Már a kezdeti terhességi hízás is számít
Ebben a kérdésben nem csak a külső megjelenés a mérvadó, sőt, elsősorban nem az. A terhesség alatti elhízás, sőt már az az előtti is, nem csak azért fontos, mert a szülést követően nem lesz a kismama annyira elragadó a felszedett kilóktól. Ez azért lényeges, mert akinek a testsúlya a fogantatásnál egészséges, és a terhesség során egyenletesen gyarapszik, annál a baba kihordása kevesebb kockázattal jár. Azt is fontos leszögezni, hogy a várandósság alatt a súlygyarapodás normális, sőt elvárt dolog.
A túlsúlyos kismamák nehéz terhességnek, esetlegesen kialakuló szövődményeknek néznek elébe. Nagyobb eséllyel alakul ki náluk a terhességi cukorbetegség, vagy lesz magas a vérnyomásuk. Babájuk átlagosnál nagyobb testsúllyal is születhet, nő a császármetszés esélye is. Sajnos ugyanilyen kockázatokat rejt, ha az édesanya túl soványan indul neki a terhességnek. Ez esetben fennáll a vetélés kockázata, vagy, hogy babájuk túl alacsony testsúllyal születik. Az anya súlyának szélsőségei sajnos visszafogják az egészséges méhen belüli fejlődést. Ez nem azt jelenti, hogy a túl sovány, vagy a túlsúlyos anyukának nem születhet teljesen egészséges gyermeke, az ilyen eltérések ugyanakkor határozottan kockázati tényezőt rejtenek.
A terhességi súly: hány kilogrammot hízzon a kismama?
A kismamák eltérő ütemben szednek fel súlyt, azonban egy általános összsúly meghatározható, összesen mennyit is kellene és szabad hízniuk ebben az időszakban. A terhes gondozás során legalább egyszer mérlegre kell állniuk, mikor meghatározzák kezdő, terhességi testtömeg-indexüket. Ez általában az első trimeszter elején történik meg.
A testtömeg-index, vagy más néven BMI érték nagyon egyszerűen kiszámítható úgy, hogy testsúlyunkat kg-ban számolva elosztjuk testmagasságunk méterben megadott négyzetével. Ha pl. 62 kg-ot nyomunk és 170 centiméter magasak vagyunk, akkor a képlet szerint így számolunk 60/(1,75)2=21,45. Tehát testtömeg-indexünk 21,45, ez normális értéknek tekinthető.
Az érték kiszámításához használhatod testtömeg-index kalkulátorunkat is, így pár másodperc alatt láthatod az eredményt.
A testtömeg-index kalkulátor használata
Az első mezőbe írjuk be a jelenlegi testsúlyunkat, majd a második rubrikába a testmagasságunkat. Ha megnyomjuk a „számítás” gombot, máris látszik az eredmény. A táblázatból megállapíthatjuk, hogy melyik kategóriába tartozunk.
![]() |
kg cm |
A kapott BMI érték alapján már kiolvasható az alábbi táblázatból, hogy a terhesség során összesen nagyjából hány kilogramm a még elfogadható súlygyarapodás.
Várandós, kezdő testtömeg-index |
ajánlott súlygyarapodás |
19-nél kevesebb érték– alultáplált, sovány |
12,5.-18kg között |
19-26 között – normális testsúly |
11,5-16kg között |
27-30 között – túlsúlyos |
7-11,5kg között |
30-nál nagyobb kórosan elhízott |
7 kg vagy annál kevesebb |
Ez alapján általánosságban 12 kg-ot hízhat az ezzel a BMI értékkel rendelkező kismama, de 15-16 kg még nem számít veszélyesnek. Az elhízott kategóriába esett hölgyeknél nem nagyon kellene 7 kg-nál többet hízni terhességük során, az alultáplált, sovány kategóriába esőknél viszont az átlagosnak mondott 12 kg-nál nagyobb testtömeg is megengedett. Ebben az utóbbi két esetben nem árt a szorosabb kapcsolattartás a védőnővel, háziorvossal, esetleg ki lehet kérni egy dietetikus vagy étkezési, életvezetési tanácsadó véleményét a táplálkozás és testmozgás kérdésében. Terhességi hízás során fontosos megjegyezni, hogy a felszedett kilók mellett, a hirtelen súlyvesztésre vagy súlynövekedésre is figyelni kell. Az ilyen esetekben mindenképpen ajánlott orvoshoz fordulni, mert valamilyen betegség, pl. cukorbetegség, állhat a háttérben.
