nem szex és nem nyújork

Álmomban nem gondoltam volna, hogy a gyerek már korán reggel képes úgy kibuktatni, hogy majdnem megrókáztat.

Semmit sem utálok jobban, mintha korán reggel húzzák belém a pertlit.

Még be sem buttoltam, a kávé épp csak csörgedezett bennem, pedig baromi jót aludtam és jókedvűen, kipihenten ébredtem (ritka), de a kölök elintézte, hogy éreztem, mindjárt rókázok, pedig nem vagyok egy hányós típus, gyorsan fogtam egy pohár vizet és kirohantam a levegőre, nagyokat lélegeztem, tudatosan eltereltem a figyelmem, nézegettem a virágokat, miközben három percen át vadul nyelegettem a megsokasodó nyálamat, nehogy kifittyentsek valamit a fűre...

Csináltak már így ki. Egy a rossz kapcsolat dereng fel a múltból, amikor rám ültek, rám telepedtek, korlátoztak, megfojtottak, én meg csak hánytam, hánytam, este, meg munka közben, elalvás előtt, mindig. Aztán meg kiléptem belőle. Másnap már jól voltam...

De ebből nem léphetek ki.

...reggel odavesszük magunk közé az ágyba, megy a simi, puszi, mese, plüssállatozás, én lemegyek kávézni, addig apával mesterkednek fent, utána le, anya reggelivel rohan, és a kölök itt már elkezdi a dühöngést, üvölt, ordít, semmi sem kell, nem jó semmi, én meg csak nézek mint a birka, indul belém az ideg, pedig még be sem buttoltam...
Miért így?
Kicsim! Én is ember vagyok...