Megkaptam „szakbarbár” válaszát. Kiválthatom a kisvállalkozóit, de az nekem havonta 36 e Ft. A Gyes meg, levonás után 23e. Ha nem lesz bevételem semmi, akkor ráfizetés, mert a legújabb tv. szerint, a minimálbér után mindenképp adózni kell. Ez dühít! Dühít, hogy semmit nem tehetek, hogy biztosan kifizethessem a hideg hónapokban a lakás rezsijét. Nagyon félek! Még soha nem féltem ennyire, pedig már sok nehéz éven keresztülvágtam. Jó lenne zokogni, de nem tehetem meg, mert Csaba azonnal hozzám rohan és kiabál: „Nem sírhat az anya!”
És szinte érzem már az életem súlyát. Hallom összeroppanni a gerincem. Mintha a földbe süllyednék! Alig bírom tartani magam. Csak fönnmaradni akarok! Nem akarok semmi luxust. Csak lenne egy kényelmes cipőm, ami sehol nem lyukas!
Csak békés napokat akarok, amikor nem kell senkivel megharcolnom a „Csillagok küldöttéért”.
Mivel eldugta a társadalom az ilyen és hasonló gyerekeket, az emberek megriadnak, amikor pörögve végigsuhan a járdán, amikor meglapogatja hátra tett szatyrát. Amíg kicsi volt, addig de édes kicsi fiú. De most már nagyobb és azt mondják: „jaj! Belenyúlt a táskámba!” Pedig többre tart egy világító nyalókát, mint a mások számára értékes bármi mást (pénz, ékszerek stb.) A minap az APEH biztonsági őrével volt összetűzésem. Csabinkó lépcsőzött, nem lehet azt parancsolni neki (se kérni), hogy ne mozdulj el mellőlem. Szóval rótta a lépcsőket és ezért ő lett a „közellenség”. A biztonsági őr, elhagyta az irányítópultot, felrobogott az emeletre a gyermekem után, hogy onnan „leordítsa”. Csaba, meg nevetve futott le, mert az ő számára, az csak egy jó játék volt.
Az őr kioktatott. Ne engedjem el a gyereket, mert ez itt egy „Hivatal”, itt nem lehet össze-vissza rohangálni. Ha nem bírok vele, ne hozzam magammal – mondta. De hát nem tudom hová tenni, a társadalom nem hozott létre egy gyermekvigyázót, ahová biztonsággal beadhatnám a gyermekem, amíg én a hivatalos ügyeim intézem. Az a maga baja!
Igen. Itt van a gond. Nálunk, minden a magunk baja. Magunkra vagyunk hagyva. Nem kapott Csaba korai fejlesztést, nincs a városban autistáknak terápia. Heti 10 órában oktatják, a többit órában én tanítom. Dolgozom vele, hogy megtanulja a mi ócska szabályainkat, de nem ismerik el a munkám, pedig én 11 éve nem voltam szabadságon, azt sem tudom milyen az „nyaralni”! (????) Ha nem mutatjuk meg a mai gyerekeknek a másságot, akkor nem sikerülhet a ma már nagyon kívánatos szemléletváltást sem. Marad minden a régiben.

Köszönöm, "mamagi"-nak a biztatást! Sajnos autista kisfiam mellett nem tudok munkát vállalni, csak azt, amit már leírtam. Tehát heti 5-6 óra abban az iskolában, amelyikbe jár. Azt is csak addig, amíg ő a tanáraival van. Ez az egyik csapda. A másik meg az, hogy az iskolák nem ismerik mire képes, mire jó egy szociálpedagógus. Merőben más, mint a szoc. munkás. Mi gyerekekre, családok megsegítésére kaptunk kiképzést, míg a szoc. munkás az idősek, a hajléktalanok stb. segítésére.
(És persze nincs olyan hely a városban, ahová a gyermekem biztonsággal be tudnám adni, ahol vigyáznak rá, amíg elintézzem a hivatalos ügyeim.)
A baj az, hogy elkeserítő, hogy fölhívok egy hivatalt, ahol csaknem gúnyosan elküldenek a f..., és közben meg kutatok a neten és mindenhol azt olvasom, hogy a gyes-es anyuka vállalhat munkát. Ez azért elkeserítő a számomra, mert én tudom a magam dolgát, azt, hogy mit tehetek és mit nem. Tudom, hogy mit tudnék adni a gyerekeknek, vagy a fiataloknak, ha lehetőségem lenne rá, de a hivatalban olyan valaki ül, aki odakiált a munkatársának, hogy ugyan mondja már meg, lehet e dolgozni a méltányossági gyes-esnek!? És érzéketlen, meg érdektelen. Bürokratikus hivatalnok, aki egyrészt nem ért a munkájához, másrészt meg kiégett, de nem a szakmájában égett ki, hanem, mint ember. Mert ha a szakma tette volna olyanná, amilyen… de nem! És nem érdekli. Érzem a hallgatásában a fintort, meg a vágyat, hogy tegyem már le a telefont! Elutasító.
Nem meri azt mondani: Bocsásson meg, de erre most nem tudok válaszolni. De utána nézek. Kérem, hívjon föl hétfőn, vagy jöjjön be személyesen, és akkor elmondom, hogy mit találtam.
Ilyenektől kerül aztán az ember maga alá és válik tompulttá, mint azt írta "Banyácska" is!
És a "Csillagok Küldötte", az én csodás kicsi fiam, ma 11 éves!
Kívánok mindenkinek Nagyon Szép Napot!

2006. októbet 1.