A súlygyarapodás üteme a terhességi hízás kapcsán
Várandósság alatt a hízás üteme nem egyenletesen oszlik meg a trimeszterek között. Rendszeresen a 12. hete táján kezd el gyarapodni a kismama, a terhesség első három hónapjában részben a rosszullétek miatt is, nem szednek fel súlyt, sőt elképzelhető minimális csökkenés is. Ez után viszont a 13. és a 20. hét között összesen kb. 3kg az összgyarapodás. A 20. és a 30. hét között pedig újabb 5,5-6kg-ot szed fel magára, ezt követ a 31. és a 36. hét között nagyjából újabb 3kg növekedés. Az utolsó hónapban a magzat súlya ugyan gyarapodik, a kismama viszont lead valamennyit, mert csökken a magzatvíz és egyéb testnedv mennyisége a szervezetében, így itt összsúlygyarapodás nem figyelhető meg. Ezek csak nagyjából értékek, arra vonatkozóan nincs tudományos adat, hogy mi a terhességi súl esetén súlygyarapodás pontos és optimális, időbeli mintázata a terhességen belül.
Hova szaladnak fel a kilók a terhesség alatt?
A súlygyarapodás természetesen azért több, mint a megszületett babánk súlya, mert nem csak az ő tömege növekszik, bennünk. A terhesség során felszedett kilók nagyjából a következő testrészekre rakódnak le, illetve keletkeznek egy átlagos, kb. 12 kg-os összsúlygyarapodásnál:
baba súlya |
3200gramm |
méhlepény súlya |
460 gramm |
magzatvíz súlya |
900 gramm |
méh súlya |
900 gramm |
emlők súlygyarapodása |
460 gramm |
anyai zsírtartalék gyarapodása |
2880 gramm |
test víztartalmának növekedése |
1800 gramm |
többletvér |
1400 gramm |
Hogy mikor melyik szervünk növekszik az a várandósság alatt változó. Nem állandó, például, a magzatív mennyisége a kilenc hónap alatt, ezért is figyelhető meg, hogy hol megnövekedik, hogy megtorpan a testsúly. A baba pontos növekedési mintázata viszont elég állandó. Eleinte lassú, a 32. hét táján megszalad, majd újból lelassul a szülés előtti utolsó hetekben. A 14. és a 15. hétben például a baba súlya naponta 5 grammal, a 32. és a 34. hét között viszont naponta 30-35 grammal nő.
Fogyókúra a terhesség alatt?
A táplálkozás soha olyan fontos szerepet nem tölt be egy nő életében, mint a terhesség idején. Nem annyira a mennyiségi, inkább a minőségi tápanyagok bevitele a meghatározó a kismama és a baba számára is. Annak ellenére, hogy az étkezésre figyelni kell, nyilvánvaló, hogy nem most jött el a fogyókúra és a diétázás ideje, még akkor sem, ha túlsúllyal indulunk a kilenc hónapnak. Születéséig nagyjából 80ezer kalória szükséges a babának, és ezeket az anya testén keresztül kapja meg, ezzel nem spórolhatunk. Természetesen az egészséges testsúlynövekedéssel járó, megfelelő életmód nem merül ki a helyes étkezésben. A testmozgás legalább olyan fontos, mint előtte, legfeljebb az változik a hónapok előrehaladtával, hogy mit és mennyit mozogjon a kismama.
Kiemelten javasolt cikkünk: Terhesség hétről hétre
Kép forrása: pixabay.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)