Meglehetősen idegesen, éber álomban töltött éjszaka után vittuk a kicsit ma a Heiimpálba. A tegnapi doki azt mondta, hogy nem képes egyedül dönteni afelől, hogy kell-e az elmozdult csontot műtéttel korrigálni.
3 órás várakozás mindenféle sebesült gyermek között úgy, hogy sem letenni, sem sétálni nem tudsz, a levegő tele feszültséggel, félelemmel, sírással.... Uhhh, nagyon nehéz volt..... Aztán miután kiderült, hogy NEM tudott beszélni senkivel a doki, így dolgunk végezetlenül hazaindultunk. 2-kor kérte telefonáljak hogy kell-e műtét????????????????????

Dél magasságában eldöntöttem, hogy ha kell is, nem fogom engedni, hanem nadis-csontis segítséggel élek. Helyrerakjuk együtt, ha gázos..
Ezt elmondtam anyámnak, a páromnak, huhogás, vészmadárkodás stb...

Bennem meg olyan mondatok jöttek fel, hogy nem adhatom ki a kezemből a gyereket, amikor meg tudom gyógyítani, nem mondhatok le erről a jogomról, kötelességemről.....isteni mivoltomról....

Aztán végre elértem a dokit, aki útközben meghallotta ellenállásom és nyugodt szívvel eltekintett a műtéttől.

Hétfőn járógipsz....

Nagyon nehéz fekve játszani, tévézni, pisilnmi, kakilni vinni, szórakoztatni...holnap dolgoznom is kell. A nagyszülők be lesznek fogva rabszolgának...2-3 hétig..