Az én gyermekem sokkal ügyesebb, mint a többi!
Anyukás csoportokban állandó téma, hogy kinek mit tud már a gyermeke, hány foga van, mit eszik és milyen ügyesen játszik már. Sokszor megjelennek mozgásokkal kapcsolatos kérdések is, elsősorban arra vonatkozóan, hogy kinek mikor kezdett mászni vagy járni a gyermeke.
Sok anyuka büszkén újságolja, hogy náluk a baba nem vacakolt a mászással, hanem egyből elindult. Ők ennek nagyon örülnek, mert szerintük ez azt jelenti, hogy ő mennyivel ügyesebb a kortársainál.
A szakemberek azonban óvatosságra intenek, ha kimarad a mászás, mert számos szempontból fontos szakaszról van szó. Nagyon fontos mozgásforma a baba izmainak erősítése szempontjából, ezen felül fejleszti a motorikus és koncentrációs képességet, a szem és a kéz koordinációját, valamint a bal és a jobb agyfélteke kommunikációját.
A mászás összetett dolog, melynek során a baba számos dolgot megtervez. Először is a szemével megnézi, hogy mit szeretne elérni, megtervezi, hogy hogyan tud majd odajutni, min kell keresztül másznia, és milyen gyorsan kell mennie. Emellett hasznos tapasztalatokat is gyűjt a mozgás során, mint például, hogy nem tud átmászni az asztalon, ezért meg kell kerülnie, nem szabad túl gyorsan másznia, mert elborul, és az fájni fog. Sok-sok értékes tapasztalat, amit egy kedves tárgy elérése során szerezhet.
A mászás tehát a gondolkodást is fejleszti, és ezért is olyan fontos, hogy ne maradjon ki a babák fejlődéséből. Számos kutatás készült arra vonatkozóan, hogy azok a babák, akiknél kimaradt ez a mozgásforma, az iskolakezdéskor tanulási nehézségekkel szembesültek. Persze nem lehet 100%-ban csak erre fogni, de a szakemberek szerint befolyásoló tényező lehet.
Mit tehetsz, ha azt látod, hogy gyermeked nem szívesen mászik?
A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy ha a baba a kúszás után egyből felkapaszkodik és elindul, akkor ne nyugodj meg, ne intézd el annyival, hogy milyen ügyes, hanem konzultálj egy gyermek-gyógytornásszal.
Ha észreveszed, hogy babád nem szívesen mászik, akkor te is segíthetsz neki megismerni ezt a mozgásformát. Számos játék, mókás gyakorlat van, amit otthon is elvégezhettek. Ereszkedj te is négykézlábra, mutasd meg neki, hogyan tudsz egyik helyről a másik mászva eljutni. Alakítsatok ki akadálypályákat, ahol csak mászva szabad átmenni a párnákon. A gyerekek imádják az ilyen játékokat, és azzal, hogy ösztönzöd a mászásra, fejleszted a törzsizmait, illetve a számos olyan képességét, amire később, a logikus gondolkodás során szüksége lesz.
Mit tegyél, ha már kimaradt a mászás?
Ha a gyermeked már nagyobb, és korábban kimaradt nála a mászás fázisa, akkor sincs veszve minden. Számos, otthon is elvégezhető játékos mozdulatsorral sokat segíthetsz neki. Fordulj szakemberhez, hogy megismerd és pontosan, megfelelően tudd alkalmazni ezeket a feladatokat. A már nagyobb gyermekeknél is fejleszthető a mozgáskoordináció, a feladatok pedig jótékony hatásúak lehetnek egyensúlyzavar vagy akár figyelemzavar esetén is.
Kép forrása: Pixabay fotója a Pexels oldaláról
Olvasd el ezeket a cikkeket is!
- Hason fekvés - A mozgásfejlődés mérföldkövei 2. rész
- Átfordulás, gurulás - A mozgásfejlődés mérföldkövei 3. rész
- Kúszás - A mozgásfejlődés mérföldkövei 4. rész
- Mászás - A mozgásfejlődés mérföldkövei 5. rész
- Ülés - A mozgásfejlődés mérföldkövei 6. rész
- Eltérő fejlődési ütemek - A mozgásfejlődés mérföldkövei 1. rész.
- Felállás, járás - A mozgásfejlődés mérföldkövei 7. rész
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)