CsaládiNet Szolgáltatás Közvetítő
Babysitter
2017. 05. 28.
2017. 05. 28.
veghmanci@gmail.com
23 éves egyetemista lány vagyok. Alapszakon szociális munkás végzettséggel rendelkezek, jelenleg szociológia mesterszakon tanulok, emellett szeretnék gyerek(ek)re vigyázni. Évek óta babysittelek. Az alábbi tapasztalatokkal rendelkezek, midnegyikről tudok referenciát bemutatni:
-4 kisfiú, ebből ikerpár és újszülött is volt, két nyári szünet alkalmával vigyáztam rájuk, volt, hogy egyedül. (0-6)
-3 kisfiú mellett egy évig babysitteltem (4-9)
-3 gyerek Svédországban, tini korosztály. Egy évig laktam kint velük (8-12-16)
-Fél éves kislány mellett 4 hónapig voltam babysitter.
-másfél-két éves kislányra lassan 9 hónapja vigyázok.
Nagyon szeretem a gyerekeket, mind velük, mind a szülőkkel jó kapcsolatban voltam,vagyok. Szeretek kreatívan, sokat játszva foglalkozni a rám bízott gyerekekkel.
Munkát főként július legelejétől keresek, teljes állásban, de legalábbis minimum 4-5 órában. Délelőtt,délután egyaránt megfelel, azonban csak hétköznap. Szeptembertől iskola mellett csökkentett óraszámban tudok gyerekvigyázást vállalni.Kisebb házimunkát is szívesen vállalok mellette.
Részletek:
| Szolgáltatás helye | Budapest |
| Kerület (ha van) | nincs |
| Időpont | Állandó munkára |
| Vállalt feladatok (babysitter) | etetés |
| Vállalt feladatok (babysitter) | főzés |
| Vállalt feladatok (babysitter) | házimunka |
| Vállalt feladatok (babysitter) | játszótér, séta stb. |
| Vállalt feladatok (babysitter) | pelenkázás |
| Bentlakással | nem |
| Hol vigyáz a gyerekekre? | A gyerek otthonában |
| Gyermek kora | mindegy |
| Gyermekek száma akikre egyszerre felügyelni tud | 4 |
| Iskolai végzettség | felsőfokú |
| Referencia | van |
| Életkor | 20-30 |
| Fizetés | havi fix |
| Fizetés | óradíj |
| Óradíj | 1000-2000 Ft |
| Dohányzik? | nem |
| Babysitter-végzettség | nincs |