Megváltozott az életem, amikor 1998. tavaszán - akkor 37 éves voltam - kiderült 3. gyermekemről, hogy autista. Csaba 1995. október 1-én született, második házasságomból. A terhesség 30. hetében, 1350 g súllyal. Most vasárnap lesz a 11. születésnapja. Nem kér egyebet csak egy olyan számítógépet, amin a kedvenc játékának hallható a zenéje és az akadályok felrobbanásának is hallatszik a hangja. No és persze tortát!
Hosszabbított, azaz méltányossági GYES-en vagyok, aminek az összege rettenetesen alacsony. Gondoltam, amíg itthon vagyok és nem találok valami megoldást az életünk jobbá fordítására, akár tanulhatok is. Amikor Csaba 1 osztályos lett én is megkezdtem az Egri Eszterházy Károly főiskolán a szociálpedagógusi szakot. Az idén kaptam meg a "jó" eredményű diplomám, Tanácsadói szakon.
Nagyon érdekel a tanulás tanítása, a pályaválasztási csoportfoglalkozás és az értékelről való beszélgetések, melyeket szintés csoportfoglalkozás keretében lehet végezni.
Gondoltam heti 4-5 órában vállalhatnék ilyen jellegű tanítási tevékenységet, akkor, amikor Csaba egyébként az iskolában van. Sikerült ugyanis heti 10 órában magántanulónak lennie az egyik többségi iskolában.
Az iskolák nem tudják alkalmazni a szociálpedagógust. Ezért egyetlen lehetőség lenne, ha másodállású kisvállalkozóit váltanék.
Ma nygon elkeseredtem. Fölhívtam az Állam Kincstár ügyintézőjét,aki közölte velem, hogy semmilyen munkát nem vállalhatok, mert akkor elveszítem a GYES-t. Marad tehát a nyomor. Hiába tanultam 4 évig, hiába szeretnék másoknak is segíteni.
Keresgélek a neten és mindenhol azt olvasom, hogy a GYES-en lévő, napi 4 órában vállalhat munkát. Miért kaptam akkor azt a választ, hogy nem dolgozhatok?
Ez nem igazság! Hiszen 10 éve gyest kapok, a férjem minimálbéren van, az élet meg egyre nehezebb. És mi van, ha az iskolában, ahol szeretném megkezdeni ezt a tevékenységet, a szülők úgy döntenek, hogy most nem kérik ezt a szolgáltatást? Akkor se gyes, se kereset?
Már beszéltem az igazgetóval, aki azt mondta, hogy ha elkészítem a programot, segít, átnézi és meg is hirdetik a szülők között a következő félévben.
Most már a programkészítéstől is elment a kedvem.
Van ebből valami kiút?
Ildikó, Salgótarján, 2006. szeptember 29.[/i][/u]

Megváltozott az életem, amikor 1998. tavaszán - akkor 37 éves voltam - kiderült 3. gyermekemről, hogy autista. Csaba 1995. október 1-én született, második házasságomból. A terhesség 30. hetében, 1350 g súllyal. Most vasárnap lesz a 11. születésnapja. Nem kér egyebet csak egy olyan számítógépet, amin a kedvenc játékának hallható a zenéje és az akadályok felrobbanásának is hallatszik a hangja. No és persze tortát!
Hosszabbított, azaz méltányossági GYES-en vagyok, aminek az összege rettenetesen alacsony. Gondoltam, amíg itthon vagyok és nem találok valami megoldást az életünk jobbá fordítására, akár tanulhatok is. Amikor Csaba 1 osztályos lett én is megkezdtem az Egri Eszterházy Károly főiskolán a szociálpedagógusi szakot. Az idén kaptam meg a "jó" eredményű diplomám, Tanácsadói szakon.
Nagyon érdekel a tanulás tanítása, a pályaválasztási csoportfoglalkozás és az értékelről való beszélgetések, melyeket szintés csoportfoglalkozás keretében lehet végezni.
Gondoltam heti 4-5 órában vállalhatnék ilyen jellegű tanítási tevékenységet, akkor, amikor Csaba egyébként az iskolában van. Sikerült ugyanis heti 10 órában magántanulónak lennie az egyik többségi iskolában.
Az iskolák nem tudják alkalmazni a szociálpedagógust. Ezért egyetlen lehetőség lenne, ha másodállású kisvállalkozóit váltanék.
Ma nygon elkeseredtem. Fölhívtam az Állam Kincstár ügyintézőjét,aki közölte velem, hogy semmilyen munkát nem vállalhatok, mert akkor elveszítem a GYES-t. Marad tehát a nyomor. Hiába tanultam 4 évig, hiába szeretnék másoknak is segíteni.
Keresgélek a neten és mindenhol azt olvasom, hogy a GYES-en lévő, napi 4 órában vállalhat munkát. Miért kaptam akkor azt a választ, hogy nem dolgozhatok?
Ez nem igazság! Hiszen 10 éve gyest kapok, a férjem minimálbéren van, az élet meg egyre nehezebb. És mi van, ha az iskolában, ahol szeretném megkezdeni ezt a tevékenységet, a szülők úgy döntenek, hogy most nem kérik ezt a szolgáltatást? Akkor se gyes, se kereset?
Már beszéltem az igazgetóval, aki azt mondta, hogy ha elkészítem a programot, segít, átnézi és meg is hirdetik a szülők között a következő félévben.
Most már a programkészítéstől is elment a kedvem.
Van ebből valami kiút?
Ildikó, Salgótarján, 2006. szeptember 29.[/i][/u]