Para, para, para... mindig csak ez a para. Már csak 3-at kell aludni. Csupa jó dolgokat AKAROK hallani. Hogy lehet ezt szuggerálni? Minden rendben, minden rendben, minden rendben, elmúlik a barnázás, jól van(nak) a babá(i)m, jó helyen van(nak).... ááááá, ez agyrém! Hova raktam azt az optimizmust, melyik polcra???

Marha vagyok, az már biztos. Ki az az állat, aki 1 hónap alatt 310 órát dolgozik??? És a nyár kellős közepén, amikor mindenki szabin van? Éééén. Hát, most megint magamat minősítettem, én vagyok az a marha állat. A munka hőse. És mikor meglátom a barna foltokat, akkor bezzeg mi jut eszembe? Hogy ezt még mindenképpen meg kell csinálni, hogy a többit a lányoknak át tudjam adni, ha gáz van. Pedig hogy mondtam, hogy semmi sem fog érdekelni, ha sikerül. Áááá, lehet, hogy ez kell, hogy lefoglaljam magam? Mindegy, már csak néhány hét. Csak még legalább 2 hetem maradjon! Annyi még kell, hogy nyugodtan befejezhessem!

Itt van mindjárt az iskolakezdés és megint nem tudok a gyerekemmel foglalkozni. De este már hol vegyek tornaruhát? És hogy olvastassam 8 óra után? Nem jó ez így, sehogy se. Remélem, jövőre már jobb anyuka tudok lenni. Szegény, tegnap este is mondta, hogy "Anya, Te olyan sokat dolgozol.". És igaza van, Rá nem jut időm. A GYEREKEIMRE NEM JUT IDŐM! Ezen most már sürgősen változtatni kell... nem csak pofázni róla, hanem megtenni, amit meg kell....

..... Á, csak megint tépem a számat .....