A szülők többsége egy kosárhoz hasonlóan a karja köré szokta fonni a gyerekülés fogantyúját, amikor szállítja. Ez azonban igen kényelmetlen megoldás, amelyben néhány perc alatt el lehet fáradni. Mások a két kezükbe fogják az ülést, úgy ölelik magukhoz. Így ugyan a súlya jobban eloszlik, ám gyakorlatilag lehetetlenné teszi az olyan hétköznapi feladatok véghezvitelét, mint kinyitni egy ajtót vagy fogni a nagyobbik gyerek kezét.
Erre a problémára keresett – és talált – megoldást a texasi Dr. Emily Puente. A csontkovácsként dolgozó többgyermekes édesanya egy igen egyszerű módszert fedezett fel, amely könnyebbé teheti a gyerekülés cipelését.
„Ez a megoldás nem teszi tönkre a csípőt, nem teszi tönkre a vállat, és a térdedet sem kell ezentúl hintaként használnod, ahogyan én tettem a két gyerekemmel.” – kezdi a videós bemutatóját.
A módszer lényege a következő: egyik karunkat átbújtatjuk az ülés fogója alatt, majd alul rámarkolunk az eszköz műanyag vázára. Ezáltal jobban eloszlik a súly, így kevésbé jelentkeznek az olyan kellemetlen fizikai tünetek, mint a hát- vagy nyakfájás.
Egy másik videóban Dr. Peunte arra hívja fel a figyelmet, hogy először üres állapotban próbáljuk ezt ki a gyerekülésen, ugyanis nem minden típussal működik a módszer.
A videót eddig több mint hárommillióan nézték meg, és 52 ezren osztották meg a különböző közösségi oldalakon.
Könnyen előfordulhat azonban, hogy első kisbabás anyukaként egyelőre fel sem tudod emelni az ülést, olyan nehéznek találod. Elárulom: ez változni fog. Nincsen jobb karizomerősítő gyakorlat egy csecsemőnél. Rengeteg anyuka számol be arról, hogy az elején nehézséget okozott a babahordó cipelése benne a négykilós gyerekkel, egy év múlva viszont már a tízkilós totyogót emelgették babakocsistul a lépcsőn. A csontkovács módszerének azonban izmosabb apukák is a hasznát vehetik.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)