Mikortól viheted gyermeked fülbelövésre?
Akár már újszülött babával, csecsemőkorban is áteshettek a műveleten.
Sőt, a szakemberek szerint kifejezetten ez a legalkalmasabb időpont, hiszen ilyenkor még nem fél a baba, nem tudja, mi történik vele, így nem fog megrémülni az új helyszín, vagy a fülbelövőkészülék láttán. A pici baba még nem tart az idegenek társaságától sem - természetesen amíg anya is a közelében marad -, így nem lesz számára félelmetes a fülbelövő szakember érintése.
Csecsemőkorban még nem lázadnak, nem próbálnak ellenkezni, ellenállni az idegen érintésnek, nem kapnak a fülükhöz a belövés során. Hamarabb el is felejtik az egészet, egy újszülött sosem fog emlékezni arra, hogy mi is történt vele.
Sok szempontból jóval egyszerűbb tehát, ha egészen pici korban végeztetjük el a fülbelövést.
Orvosilag semmilyen akadálya nincs, mivel egyáltalán nem viseli meg úgy a szervezetet, mint pl. egy oltás.
Fáj-e a fülbelövés a babának?
A fülbelövő szakemberek szerint egyáltalán nem fáj. Egy pillanatnyi kellemetlen érzést élnek át a gyerekek, de a tapasztalatok szerint vagy egyáltalán nem sírnak, vagy nagyon hamar meg lehet őket nyugtatni. Így az utóbbi esetben is valószínűleg csak az újdonság miatt rémülnek meg, nem a fájdalom hatására. Nagyobb gyermekek egyáltalán nem szoktak sírni.
Okozhat-e allergiás reakciót a fülbevaló, fülbelövés?
Amennyiben megbízható szalonba viszed gyermeked, semmi esetben sem okozhat allergiát. Egy 2005 óta érvényes Európai Uniós rendelet szerint a gyártóknak tilos a fülbevalók előállítása során nikkelt használni. Nem szabad régi gyártású ékszert használni, mert ezek tartalmazhatnak nikkelt, illetve a sterilitással is gondok lehetnek. Ha egy árus például piacon kínálja neked gyanúsan olcsó fülbevalóit, esetleg azzal indokolja az alacsony árat, hogy régi raktárkészletet számol fel éppen, semmiképp se vásárolj tőle. Ezzel szemben ha megbízható üzletbe viszed el gyermeked, és az ott vásárolt ékszer kerül a kicsi fülébe, nem fog begyulladni a füle. Kérdezz rá a fülbevaló összetételére nyugodtan: ha aranyból, titániumból, vagy nikkelmentes orvosi fémből készültek, akkor nem kell allergiától tartanod.
Van, aki allergiás az aranyra, ebben az esetben a másik két típusú fülbevalóból kell választani.
Mire kell figyelni a fülbevaló kiválasztásánál?
Arra figyelj, hogy a fülbevaló hátulról egy pillangó-formájú csattal legyen lezárva. Ez védi majd meg gyermeked fülét attól, hogy a hegyes rész esetleg megszúrja alvás közben. Ez a pattentos zár akadályozza meg azt is, hogy kiessen a fülbevaló a fülből. Ügyelj rá, hogy ez a zár ne legyen teljesen rászorítva a fülcimpára - így a fülbelövés pontján szabadon áramlik majd a levegő, az apró seb gyógyulása pedig sokkal gyorsabban következik be.
Mikor nem szabad elvégezni a fülbelövést?
Amennyiben lázas, vagy beteg a baba, a fülbelövést el kell halasztani. Ezen kívül abban az esetben sem szabad, ha aznap kapott oltást.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)