lába esetleg hidegebb egy kicsit.
- Ha használtok borostyánláncot, alváskor vedd le a babáról.
- A cumizás viszont egyes kutatások szerint csökkenti a bölcsőhalál kockázatát.
Fotó: PublicDomainPictures / pixabay
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)